Új szerepek

Az elmúlt két hónap viharos gyorsasággal eltelt. Hihetetlen, hogy egyik nap még hazavezettem Szegedről, tegnap este pedig már az első téli 2000 méteres felmérőt húztuk Csepelen. Szó mi szó, jól ment, leszámítva az utolsó 150 métert, ahol kézzel foghatóvá vált, hogy az edzés mennyiségemet 6-9 órára csökkentettem és leginkább azokat az izomépítő gyakorlatokat csináltam, amiket az elmúlt 10 évben inkább hanyagoltam. A 6:19-es eredmény ennek tükrében végül is jó, egyenlőre még beférek a nyolcasba.

Amit viszont érzek, hogy az edzés és annak a fajta céltudatos versenyevezésnek a befejezése, amit az elmúlt két évben célzottan csináltam és előtte is évekig ez volt a legfőbb motiváló az életemben egy hatalmas űrt hagyott maga után. Erre az ob utáni hetek pihenése után kellett rádöbbennem. Elkezdtem a cégem tanácsadói ágát kiépíteni, pörögni, munkát, projektet keresni, ami meg is lett és egyenlőre nagyon tanulságos, de mégis van valami, ami hiányzik…

Ebben az élethelyzetben kerestek meg néhányan és kértek fel, hogy próbáljak meg/vállaljak el a MESZ megújuló elnökségébe egy jelölti pozíciót elnökségi tagnak. Alapvetően idegenkedtem a dologtól, ami feladat és szerep is. Egyik oldalon persze jól esett, hogy vannak, akik azonosulni tudnak az általam és néhány evezőstársam képviselte evezősképpel, másik oldalról viszont nagyon nehéz megbarátkozni azzal, hogy ma Magyarországon milyenek a közviszonyok, amit a magyar evezésben napi szinten megélek, megélünk. Nagyon nehéz a feladat azt a közösséget, azt az élményt tovább adni és kiszélesíteni, ami az evezés. Korábbi blog bejegyzéseim (Lista 1. és Lista 2.) ezt próbálták, de a MESZ elnökségi tagjaként ez a feladat egy teljesen más perspektívába kerülne. Napokig gondolkodtam, hogy valóban szeretnék e részt venni egy ilyen feladatkörben és végül arra jutottam, hogy azt az űrt, amit a verseny evezés hagyott maga után ki kell töltenem. Most egy lehetőséget kaptam, hogy az evezésben szervezési és döntési oldalon, országos szinten legyek hatással az eseményekre.

Elfogadtam a jelölést.

De mit is kell tenni az MESZ elnökségének tagjaként? Mit tehetnék én, ebben a szerep- és feladatkörben?

1.       A legfontosabb egy szolgáltatás szemlélet  meghonosítása MESZ-ben és a magyar evezős életben. Az evezősök tudva, vagy tudatlanul egy szolgáltatási szintet várnak el: jobban szervezett pontos versenyeket; klubszinten jobb hajóparkot; megfelelően felkészült edzőt; tiszta öltözőket; meleg vizet (!); sikeres válogatottat, amire büszkék lehetnek; hogy annyira ismerjék az evezést, hogy ne kelljen mindenkinek elmagyarázni, hogy ez nem kajak-kenu, stb. Csak néhány példát említve.

2.   Az, ami miatt azt gondolom, hogy megfelelő tudással rendelkezem ennek a személetnek és az evezősök közösségének a képviselésére az elmúlt 20 év készített fel. Magyarországon eveztem az Esztergomi EHE-ben, a Danubius NHE-ben és most a Csepel EK-ban, de eveztem és versenyeztem Új-Zélandon és Olaszországban. Voltam tagja olyan klubnak, aminek húsz tagja van és olyannak is amelyiknek 4000 és vagyona vetekszik a MESZ vagyonával szellemi és anyagi értelemben is. Láttam rendszereket, szervezési módokat, elveket látom a különbségeket, látom az ottani problémákat és látom, hogy mi megvalósítható itthon és mi nem és mi mikor, minek mi a feltétele.

3.      Jelenleg több szervezési szálon is kapcsolok az evezéshez. A legfontosabb a Budapest Kupa, amely a Danubius és MESZ közös szervezésben valósul meg és az egyik legsikeresebb hazai nemzetközi és legnagyobb nyolcas verseny ma Magyarországon. A BESZ felügyelőbizottságának elnöke vagyok. Vállalkozásomnak egyik területe a Filippi hajók kereskedése és a sporthoz köthető eszközök és tanácsadás szolgáltatása.

4.      Azt gondolom, hogy az evezősöknek belülről kell megerősödniük, az evezés szervezőinek lokális és országos szinten is élménnyé kell tenniük az evezést. A fiatalok számára kell meghatározó élménnyé, közösséggé kell alakítaniuk a sportot, a klubjukat. A versenyeknek és a díjaknak a presztízsét emelni kell.

5.      Egész életen át tartó élményt kell létrehoznunk, aminek fontos eleme a versenyzés hazai és nemzetközi szinten, az olimpia, de ugyanennyire fontossá kell tenni a hosszútávú versenyeket és túrázást, az edzést a klubba járást, a közösségi létet. Nem csak a 2000 méter létezik ki, kell szélesíteni a spektrumot. A gyerekek mellett az egyetemistákat és a felnőtteket is meg kell tudni szólítani, aminek szervezésében a MESZ-nek oroszlánrészt kell vállalnia. Ezt a kommunikáció és rendezvény (versenyek, bemutatók, túrák – itthon és külföldön, evezős bálok, stb.) szervezés révén tudja elérni. Egyszerűen divatossá kell tenni az evezést!

Évekkel ezelőtt olvastam egy század eleji leírást az esztergomi evezős életről. Egy mondat nagyon megragadt: „Az evezősök báljai városszerte híresek voltak”. Akkor 7 csónakház működött a városban, ma egy. A Margitszigeten 11 evezősház volt ma egy. Meg kell fordítani ezt a folyamatot. Vissza kell hozni az evezős élet csillogását és ehhez új szemlélet kell, amely túl lát a mindennapok nehézségein, mer tervezni és nem csak a VB aranytól tesz függővé egy sportág, egy életforma sikerességét.

A közgyűlésen a küldötteknek a legfontosabb feladata, hogy olyan elnökséget tudjanak választani, amely tud együtt dolgozni, nem jön benne létre a mi-ők hangulat. Érvek és ellenérvek alapján, minden helyzetből kompromisszummal továbblépve győzte-győztes játszmákat játszanak az elmúlt években gyakori győztes-vesztes, vagy még inkább vesztes-vesztes játszmák helyett, amiknek mi, a mindennapok evezősei voltunk az elszenvedői, de legalább is nem a nyertesei. Mindenképp nagy a felelőssége a következő elnökségnek, csak néhány dolgot kiemelve: pálya beruházás, nemzetközi sikeresség, tömegsport elvárások, kiemelt sportági státusz megőrzése, stb. A nem olyan régi  adósság konszolidáció egy olyan tabula rasat adott a sportágnak itthon, ami nyugodt helyzetet biztosít a növekedéshez, ezzel a élni kell.

Azt gondolom, hogy van lehetőség most már egy valóban új érát kezdeni a sportágban! A jelöltek közt rengeteg a fiatal – érdemes nekik esélyt adni a bizonyításra, mert ők fognak bizonyítani.

Éves beszámoló 2013-2014

Az előző napokban már megírtam a versenybeszámolókat, ezeket remélem jó volt olvasni. Akiben még van egy kis szusz olvasni evezős témában, annak most egy elemzést mutatok az elmúlt az egy évben elvégzett munkámról.

Röviden összefoglalva sikerült azt a mennyiségű munkát elvégeznem, amit célul tűztem ki. Kettő olyan hét volt, amit betegség miatt ki kellett hagynom, és egy hétre elmentem a családommal pihenni, hogy mentálisan és fizikailag is pihentebb legyek az utolsó etap előtt.

Összességében 700-800 óra közötti edzés munkát akartam elvégezni. Ezt a számot egy a FISA nemzetközi edzői konferenciáján elhangzott előadásra alapoztam, mint célszámot, ami a 2005-2009 között mindent vivő lengyel négypár felkészüléséről szólt. Ők ebben az óra tartományban dolgoztak.

A teljes felkészülést figyelembe véve november és február hónapok voltak azok, ahol többet tudtam volna dolgozni annál, amit vállaltam. Október végén és november elején 2 hosszútávú versenyt is megcsináltam, amire valamilyen szinten pihentem, illetve az utazás sok időt vett el, de hónap közepén sikerült összeszednem egy komolyabb megfázást is. A másik félig üres hónap az február volt, amikor az ergo OB lebegett a szemem előtt és azon akartam nagyon jól teljesíteni – ez több kevesebb sikerrel össze is jött, de utólag visszagondolva a Szögi féle hozzáállást kellett volna választanom: „Egy edzést nem voltam hajlandó kihagyni az ergo OB miatt”.

Ahogy felépült az év

Egy évvel ezelőtt a nagy és hangzatos célok helyett a fizikai megerősödésem volt a legfontosabb cél, amit kitűztem magam elé. Nem sokkal előtte voltam egy dietetikusnál mérésen és több érdekes adat is kijött, ami alapján úgy ítéltem meg: túl gyenge vagyok testsúlyomhoz mérten. Nem fogok mélyen bele menni a kondicionálásom részleteibe, de mindenképp jelentős eredményeket értem el az elmúlt egy évben. Mikor elkezdtem még 75 kg-mal sem ment a 12 db mélyguggolás, az OB előtti hetekben már szabályosan tudtam dolgozni 95kg-mal. Az év során a klasszikus állóképességi súlyzót, amit a legtöbb evezőssel csináltatnak itthon nem csináltam, csak az izom és erő növelő kondikra koncentráltam, amiknek pozitív hatását az állóképességi teljesítményre több ez idő alatt olvasott kutatás is visszaigazolt.

A folyamatos súlyzózás (heti 3 felkészülési időszakban, verseny időszakban heti 2, verseny előtti másfél hétben 0) és a táplálkozási szokásaimban bevezetett változtatások rendkívül pozitív hatással voltak a testemre. Nagy mértékben sikerült zsírt bontanom, az anyagcserémet megfelelően segítette és a regenerációs képességem is jól alakult.

Versenyekre 4 alkalommal pihentem vissza, de óriási különbség volt az OB-ra és a válogatóra való pihenés között. Edzéstervem lényege, hogy elsősorban az állóképességi munkára koncentrál, ahol az anyagcsere még fel tudja dolgozni a termelődő salakanyagot (a legtöbb ember veséje napi 450 mmol salakanyagot tud kitisztítani). Óriási játék volt figyelni a szervezetemet mikor kell extra pihenőt tennem, hogy a következő hetet bírjam. Ebben nagyon segített a Polar personal trainer Training Load funkciója, ami egy nagyon jó indikátora a kumulált edzés terhelésnek (lásd kép).

Ami szembetűnő volt, hogy az edzésmunka eredményéül a videós edzések visszanézése alapján rengeteget javult a hajó kontrollálási képességem az elmúlt 2 szezon alatt. Rá kellett jönnöm, hogy az evezés ugyanannyira a testépítésről szól, mint a body building. Melyik edzést mi követi, mennyi pihenő, mennyit és mit eszünk, mikor, milyen bontásban, mennyi fehérjét. Sajnos ki kell jelentenem, hogy az átlagos egészséges táplálkozáshoz képest a versenyzők táplálkozása sokkal inkább a mitől leszek jobb kérdés körül forog, ami nem biztos, hogy egészséges. (Bár valszeg jobb minőségű, mint az átlag magyaré.)

Amint az a diagramokból kilátszik az edzésidőm kb. 50%-át töltöttem a hajóban, ha hozzávesszük az ergométert akkor 75%. Fontos volt, hogy legyen megfelelő más edzés is, mint evezés. Ennek legfőbb oka a változatosság igénye. Korábban sosem edzettem ennyit, egyszer közelítettem meg 2006-2007-es idényben, de akkor jóval kevesebbet súlyzóztam és kerékpároztam, abban az évben meg volt az 5000km evezés, ami azért nagy különbség. Amiben ez az év nagyban különbözött az az, hogy már 31 éves lettem és el kell ismernem, hogy nem olyan könnyű már egyik edzést kipihenni a másik előtt. Teljes embert igényelt ez a felkészülés, főleg a város sajátosságai miatt. Napi 1,5 órát ingáztam átlagosan, hogy a hajómhoz érjek. Ez rengeteg idő. A vidéken készülőknek ez jelentősen egyszerűbb. A legfontosabb ehhez kapcsolódó dolog az étkezések időzítése, mert edzés előtt is meg van az az időtáv, amikor enni kell és edzés után is. Erre sokan hozzák a szendvics példát, amit mindenki elkészíthet otthon, de nem feltétlen célra vezető csak kenyeret enni a nap folyamán, másrészt unalmas is. Régen ezt a dolgot sokkal jobban bírtam, most már kevésbé.

Az időről még annyit, hogy a sport, ha magas szinten komolyan akarjuk csinálni rengeteg időt igényel. Utazás a helyszínre, öltözés, melegítés, vízreszállás 70-120 perc evezés , hajó elrakás, nyújtás, zuhany és elment a délelőtt. Mert 120 perc evezés után az ember általában csak ül. Aztán valahogy elindul.

Összefoglalva: rengeteg munkát végeztem, amire büszke vagyok és örülök neki. Tudom, hogy Rómába nem csak egy út vezet, de nagyon élveztem és hiszem, hogy az edzés terv, ami alapján dolgoztam tökéletes volt a maga nemében.

Az edzőmről Xeno Müller-ről is fogok közölni egy írást a napokban. A következő pár napban olyan írások fognak megjelenni a blogon, amikben papírra vetem gondolataimat a választott sportágammal kapcsolatban, ahogy én látom, mert vízparti beszélgetésekből elég volt már. A célom, hogy segítsek olyanoknak tisztábban látni a helyzetet, akik komolyan gondolkodnak az idejük és pénzük invesztícióján, hogy legyen egy képük mi kell a sikerhez és, hogy sokszor még ez is kevés lesz.

Remélem tetszeni fog!

Másnap délután

A bejegyzés címe a valóság. Meg kellett nyugodnom a tegnapi nyolcas után és csak most másnap délután tudom összeszedni a gondolatimat. Sok volt, szomorú voltam, vagyok. Csalódott? Lehet, de a szomorú jobb szó. Tegnap délután az első helyért szálltunk/szálltam vízre a Csepel nyolcassal a Maty-éren. Harmadikként végeztünk.

A verseny életem legjobban evezett 2000 méteres nyolcas versenye volt, amiért hálával tartozom a csapatomnak. Igaz, annyi munka is volt benne, amennyiért megérdemeltük, hogy jól menjünk. De sajnos a két győri csapat jobb volt ezen a napon.  Minden támadásunkra tudtak reagálni és az A csapat növelni tudta végig az előnyét, míg a B meg tudta őrizni a verseny során. 500, 900 és 1300 méternél indítottunk, tartottuk sebességünket. Hibáink száma minimális volt. Nincs mit magyarázkodnunk senkinek.

Ami miatt mégis szomorú vagyok az nem csak az eredmény, hanem az, hogy ellentétben a szkiff versennyel, ahol tükörbe nézve azt látom, hogy 95% százalékosan tettem azt, amit kellett az elmúlt év során, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen, addig a nyolcasban érzem, hogy több lehetett volna. Ez nem az utolsó két, három vagy négy hét munkája. Ez az elmúlt 6 hónap. Amire a „Dobogósok tudtok lenni”, „Próbáljuk meg összehozni a heti 2 nyolcast” mondatokat felváltotta a magabiztos „Meg tudjuk nyerni” hozzáállás. A hajó sebessége a tavaszi vízre szállásokhoz képest rengeteget javult, a balansz tartás, a rajtok, a vízfogás, az élmény összehasonlíthatatlan volt a tavaszhoz képest. Az utolsó hetekben az élmény vetekedett a néhai Magyar Nyolcas csapat (2010-12) színvonalához, még, ha a sebesség el is maradt tőle.

Ami viszont megkülönbözteti minden nyolcastól az az, ahogy a csapat az utolsó hetekre összeállt a mélypontok után. Mert rengeteg mélypont volt, mire kialakult ez a csapat. A vezérevezős kiválasztása, a taktika kialakítása, a rajtok, a vállalt és megvalósított tervek, edzés számok és kilométerek mind, mind nagy harc volt, mire kialakítottuk az edzések munka etikáját. Ki, mikor, mit mondhat az edzésen, kinek mi a feladata, mi az ami zavarja egyik vagy másik csapat tagot, a hajó billegtetése, a mez színe, a póló mind-mind rengeteg munka volt és kompromisszum. A végére talán már a körülöttünk lévő emberek is elhitték, hogy képesek vagyunk valamire, ami nagy dolog.

Mert nyolcasban nyerni, ugyanúgy, mint szkiffben a legnagyobb kihívás mindenhol a világon. A többi csapat egység ezekhez viszonyítva könnyű. De erről könyveket lehetne írni.

Ami mégis kárpótol az a pillanat, amikor a rajtnál ültem és nyugodtan gondolhattam arra, hogy most a szkiff után ismét életem egyik legjobb pályáját evezhetem, mert a csapat körülöttem képes rá. Rengeteg olyan verseny volt életemben, ahol 500 méternél már azt kívántam, hogy legyen már vége, itt tudtam, hogy az utolsó méterig küzdeni fogok és küzdeni fogunk. Tudtam, mikor Ádám hátra nézett és a felmutatott ujjammal mutattam neki, hogy jó lesz. Mikor Széll hátra szólt Tominak, hogy jól fogja csinálni és Tomi hátra nyújtotta kezét a rajtban és én hátra nyújtottam Patriknak, hogy jó lesz. Tudtam, mikor elmentünk egy tempó evezéssel az egyik győri hajó mellett és Székely bemondta a cox-boxba, hogy „Ez-az! Nagyon jó! Jól megy!” és én tudtam, hogy a győriek megborzonganak egy pillanatra és tudják, hogy van okuk a félelemre. A csapat kárpótol.

Minden elismerésem a győri csapatoké, és körülöttük lévő közegé, ami lehetővé tette számukra, hogy kialakítsanak kettő ilyen egységet. Ezen a napon ők voltak a gyorsabbak. Ez nem lesz mindig így. De ők megmutatták, hogy a megfelelő felkészítéssel és menedzsmenttel nagy dolgokat lehet tenni. Nem tudok olyan csapatról, akiknek a klubjuk bérelt volna valaha is hajót Magyarországon az OB-ra, vagy elvitték őket, még ha szponzori segítséggel is külföldre versenyezni olyan nívós versenyekre, mint a Basel Head, amihez már több kell, mint az, hogy kiugorjunk Bécsbe, ami olyan messze van, mint Szeged Pesttől. Vagy vesznek egy új nyolcast egy olyan csapatnak, ami még korántsem hozza azt az eredményt, ami alapján érdemes lenne venni egy ilyet. Szembe kell nézni azzal, hogy egy nyolcas nem csak a 9 ember és az edző felelősége, mint ahogy sokan gondolják, hanem az egész klubé az egész hátországé.

Összefoglalva jó verseny volt, alulmaradtunk. A csapat élménye kárpótol. Örülök, hogy ezzel 8 emberrel és segítőinkkel, beugró embereinkkel végigcsinálhattam ezt a felkészülést, ezt a versenyt!