Levél Bácsinak

Kedves Bácsi,

Hetek, sőt hónapok óta akarok írni ismét neked. Olyan sok minden történt ezalatt az idő alatt, nem volt energiám. Most sem tudom hol kezdjem. 

Talán a legegyszerűbb a jó dolgokkal kezdeni! Április legvégén megcsináltuk a 4. Budapest Kupát, ami a Széchenyi emlékverseny része. Jó leírni, hogy ez már a negyedik, mert ezek szerint a koncepció, amit kitaláltunk évekkel ezelőtt működik. Egy nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, mint a Head of the River, a Head of the Charles vagy a Basel Head. Itt Budapesten! Idén is rengeteg külföldi jött, és sok magyar csapat. Sajnos nem sikerült győznünk az új csapatommal a Csepellel, de a 2. hely megmutatta hol tartunk. Nagyon jó döntés volt szétszedni a versenyt két napra, így megfelelő idő jutott a Budapest Kupára és egy igazán evezős verseny volt, aminek középpontjában az evezős csapatok álltak. Nem rohangáltunk, mint szervezők az egyik futamról a másikra, sokkal bensőségesebb volt. A díjkiosztás és előtte a csoportkép az volt, ami számomra az evezést jelenti, amiért érdemes beutazni a félvilágot, új embereket megismerni, barátságokat kötni és jól érezni magunkat. Sajnálom, hogy sokan a hazai csapatok közül úgy érezték nem fér bele mindez a verseny programjukba, remélem jövőre ők is eljönnek. A verseny sportértéke a magyar bajnokság után a második az országban a nyolcasok tekintetében. Nem csak mert az összes nagy csapat itt volt, hanem mert sikerült olyan külföldi csapatokat is bevonzani, akik a világ evezős életében jelentős szerepet játszottak korábban és még a magyar élmezőny, csak hajszállal jár a veteránok előtt. A 3. helyezett olasz csapatban olyan világklasszis evezősök ültek, mint Marco Penna, Mario Palmisano, Aldo Tramontano vagy Nicola Mornatti, aki 2012-es londoni játékokon 4. helyezést ért el. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a többi külföldi csapattól is. A legkedvesebb mind közül az osztrák WRC LIA honlapján megjelent cikk. Több ígéretet kaptunk, hogy jövőre is visszajönnek, sőt a veterán csapatok mellett az első osztályú csapatok jönnek, pl.: HVAK Mladost egy olyan nyolcassal fog kiállni, amiben az olimpiai második Sinkovic testvérek is ott vannak. Várom ezt! 

Nagyon nehéz volt a verseny előtt, az eddigi rendezések közül talán ez ment a legnehezebben, de a verseny utáni afterparty az Ötkertben minden akadályt elfeledtetett. A város egyik legmenőbb klubjában egy iszonyatosan jó evezős "bál" kerekedett, amin a VM-Csemegében és a DEK-ben kezdett Danubiusos veteránok, a külföldiek, a csepeli veterán és első vonalas nyolcas mellett a magyar evezés jelentős része ott volt "mi" töltöttük meg a helyet! A verseny második napján a tízevezős verseny és a kézenfogva/down alapítvánnyal közös futam is nagyon jól sikerült. Sajnos nehezebb volt az időjárás, de a csapatoknak mindez nem szedte a kedvét és nagyon jó hangulatban telt a "másnap". Nagyon köszönöm a szervezőcsapatnak (Máté Ibolyának, Vimi Zitának és Denk Andrásnak), hogy együtt készíthettük elő kb. 6 hónapon keresztül a versenyt. És ugyanekkora köszönet jár minden Danubiusosnak és a Danubiusban dolgozó edzőnek, segítőnek - mindenesnek - akik a verseny előtti hetekben kijártak a tízevezősökkel, előkészítették a klubházat és a verseny alatt mindenben segítették a levezénylést a regisztrációtól, a büfén és hajószállításon keresztül addig a felsorolhatatlan sok részfeladatig, amiből összeáll a Széchenyi Emlékverseny, a Budapest Kupa és a Hív a Duna.

Külön öröm, hogy a versenynek lett külön magyar és angol web lapja, fotókat pedig a facebook oldalon nézegethetsz itt!

Kedves Bácsi, barátom, tudom nem feltétlen a szervezői képességeim és élmenyeim érdekelnek, téged sokkal inkább a versenyzés és az evezésem érdekel. Igazából engem is, de Budapest Kupával hiszem, hogy jobbá tesszük Magyarországot. Hiszem, hogy jobbá tesszük a magyar evezős sportot is, hiszem, hogy ez egy érték, amit meg kell őrizni.

A versenyeket most sokkal jobban menedzseltem az elmúlt hónapokban. Sokkal inkább elkezdtem fókuszálni arra a kevés versenyre, amin el akarok indulni. Ezek, amikre pihenek és készülök a szkiff versenyek, ahol csapathajóban indulok, azokat sokkal inkább felkészülésnek tekintem, ahol nem feltétlenül pihenek pörgetek a verseny előtt. Ez nem mindig célra vezető az adott versenyben, de hosszú távon hiszem, hogy segíteni fog. A hétvégi szegedi versenyen ez nagyon kiütközött a dubló versenyben. Éreztem a pálya második felében, hogy ez most nem az igazi, de továbbra is jó döntésnek tartom, hogy az év 4. legnehezebb hete után elindultam ebben a versenyben. Pálffy Robival úgy eveztünk, ahogy számított rá - technikailag. A helyezéssel nem vagyok elégedett, de az ellenfelek jobbak voltak. Legközelebb megnézzük, hogy ki a jobb.

A kishajós válogató volt eddig az év legfontosabb versenye. Sajnos utána egyből világossá vált számomra, hogy nem leszek válogatott, hiába kvalifikál az elsőtől kapott időm a válogatottságra, egyszerűen nem evezünk annyian, hogy csapatba kerülhessek, nincs csapat és idén látom, tudom nem is lesz sajnos. Így első fókuszom a magyar bajnokság lesz szeptemberben. Ami megnyugtat, hogy jó úton haladok. A negyedik hely megfelelő az erőnlétemhez és ha abból indulok ki, hogy ellenfeleim fejlődtek tavaly óta - és fejlődtek, akkor én is fejlődtem, mert lényegesen közelebb voltam hozzájuk, mint egy évvel ezelőtt. A bajnokságig fennmaradó négy hónap pedig arról fog szólni, hogyan tornázzam előre magam. 

Nem is szaporítom szót tovább, mert pihenni kell, hiszen holnap folytatódik a munka. 

Üdv.:
Gergő

ui.: Ma tartottuk a 2. magyar bajusz napot a szegedi pályán. Azt hiszem a kép magárért beszél :)

A versenyekről és a fogtündér látogatásáról

Az elmúlt hónap rengeteg fontos eseménnyel volt tele tűzdelve az életem, így az ezekről való beszámolóval sem tudtam foglalkozni. Mint minden történés,  minél távolabb kerül az időben, annál inkább átalakul az értékelése az egyén fejében.  Most az elmúlt hetek négy fő eseményét írom le, minél közelebb érve a mához annál jobban.

1.      Velence tájékoztató verseny április 14-15.

Az év versenye egyik legfontosabb versenye – számomra mindenképp. Nehéznek ígérkezett, mert a 4 darab 5-ös előfutamból 3 ment a középdöntőbe. Simon Béla mellett Pétervári Molnár Bendegúz és Pálfy Robi tűnt nagyon erősnek a futamomban. Mikor láttam a beosztást tudtam kemény lesz, hisz Bendegúz és Béla 15-17 másodperccel erősebb ergón, míg Pálfy tréfált már meg a pályafutásom alatt. Az első akadályra készültem fejben, így a középdöntővel nem foglalkoztam. Majd jött a verseny napja, a versenytanács, ahol öten lemondták a versenyt. Emiatt új továbbjutási szisztéma lépett érvénybe és így a három ötös előfutamból kettő-kettő jutott egyenes ágon a döntőbe, a kiemelve a legjobb versenyzőket.

Itt hibáztam először. Hagytam magam befolyásolni azzal, hogy a továbbjutási szisztémával foglalkoztam, nem pedig magammal és a versennyel.  A vitás jelleget az adja, hogy ez egy „válogató-tájékoztató” verseny, fontos kellene, hogy legyen egy teljes sorrend a versenyzők között, ahol mindenki mindenkivel leversenyez, mint egy FISA versenyen, van középdöntő 12 induló fölött, alatta pedig remény futam.  De ez nem volt cél, így nem is lehet elvárás ez az év kettő versenyéből az egyiken, ahol ennek „talán” fontosnak kellett volna lennie (a másik az OB, ahol rendszeresen nincs „B” és „C” döntő – igaz ott tényleg zsúfolt a program).

Mikor valamennyire megnyugodtam és feleveztem a versenyre a rajt bíróság 10 perccel a vízreszállás után és 20 perccel az eredetileg kiírt rajtidő előtt bejelentette, hogy a 3. előfutamot (miénket) az első helyére hozzák és így 5 perc múlva van a rajt. Itt eltört a mécses. Hogy lehet ilyen bírói döntést hozni? Mert egy edzőt és egy versenyzőt sem tájékoztattak erről! Ilyen esetben a futamot, amit el kell tolni eltolják és nem egy másikkal cserélik fel jó szervezés mellett, főleg, ha az információ sem megy ki a résztvevőknek.  

Mikor a rajtvonalra álltunk enervált és fáradt voltam. Minden energiámat a helyzet elleni lázongással töltöttem, ahelyett, hogy a versenyre koncentráltam volna, így könnyű ellenfél voltam és 3. helyen a eveztem a kisdöntőbe magamat. Hibáztam.

A kisdöntő már jó volt. Nagyon jót eveztem és versenyeztünk Rozsossal és Tari Jancsival, akikkel végig fej-fej mellett haladtunk, majd a Jancsinak sikerült egy pillanatra elhúzni, úgy, hogy már nem tudtam a finisben utolérni csak Rozsost. Így nyolcadikként a válogatottól „messze” zártam a versenyt. Bár a válogatott fogalmát nehéz megfogni ma, mert egy dolog biztos: Juhász-Simon és Galambos-Matyasovszki páros üti meg azt a szintet, ami a felnőtt mezőnyben a válogatottságot jelentheti. Vagyis ők a szint. Válogatott csak kész versenyző lehet – ördögi kör.

Másnap, még versenyeztünk Csepregi Gáborral egyet klubdublóban, a nagyok ellen, ahol végül negyedikként értünk célba, de sokak meglepetésére 1700 méterig még komolyan partiban voltunk, aztán elfogyott a lendület. De az edzés folytatódik.

2. XXX. Simády Béla nemzetközi emlékverseny, Szeged

Megjött a jó idő és így egy egészséges váll leégéssel érkeztem Szegedre. Szkiffben voltam nevezve, de már a verseny előtt lemondtam a szombati napot, mert dolgozni is kell és promotálni az orrlabda.hu termékeit, mivel a nemzetközi verseny az egyik jobb alkalom erre. A verseny előtt szóba került, pontosabban szóba hoztam, Molnár Lopez Zoltán edzőnél, hogy nem indulhatok-e 3 versenyzőjével négypárban, csak a jó érzés kedvéért. Jelenleg sajnos nem annyira jó a helyzet a Danubiusban négypár vonalon, de talán az Obra összejön annyi versenyző, hogy ki tudunk állítani egy csapatot. Szombatra sikerült is választ kapnom és beneveztek négypárban minket. Este kimentünk egy rövid 6 kilométeres kört evezni és annyira jó érzés volt a sebességet érezni, hogy úgy döntöttem lemondom a szkiffet (mert se veszteni se nyerni nem nyertem volna vele, a verseny élményen kívül). Az ellenfelek a Simon-Juhász-Széll-Tari négypár lett volna, az ifi válogatott és a szerb ifi válogatott, mint később megtudtam. A srácok minden formában kemény ellenfélnek ígérkeztek, akiket soha nem szabad leírni. Ezért a cél az volt, hogy 1500 méternél már akkora előnyünk legyen, amit finisben már nem lehet megdönteni.  Ez sikerült! Meglepő volt, hogy sikerült, ugyanakkor nagyon jó érzés, hogy csak evezni és evezni kell. Nem néztem ki talán csak egyszer, mert vitt a csapat. Jó volt. Bő három hajóval nyertünk. Ilyet régen éreztem és nagyon jól esett. 

3.      Evezős Bajusz Szépségverseny, Szeged – a szünetben

A sport végtére is a jókedvről, barátságról és…leginkább talán erről a kettőről kell, hogy szóljon (meg persze a kalória égetésről és a deadliftről). Ezért a címben szereplő esemény mindenféleképp egy grandiózus ötlet volt, amit meg kell köszönni a főszervezőknek Szekér Lászlónak és Kelemen Áronnak. A győztes Széll Chopper Domonkos lett, aki ugyan vitatott bajusz/szakáll kombót növesztett, de mindenképp jól nézett ki. Bíró Márk kék bajsza pedig a meglepetés erejével hatott.  Lopeznak pedig jövőre életműdíjat kell kapnia. Üde színfolt volt ennyi bajszot látni!

4.      

  

4. A fogtündér látogatása

A versenyek végeztével egy új fejezetet akartam nyitni az edzésemben és a hétfői pihenő után egy kb. 5 hetes edzés időszak jött volna, amit reméltem, hogy erősebben zárok, mint korábban bármikor. Fel is szereltem a hajómat hétfő késő délután, mert napközben elrendeztem sok ügyes bajos dolgot, amibe belekezdtem, de még nem sikerült zárnom (pl.: az orrlabda.hu új shopjának a feltöltését). A felszerelés után, ugyan pihenő nap volt, de úgy éreztem akarok egy jó 20 percet ergózni is a hecc kedvéért, meg, hogy kicsit hozzátegyek a napomhoz, mielőtt elrobogok az Ironman 3 IMAX verzióját megnézni (már láttam, de nem tudtam betelni a popcorn élménnyel). Az ergo meg is volt, így siettem zuhanyozni. A zuhany meg is történt és fürgén mentem ki a zuhanyból az öltöző padhoz, mikor megtörtént…

Egyik pillanatban még a stabilan álltam a lábamon a másikban, már kapkodtam valami fogodzkodó után, mint egy rajzfilmben, ahol Tom éppen banánhéjra lépett. A vizes talpam és a sima kő nagyon rossz párosítást eredményezett és megcsúsztam, majd  elcsúsztam. A lábam alól kiszaladt a talaj, valahogy megpördültem a tengelyem körül és hasra érkeztem, pontosabban kézre akartam, de nem sikerült, vagy a kezem is kicsúszott így az elülső harapó fogaimra érkeztem. És reccs.

Először nem tudtam mi történt és meztelenül térdeltem vagy 3 percig és fogtam a fejemet, mert kongott. Mikor kitisztult a kép rájöttem, hogy elcsúsztam, a fogam kitört, mint utólag kiderült eltört keresztbe. A felső ajkam belső részét felsértette a fog, így a vér is folydogált. Az estét az ambulancián töltöttem 6 röntgen és egy CT vizsgálattal. Szerencsére nem történt igazán komoly baj  (mármint, hogy betört, megtört, eltört volna a koponyám), de enyhe agyrázkódást kaptam és két nap pihenőre vezényelt az orvos és fogorvosi kezelésre, ami csütörtökön lesz. Az Ironman kimaradt.

Most itthon ücsörgök és várom, hogy végre legyen ismét fogam, amit a fogtündér elvitt.

A lényegi mondani valója az a legutóbbi történetnek, nem az, hogy mennyire fáj. Nem, igazából elvagyok. Sokkal inkább kérni szeretnék minden edzőt, klubvezetőt és felnőtt evezőst, hogy nézzék meg a saját öltözőjüket és klubjukat, mennyire csúszásgátlós a zuhany és az öltöző, milyen más banális (mert ez banális) balesetet szenvedhetnek a klubtagok és járjanak el megfelelően. Az egészségügyi ládákat nézzék át! Mennyire lejártak a gyógyszerek és a kötszerek és tegyék meg a megfelelő lépéseket. És a legfontosabb legyen elérhető az evezőstelepek használói számára az egészségügyi doboz – ha bármilyen okból szükség lenne rá.

Safety first! Egyébként már jól vagyok, csak a hideg tej vált az ellenségemmé. Papucsot pedig beszerzek.