Életem egyik nagy vágya teljessült ma. Sikerült elindulni a Head of the Charles Regattán férfi masters 30+ kategóriában.
Super duty
Ez a verseny valóban a világ legnagyobb evezős versenye. A szuperlativusz nem eleg kifejező arra nézve, amit itt a verseny történetének 53 éve alatt felépítettek. Amerikában minden nagyobb mondjuk, gondoljuk. A hajódepóban tizesével sorakozó Ford, Chevrolet, GMC truckok orrán felírt SUPER DUTY az, ami leginkább leírja ezt. A hajoszállítók mérete és az eléjük befogott 6000cm3-is gépmonstrumok és az általuk húzott több száz hajó, de megkockáztatom az ezres számot az, olyan, amit nem lehet elmondani. Látni, tapasztalni kell. Számokat a mellékelt ábra mutatja, csak egyet jegyezz meg: 10 000. Ennyi induló van, és itt mindenki csak egyet megy…
10 000 ember egy kis/közepes magyar város mérete - ennyien eveznek itt a hétvégén.
Infrastruktúra
A folyó mentén rengeteg csónakház van. 7 azon a szakaszon, amit bejártam. Harward 2 csónakház, MIT, Boston University, Northeastern University és 3 klub. A parton már tegnap elkezdődtek az előkészületek. Gyakorlatilag egy 3-4 km hosszú szakaszon csak az evezésről szólt minden. Az ország, de a világ minden részéről érkeztek csapatok. Nagy részüket persze az amerikaiak tettek ki, de az én mezőnyömben is 4 náció versenyzett.
A Finish Area Launching Site (FALS) volt az érkezők központja. Kb. 500 meter hosszan csak kiállítók voltak. Hajó gyártók (Filippi, Hudson, Fluodesign, STÄMPFLI, Vespoli), Croker, Dreher és Concept2. Evezősgépesel RP3, Waterrower, kisebb helyi cégek. Ruházati márkák (RS, JL, Boathouse Sports, Boróka Brothers, stb.). mindenki rengeteg mindennel érkezett, a kisebb márkákat Nem is tudnám felsorolni. Az evezés köré épített apróságok sokasága leírhatatlan volt. Mindenki elhozta legújabb fejlesztéseit, amik valóban meghatározóak lesznek az elkövetkező években.
A hidak és csónakházak körül mindenhol hatalmas sátrakban várták a meghívottakat a régi Alumni tagokat, a jelenlegi és a meghívott csapatokat. Láttam a Great Eightet - a világ nyolc legjobb sculleréből álló női és férfi nyolcasokat - valóban egy másik színvonal.
A verseny előtt
Érkezésem egyik alapja volt, hogy az egyeztett hajóbérlésem rendben van, igy igazából nem kell foglalkoznom semmivel. Sajnos nem igy alakult. Pénteken kiderült mégsem tudnak biztosítani kölcsön hajót így elkezdtem körbe járni az ismerősöket (hihetetlen mennyi európai ismerős volt kint), valaki csak ismer valakit, aki tud majd adni egy hajót. Nagyon nehezen indult a tőrténet, végül a Vespoli csapatnak volt egy hajója, amit ugyan használt más is, de időben elfértünk egymás mellett. Nagy köszönet jár Stephen Lambersnek, aki Vespoli keleti partért felelős managere, hogy biztosította a hajót. Miközben a parton sétáltunk a hajóhoz, Stephen megjegyezte: a kedvenc versenye a kormányos peror volt a VB-n. Nagy respekt ezúton is a srácoknak, hogy messzire vitték a magyar evezés hírét.
Így kisebb zökkenő után, tegnap 4pm magasságában már vízen is voltam egy fekete, alumínium villás Vespoliban, egy pár kőkemény C2 Fat2 lapáttal és próbáltam a start terület felé evezni, de akkora volt a tömeg, hogy alig lehetett haladni. Egyrészt mindenki nagyon lassú volt a cél felőli végén a pályának (a folyónak a passzoló szakaszán) másrészt csak egy sávban, libasorban tudtunk menni. A pálya végig fel volt bójázva. A teljes 5 km és még azon is túl. Csak a rajt előtti szakaszon szélesedett annyira a folyó, hogy többen elfértünk, de a hidak alatt mindig nagyon figyelni kellett. A Marshalok végig dolgoztak. Amikor előzni próbáltam mindig rám szóltak.
Míg a parton az időjárás nagyon kellemes 20-22 fok volt addig a vízen a szél enyhén a zavaró kategóriába tartozott. Kb. 3 km evezés után egyszercsak valami történt, egy rossz mozdulat, a kemény lapát és a kavargó szél összeadodásából egy egészen furcsa fájdalom hasított belém, picivel a lapockám alatt. Mivel az edzés időben tilos volt megfordulni a pályán végig kellett evezni. Pokolian fájt, fáj. Valahogy a tüdőm környékén a borda közi izmaimat sikerült meghúznom. Se hátra fordulni nem bírtam, se kihúzni magam, még a levegővétel is fájt.
A rajtterület Boston University csónakháza előtt volt. A fölött vagy alatt (nem tudom a helyiek, hogy gondolnak a Charlesra, mert egyáltalán nem folyik) a Charles Basin, ami talán öbőlként írható le. Amikor 8 éve itt jártam itt laktunk, ismertem fel a helyet, ami akkor úgy tűnt a semmi közepén van, a magas szállodákkal, nem értettem mért ezek a CRASH-B partnerei, de most már értem. A folyó másik oldalán Boston tekintett rám toronyházaival, felhőkarcolóival. A víz felület hatalmas volt. Többször olvastam, hogy itt már a vitorlásoké a víz. Olyan is volt, lötyögött, hullámzott. A terület végén négyszög alakban kellett megfordulni, ami különösen nehéz volt, mert a hajóval párhuzamos hullámokon kellett 200 métert evezni.
A rajt területnek kijelölt rész jól ki volt bojázva, de a vasúti hid alatti átevezés művészetnek tekinthető. Nehezen ment, de végigeveztem, minél jobban mozogtam annál hamarabb visszatértem, de tudtam, hog változtatni kell. Azt is kezdtem felfogni, hogy itt egyéniben vagy nem kormányos csapatban indulni az igazi kihívás. Megfelelő ívek megtalálása több hét evezés után is nehéz ügynek számítana. A nagy csapatok pedig mind kormányos csapatok voltak. Nem voltak kormányos nélküli négyesek, se négypárok, se peror. Szkiff, Dubló, kormányos négyes, négypár és nyolcas. Kezdtem megérteni, hogy milyen apró részletekben más ez az evezés az európaitól.
A hidak alatt átevezni kimondottan kihívás volt. Ugyan meg volt adva, hogy bizonyos hidak alatt a középső mellett a szélső pillért is lehet használni, egyszerűbb volt mindig a középsőn menni, mert így nem kellett a büntetéssel foglalkozni. Ugyanakkor a hidak mindig kanyarokban voltak, az ívet megfelelően tartani és nem elkapni a pillért nagyon nehéz volt.
Evezés után az utam rögtön a Croker sátorhoz vezetett. Le kellett cserélném a Fat2-t, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy vállalható lett volna a másnapi verseny. Darren és az amerikai/kanadai Croker stáb megmentett. Egy pár S40 soft lapátot tudtak adni a másnapi versenyre. Az S40 ugyanolyan vékony csöves, mint az S39, a toll is az Arrow toll, de a standard karbonból készül, nehezebb, mint a High modolus, pont annyival, hogy kényelmes legyen vele evezni, ha már nem olyan tökéletes az a lapát vezetés, elsősorban a kevés km miatt.
A verseny
A verseny szombaton reggel 7:45-kor kezdődött, két napon keresztül este 6-ig pörögtek a futamok. Az én versenyem 12:02-kor volt. Szerencsémre pont akkor, amikor itthon szoktam edzeni, így elég éber voltam és a szervezetem is tudta mire számítson. A terv egyszerű volt: valahogyan végigevezni 26-os tempóval a majdnem 5km hosszú távot. 10:45-kor szálltam vízre a “Dock 6” elnevezésű stégen.
Nagyszerű volt az időjárás. Akivel csak beszéltem mindenki azt mondta az elmúlt 20 évben nem volt ilyen szép sose. Enyhe szellő, nap, 25-27 fok, gyönyörű kék ég. Tömeg. Elsősorban a parton, de a vízen sem kellett sietni a felevezéssel.
A 66 versenyszám között némi szünetet hagynak a szervezők. Marshalok végig voltak a pályán, de leginkább a felfelé evezőkre koncentráltak.
A vízreszállás jól indult, nem volt tömeg. A stég előtti terén kb. 10 fő segítette a bejövő/kimenő hajókat. Az egész versenyen elképesztően jól és fegyelmezetten dolgoztak az önkéntesek. Mindenki segítő kész volt, ugyanakkor határozott. Komoly határokat szabtak a lehetőségnek. Vízre szállásnál kiderült nem volt lekötve a cipő sarka. Utólag végiggondolva, ha előző nap borulok egészen érdekesen alakult volna a hétvége. Másik oldalról viszont valaki evezett már a hajóban reggel… Ettől függetlenül az önkéntesek nem engedtek vízre. Értsd a stég mellé se tehettem le a hajómat, nem engedtek be a vízreszálló területre, holott teljesen üres volt a hely. Mivel 100 métert gyalogoltam a hajóval végül megállapodtunk, hogy a cipőfűzőmmel megköthetem a sarkot, addig ketten megfogták a hajót. Felmerült egyből, kellene néhány bak. Az egyikőjük odaszólt, mikor megtudta, hogy Magyarországról csak a versenyre jöttünk, “Akkor ők nem állíthatnak meg”. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki komolyan vette az idén bevezetett szabályt, hogy a FALS területet bizonyos időben el kell hagyni. Kb. 20 percet álltam a Basinben, mire egyszer csak mindenki megjelent. Később megtaláltam a térképen, hogy volt egy külön hely, ami ki volt jelölve szkiffeknek és dublóknak kb. 1 km-re a rajttól.
Köröztem a négyszögletű bemelegítő területen, aztán egyszer csak rengetegen lettünk. Mindenki megjelent és be is evezhettünk a 200 méterre lévő pre-startba. A start jobban be volt hangosítva, mint bármelyik hazai verseny. A bírók és a kommentátorok mindent irányítottak. Mindenkit magáztak: “Mr. Orban close up” nagyon feszesen fogtak minket aztán hirtelen felgyorsult minden. A rajt repülő rajt volt. 2-3 hajó különbséget kellett tartani. Így is tettem. Utólag visszagondolva hihetetlenül jó volt ez a rajt. Bárcsak otthon is ilyen szisztémában mennének a hosszútávú szkiff versenyek.
Az első kilométeren sikerült enyhén elaraszolnom az utánam induló versenyzőtől, de talán gyorsan kezdtem. Az első kilométert 30as csapásszámmal végigdaráltam, ami nekem nagyon magas, ugyanakkor a pálya teljes egésze alatt nem esett le a tempó 27 alá. Ezt leginkább a lapátra és az extra adrenalinra vezetem vissza. Nem mondom, hogy nem voltak holtpontok, de ezeket több kevesebb sikerrel átléptem. Az első km után jött az első kiemelt szurkolói állás. Értsd hatalmas pavilon, hangosítás, tömeg. A Speaker mindannyiunkról mondott valamit. Különös erővel hatott, amikor országomat, klubomat és magyar bajnoki címemet bemondták. A hajó repült! Nem mondom, hogy nem bosszúlta meg magát a dolog, de nagyon jól esett. Összesen 4 helyen volt ilyenben részem. Az 5. a lányom volt. Böbe hangja betöltötte az egész folyót a cél előtti utolsó 200 méteren. Nagyon kevésszer van ennyire jó szurkoló tábora egy evezősnek a karrierje során.
A pálya nagyon nehéz. Hamar rájöttem a ellenfeleimre nem csak a sebességek miatt kell figyelnem, de ők tudjak az íveket is! A Silver Skiffen sokkal könnyebb, mert kisebbek az ívek, kisebb a folyó és könnyű követni a partot. Itt mindennek az ellentéte az igaz. Az utolsó hídnál teljesen meg kellett állítani a hajót olyan ívkorrekciót kellett tennem. Összességében 13-k lettem a 20 fős mezőnyből. És elégedett vagyok ezzel. Nem állítom, hogy nem lehet ennél jobbat elérni, de az biztos, hogy többet kell ahhoz edzeni.
A verseny tényleg kötelező mindenkinek, aki evezéssel bármilyen szempontból komolyan foglalkozik. Rendkívül nagy kihívás, és egyben hatalmas csoda. Ne tessék félreérteni. Nem egy olimpiáról van szó, hiszen a 10000 versenyzőből nem olyan sokan vannak, azon a szinten eveznének, de mérete, szervezettsége, az szervezők kedvessége, határozottsága, hogy egy jó versenyt hozzanak össze és az ehhez tartozó hatalmas infrastruktúra valóban a világ legnagyszerűbb versenyévé teszi a bostoni Head of the Charlesot.
