Új szerepek

Az elmúlt két hónap viharos gyorsasággal eltelt. Hihetetlen, hogy egyik nap még hazavezettem Szegedről, tegnap este pedig már az első téli 2000 méteres felmérőt húztuk Csepelen. Szó mi szó, jól ment, leszámítva az utolsó 150 métert, ahol kézzel foghatóvá vált, hogy az edzés mennyiségemet 6-9 órára csökkentettem és leginkább azokat az izomépítő gyakorlatokat csináltam, amiket az elmúlt 10 évben inkább hanyagoltam. A 6:19-es eredmény ennek tükrében végül is jó, egyenlőre még beférek a nyolcasba.

Amit viszont érzek, hogy az edzés és annak a fajta céltudatos versenyevezésnek a befejezése, amit az elmúlt két évben célzottan csináltam és előtte is évekig ez volt a legfőbb motiváló az életemben egy hatalmas űrt hagyott maga után. Erre az ob utáni hetek pihenése után kellett rádöbbennem. Elkezdtem a cégem tanácsadói ágát kiépíteni, pörögni, munkát, projektet keresni, ami meg is lett és egyenlőre nagyon tanulságos, de mégis van valami, ami hiányzik…

Ebben az élethelyzetben kerestek meg néhányan és kértek fel, hogy próbáljak meg/vállaljak el a MESZ megújuló elnökségébe egy jelölti pozíciót elnökségi tagnak. Alapvetően idegenkedtem a dologtól, ami feladat és szerep is. Egyik oldalon persze jól esett, hogy vannak, akik azonosulni tudnak az általam és néhány evezőstársam képviselte evezősképpel, másik oldalról viszont nagyon nehéz megbarátkozni azzal, hogy ma Magyarországon milyenek a közviszonyok, amit a magyar evezésben napi szinten megélek, megélünk. Nagyon nehéz a feladat azt a közösséget, azt az élményt tovább adni és kiszélesíteni, ami az evezés. Korábbi blog bejegyzéseim (Lista 1. és Lista 2.) ezt próbálták, de a MESZ elnökségi tagjaként ez a feladat egy teljesen más perspektívába kerülne. Napokig gondolkodtam, hogy valóban szeretnék e részt venni egy ilyen feladatkörben és végül arra jutottam, hogy azt az űrt, amit a verseny evezés hagyott maga után ki kell töltenem. Most egy lehetőséget kaptam, hogy az evezésben szervezési és döntési oldalon, országos szinten legyek hatással az eseményekre.

Elfogadtam a jelölést.

De mit is kell tenni az MESZ elnökségének tagjaként? Mit tehetnék én, ebben a szerep- és feladatkörben?

1.       A legfontosabb egy szolgáltatás szemlélet  meghonosítása MESZ-ben és a magyar evezős életben. Az evezősök tudva, vagy tudatlanul egy szolgáltatási szintet várnak el: jobban szervezett pontos versenyeket; klubszinten jobb hajóparkot; megfelelően felkészült edzőt; tiszta öltözőket; meleg vizet (!); sikeres válogatottat, amire büszkék lehetnek; hogy annyira ismerjék az evezést, hogy ne kelljen mindenkinek elmagyarázni, hogy ez nem kajak-kenu, stb. Csak néhány példát említve.

2.   Az, ami miatt azt gondolom, hogy megfelelő tudással rendelkezem ennek a személetnek és az evezősök közösségének a képviselésére az elmúlt 20 év készített fel. Magyarországon eveztem az Esztergomi EHE-ben, a Danubius NHE-ben és most a Csepel EK-ban, de eveztem és versenyeztem Új-Zélandon és Olaszországban. Voltam tagja olyan klubnak, aminek húsz tagja van és olyannak is amelyiknek 4000 és vagyona vetekszik a MESZ vagyonával szellemi és anyagi értelemben is. Láttam rendszereket, szervezési módokat, elveket látom a különbségeket, látom az ottani problémákat és látom, hogy mi megvalósítható itthon és mi nem és mi mikor, minek mi a feltétele.

3.      Jelenleg több szervezési szálon is kapcsolok az evezéshez. A legfontosabb a Budapest Kupa, amely a Danubius és MESZ közös szervezésben valósul meg és az egyik legsikeresebb hazai nemzetközi és legnagyobb nyolcas verseny ma Magyarországon. A BESZ felügyelőbizottságának elnöke vagyok. Vállalkozásomnak egyik területe a Filippi hajók kereskedése és a sporthoz köthető eszközök és tanácsadás szolgáltatása.

4.      Azt gondolom, hogy az evezősöknek belülről kell megerősödniük, az evezés szervezőinek lokális és országos szinten is élménnyé kell tenniük az evezést. A fiatalok számára kell meghatározó élménnyé, közösséggé kell alakítaniuk a sportot, a klubjukat. A versenyeknek és a díjaknak a presztízsét emelni kell.

5.      Egész életen át tartó élményt kell létrehoznunk, aminek fontos eleme a versenyzés hazai és nemzetközi szinten, az olimpia, de ugyanennyire fontossá kell tenni a hosszútávú versenyeket és túrázást, az edzést a klubba járást, a közösségi létet. Nem csak a 2000 méter létezik ki, kell szélesíteni a spektrumot. A gyerekek mellett az egyetemistákat és a felnőtteket is meg kell tudni szólítani, aminek szervezésében a MESZ-nek oroszlánrészt kell vállalnia. Ezt a kommunikáció és rendezvény (versenyek, bemutatók, túrák – itthon és külföldön, evezős bálok, stb.) szervezés révén tudja elérni. Egyszerűen divatossá kell tenni az evezést!

Évekkel ezelőtt olvastam egy század eleji leírást az esztergomi evezős életről. Egy mondat nagyon megragadt: „Az evezősök báljai városszerte híresek voltak”. Akkor 7 csónakház működött a városban, ma egy. A Margitszigeten 11 evezősház volt ma egy. Meg kell fordítani ezt a folyamatot. Vissza kell hozni az evezős élet csillogását és ehhez új szemlélet kell, amely túl lát a mindennapok nehézségein, mer tervezni és nem csak a VB aranytól tesz függővé egy sportág, egy életforma sikerességét.

A közgyűlésen a küldötteknek a legfontosabb feladata, hogy olyan elnökséget tudjanak választani, amely tud együtt dolgozni, nem jön benne létre a mi-ők hangulat. Érvek és ellenérvek alapján, minden helyzetből kompromisszummal továbblépve győzte-győztes játszmákat játszanak az elmúlt években gyakori győztes-vesztes, vagy még inkább vesztes-vesztes játszmák helyett, amiknek mi, a mindennapok evezősei voltunk az elszenvedői, de legalább is nem a nyertesei. Mindenképp nagy a felelőssége a következő elnökségnek, csak néhány dolgot kiemelve: pálya beruházás, nemzetközi sikeresség, tömegsport elvárások, kiemelt sportági státusz megőrzése, stb. A nem olyan régi  adósság konszolidáció egy olyan tabula rasat adott a sportágnak itthon, ami nyugodt helyzetet biztosít a növekedéshez, ezzel a élni kell.

Azt gondolom, hogy van lehetőség most már egy valóban új érát kezdeni a sportágban! A jelöltek közt rengeteg a fiatal – érdemes nekik esélyt adni a bizonyításra, mert ők fognak bizonyítani.

Új dolgok!

A bajnokság óta sok minden változott. Eltolódtak a hangsúlyok. Az edzés persze kevesebb, ennek több oka is van, mondhatni éves pihenő, ami lassan már mindenkinél lejár így nálam is. De sokkal inkább benne van, hogy az a fajta másság a mindennapokban, hogy nem feszítem maximálisan a húrt. Nagyon régen talán tíz évvel ezelőtt volt utoljára igazán ilyen időszak az életemben, hogy ennyire kiengedjek. Szekér barátom mindezt úgy összegezte: „Evezős karriered egy valóban új szintre emelkedett és a legjobb időszak kezdődik”. Való igaz, sokkal kevésbé szenved a testem a 7-9 óra heti edzéstől és volt időm végig csinálni a Wolverine súlyzós edzéstervet, amire korábban az evezés miatt nem volt lehetőségem. Most heti 3-4 alkalommal szállok vízre, nyolcasban leginkább és óriási edzéseket evezünk Csepelen esténként. Külön jó érzés valóban, amikor 2 nyolcas és néha még egy négyes is vizen van. Kemény, de jó! 2006-ban az első blog bejegyzésem a nyolcas körül forgott, és most is ez az egyik legjobb dolog. A célok megváltoztak, több munka (olyan pénzkeresős) van a napba beiktatva és lényegesen több péntek esti kimozdulás, aminek egyszer el kellett jönnie.

Végezetül tegnap megjött a legújabb játékszerem egy Red Paddle Co. Stand Up Paddle deszka és lapát, így új dolgok kipróbálásával kezdhetem az edzést a nyolcas előtt ma este. Holnap pedig súlyemelő edzés!

A legjobbakat, merjetek új dolgokat csinálni – főleg mozgásban!

A lista 2.

3. A klubokról, a csapatokról

Ma Magyarországon az evezős klubok azt gondolom nem tudják segíteni azt a versenyzőt, aki pl. világbajnoki címet akar szerezni evezésben. Szétforgácsolódnak a célok között. Mindenki jó magyarhoz híven csak panaszkodik. Jelenleg azt gondolom 2 olyan klub van az országban, amelyik dinamikusan fejlődik és ennek következtében majd valamikor nemzetközileg sikeres csapatokat nevelhet ki. Biztos nem figyeltetek a részletekre: "valamikor" és "csapatokat" ez a két kulcsszó, amivel a magyar evezős élet nem tudott mit kezdeni az elmúlt kb. 30 évben. 

Felteszek most néhány kérdést, amin gondolkozzatok el:

- mikor volt felnőtt világbajnokságon utoljára két személyesnél nagyobb csapat?

- hány U23-ás Ks négyes volt döntőben az elmúlt tíz évben? Ebből hány sportolót sikerült tovább vinni felnőttbe?

Lehet, hogy úgy tűnik most nagyon "megmondja" a cikk író, hogy mi a tuti, de igazából csak egy dolog lenne fontos: ne egy évben, hanem 5-6 évre előre gondolkodva kellene a csapatokat építeni, túl nyúlni olimpiai ciklusokon, hogy kinevelődhessen annyi versenyző akikkel már lehet mit kezdeni. Ez nem válogatott szintű kérdés csak, ez főleg klubszintű.

Sajnos a klubokban mindig csak 1 vagy 2 versenyzője jut elegendő figyelem, hogy legyen belőlük valaki ebben a sportban, és  amikor meg van az aranytojást tojó tyúk, akkor az edzők hátradőlnek, ahelyett, hogy bővítenék a csoportot, ahogy csak tudják. A te edződ ilyen? Tényleg, ha már az edzőknél tartunk, ismét tedd fel magadnak kedves olvasó a kérdést, jó helyen vagyok? Az én edzőm tudja, hogyan, milyen bontásban evezzek 5000 km-t egy évben, ami a nemzetközi versenyző edzési kritériuma a MESZ válogatott programja szerint? Tudja milyen hajót fog a csapat használni? A klubnak van gazdasági és emberi háttere? Van a klub vezetőiben elhivatottság, hogy te/ti elérd/jétek a célodat? Proaktív az edző az edzések, a csapatok, a versenyek szervezésben, motiválásában?

Hány tagja van a klubodnak? 20-30-100 netán 400? Netán 4000? Én voltam tagja ilyen klubnak, 20-an eveztünk és minden szakosztályának ekkora volt a versenyző létszáma, kb. 120 versenyző a 4000 tagra. A többiek mind napozni jártak le a klubba, koncertekre vagy kondizni. Mert ezek nélkül az emberek nélkül neked sem fog sikerülni. Igenis szükség van a giga klubokra, szükség van arra, hogy a legjobb versenyzők egy klubban legyenek és a klubvezetőknek, de a magyar evezés vezetőinek is ezt kell pártolniuk, ha haladást akarnak elérni a nemzetközi szinten. Mert eredmény és tagság nélkül nem fognak fenn maradni a klubok egyszerűen elmossa őket majd az ingatlan lobbi, vagy bármely más sportág.

A kluboknak szolgáltatásban kellene gondolkodniuk a tiszta evezés helyett. Az evezés csak egy szolgáltatás, ami klub tevékenységének 30-50%-át kell, hogy adja. A maradék a közösség építése, hovatartozás, egyéb programok, társasági helyek építése kell, hogy legyen, mert ez fogja csak fenntartani a versenyevezősöket és lehetővé teszi, hogy a klubba járó személy ne csak 1-2-5 évig legyen aktív fizető "vásárló", hanem akár élete végéig.

4. A válogatottról

A válogatott egy nagyon érdekes kérdés. Mindannyiunk számára gyerekként, ha célt adnak ifjúkorunkban a nevelő klubunkban a válogatottságot jelölik meg. Ez nem vagyok benne biztos, hogy helyes dolog. Egyrészt figyelembe véve a magyar evezés mai helyzetét, másrészt az előző pontban vázolt edzőkkel kapcsolatos kérdéseket.

Ami biztos, hogy válogatottnak lenni jó dolog, többnek érzi magát az ember, kiemelkedőnek. Ami nehéz viszont, hogy itthon sajnos a vakok között a félszemű érzés párosul hozzá. Félre értés ne essék, az elmúlt 2 szezonban mindent megtettem, hogy részese lehessek a válogatottnak. Sajnos azonban versenyző társaim öregnek és túl gyengének találtak, vagy nem tudtak azonosulni a célokkal, amik szerintem a legéletképesebbek lennének a mai helyzetben. 

A válogatottról azt gondolom, hogy csak akkor lesz életképes magyar evezős válogatott, ha a felkészülés 11 hónapjából, legalább 9 hónapot egy csoportban edzenek a versenyzők, egy helyen és mindent alárendelve a célnak. Erre sok kifogás akad miért nem lehet ezt így csinálni. Általában az iskola a klasszikus ok, de sok más is van. Azt gondolom, hogy az evezősnek ebben maximálisan rugalmasnak kell lennie, míg az evezős körül lévő közegnek (edző, szövetségi vezetők, klubok szülők) maximálisan segíteniük kell ebben. Pl.: Iskolában egyéni tanrend kiharcolása, lakás biztosítás, utazás segítése, napi időmenedzsment segítése. Meggyőződésem, hogy csak akkor tud sikeres lenni egy evezős, ha a napi étkezésének megoldására a döntésekre szánt szellemi energiájának kevesebb, mint 1%-át kell szánnia. Evezős étkezőt az evezős "centrumok" mellé. És a napi utazás minimalizásása - sajnos Budapest, mint korábban írtam gyakorlatilag alkalmatlan evezős centrum szerepére a közlekedés nehézségei miatt. Esetleg, ha mindenki Ferencvárosba költözik az egyetemek közelébe és az erzsébeti telepek közé félútra.

5. A versenyzésről

A versenyzésben számomra a legjobb dolog (a győzelmen túl) az utazás volt. 20 év után nem igazán nagy élmény részt venni az év negyedik csepeli versenyén. Mondjuk annál nagyobb mondjuk 10 év után ismét elmenni Mohácsra. Az elmúlt 10 évben hihetetlen helyeken voltam. Nottingham, Belgrád, Kaiapoi, Twizel, Marborough, Picton, Karapiro, Athen, Brest, Duisburg, Essen, Bled, Bécs, Cannes, San remo, London, Eupelio, Basel, Ravenna, Mantova, Torino, Linz, Lugano, Bonn, Düsseldorf, Hollandia 200km verseny, Pöstény, Poznan, és még biztos van néhány, ami most nem jutott eszembe. Mindenhol voltak kiváló és kevésbé kiváló versenyeim, de mindenhol élvezetes volt. Rengeteg emberrel találkoztam ezeken a versenyeken. Sokakat mai napig barátként tartok számon. A legjobban a nyolcas versenyeket élvezetem, a headeket. Azokban van valami rendkívüli. Teljesen más a fizikai, szellemi igénybe vétel. 

Ha tehetitek minél több versenyre menjetek el! Idén én még 2 versenyt tervezek: Teszaloniki és Torino! Hajrá mindenkinek!

A listát nem folytatom, de két bejegyzést még ígérek a következő napokba. Remélem tetszeni fognak.

A lista 1.

Ez a bejegyzés, és az utána következő néhány, időben sokkal hamarabb készült, mint a megjelenés (2014 májusában). Amiért csak most jelenik meg a blogon egyszerű: meg akartam osztani veletek ezeket a gondolatokat, de ugyanakkor nem akartam, nem akarok a jövőben sem összeveszni senkivel ezek miatt a dolgok miatt, amiket most és a következő napokban megjelenítek. Fogadjátok el és használjátok fel.

Nem tudom, hogy sikerült a bajnokság. Még 105 nap van hátra a magyar bajnokság egyéni versenyéig. 105 hosszú nap. Eddig 530 órát készültem 2013. augusztus 26. óta. Az elmúlt nyolc hónapban összesen 5422,4 km mozogtam ebben benne van az evezés, ergométer, futás, waterrowerezés, kerékpár és természetesen a súlyzózás.

Minél közelebb kerülök a végéhez annál tisztábban látom a hibákat, amiket az evezésben az elmúlt húsz évben elkövettem. Keseregni már késő, sőt, semmi okom rá. Igazából most érzem magam a legjobban az erőmmel, testemmel és lelkemmel kapcsolatban. Sokkal inkább, azoknak szeretnék üzenni, akik nagy célokat tűznek ki maguk elé. Tanuljanak a példámból. Ez persze csak egy vélemény, mindenki döntse el maga, hogy mit gondol és hozza ki magából a legtöbbet, mert én is tudom Rómába nem csak egy út vezet.

1. A tudatosságról

Tudatossá az „egész” evezéssel kapcsolatban leginkább 2004/2005-ben kezdtem válni. Azelőtt minden csak sorsszerűen jött. Kevesebb vagy több edzés, sikeresség, sikertelenség minden relatív. Új-Zéland után tudtam, hogy versenyezni akarok és ezért mindent megtettem. Összegyűjtöttem családomból a pénzt egy használt Stampfli X1-re, amit a sors fintoraként egy évvel később Esztergomba adtam tovább. Sikerült egyéniben U23 VB indulási jogot szereznem és úgy éreztem meg is érdemlem. Valószínűleg megérdemeltem, bár valószínűleg jobb lett volna, ha dublóban indulunk Szekér Lacival, akivel a szkiff helyért külön válogatót vívtunk Velencén. Ma napig emlékszem a versenyre. Az ORV után rendezték, este. Tükörsima és nyugodt volt a tó. Csak mi ketten és bírói motoros voltunk vízen. Minden olyan valószerűtlenül kék volt, az ég, a víz, a levegő. Azóta se vívtam ilyen csatát! Laci jól startolt és egyből 2 hajó előnyt szerzett, amit én szép nyugodtan, de kemény utazóval ledolgoztam és kb. 900 méternél sikerült megelőznöm. Ilyenkor mindig félek mit reagál az ellenfél, tud-e váltani, ki fogom-e bírni? Amikor a kikötő stégekhez értünk az egész part a nevemet kiáltotta egy emberként. Sokan voltak Danubiusosok lent, ez hihetetlen erőt adott, így sikerült megvernem Lacit. De dublózni akartam, ki is mentünk Bledbe, ahol negyedikek lettünk. Tíz év távlatából azt gondolom nem is mentünk rosszul, leszámítva, hogy Laci akkor nem így gondolta és lemondta közös VB részvételt. Így maradt a szkiff. Ma már nevetünk ezen, mert tudjuk, hogy 2008-ig nem sikerült még egyszer ilyen jó eredményt elérnünk… A VB viszont nagy felébredés volt. A 4 futamból a reményfutamban és a középfutamban is utolsó lettem, vagy utolsó előtti. Teljesen vakon mentem ki. Edző nélkül (Az évi edzőmmel, Sarlós Erzsivel a magyar bajnokság után megszakítottuk a közös munkánkat), Bori volt egyetlen segítőm, ő tartotta bennem a lelket, hogy kimenjek a „D” döntőre, amit mindenki kudarcként él meg. Valamiért Magyarországon mindenki azt hiszi könnyű dolog VB döntőbe kerülni. Nos tapasztalatból tudom: nem így van. Sajnos a célokat nem jól határoztam meg. Ha lett volna mellettem, vagy a magyar evezésben szakember, aki reálisan látná csapata színvonalát akkor sokkal boldogabbak lettünk volna mindannyian. De nem így volt. Így kimentem egy „B” döntő céllal és hazajöttem egy 20/24 helyezéssel. Ami igazából pozitív eredmény, mert a középdöntő után akkora teherként nehezedett rám a kudarc élménye, hogy azt hittem abban a pillanatban elpusztulok. Bori tartotta bennem a lelket, adott erőt, hogy kimenjek a futamra. Emlékszem körbenéztem az ebédlőben és azt éreztem semmi keresnivalóm itt. Mindenki egy fejjel magasabb nálam, mindenki 15-20-25 másodperccel vert ergométeren és így is volt. Sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, jobban eveztek és volt mellettük az esetük nagy részében egy csapat, egy edző – nekem ez nem volt. Mikor hazaértünk vérlázító volt, hogy mikor megtudtam, hogy a teljesítményemről készített beszámolóban az szerepelt, hogy a barátnőm káros volt a teljesítményemre, hogy dekoncentrált voltam emiatt, ma sportpszichológusok kapnak pénzt azért, amit ő tett, mert a kijelölt edző 3 mondatot se tett hozzá az eredményemhez. A hajóm javítását is magam intéztem egy korábbi sérülés miatt. Ez a vérszemet adott. A megszokás és ez az eset is a folytatásra ösztönzött. Ebben az idényben kaptam meg Matthew Pinsent önéletrajzát. A 4-szeres olimpiai bajnok sztorijából nagyon sokat lehet tanulni. Nekem valójában egy szám maradt meg: 5000 km evezés és 2000 km ergométer. Megszületett a cél és elindultam az úton, hogy elérjem. 2007-ben sikerült. Abban az évben voltam a legedzettebb, a leggyorsabb, még ha mások mást is gondolnak. Abban az évben sikerült először dobogóra állnom szkiffben az ob-n. Pető, Bencsik, Orbán és Varga. Évekig nevettek a kortársaim azon, ahogy elmeséltem a versenyt. Életem egyik legjobb versenye volt. Az élmény leírhatatlan és talán ennek az élmények a kutatása vitt vissza a vízre 2012-ben.

2. Az edzőkről

Legyen edződ (evezős és erőnléti), pszichológusod, masszőröd, gyógytornászod és ez még nem lesz elég

Nem tudsz mindent saját magadtól, nem ismered a tested, nem tudod mire vagy képes, vagy mire lehetnél képes, csak egy elképzelésed van. Tudásod véges, így volt ez velem is. Évekig hittem edzők munkájában, évekig hittem, hogy tudják mit, miért tesznek, hogy irányítanak, visznek valamerre. Bizonyos fokig ez így is volt, de mai fejjel már megmosolygok bizonyos dolgokat. 2012-ig három a maga nemében jó szakemberrel dolgoztam együtt. Molnár Zoltánnal, Forró Dezsővel és Armin Svobodával. Az ő legnagyobb erényük nem is szakmai (35%) sokkal inkább lelki (65%) volt (Armint leszámítva 50-50%), ők hittek bennem. Hitték, hogy a kitartás, a munka eredményt fog szülni. Hiába vannak nálam tehetségesebbek, erősebbek – én szerettem legjobban dolgozni a csoportunkból, azt gondolom ez tudott kiemelkedővé tenné bizonyos időkben, bizonyos versenyeken. Konzisztencia. Ez a legfontosabb, hogy napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra fejlődjünk. Technikailag, erőnlétileg és pszichésen is. Ha az edződ reális célokat tud meghatározni és ezek számszerűsíthetők, akkor jó úton jártok (pl.: max guggolás a tömeged kétszeresével, vagy 6:00 ergon, de úgy, hogy azt el is érd). Aztán 2009-ben vége lett mindennek. Elköltöztem Olaszországba, életem új fejezetet nyitott. Azt hittem vége az evezésnek. Pedig csak új helyzetbe kerültem, Mantovában folytattam és olyan emberek ismertem meg, akikkel élvezetes volt evezni, versenyre járni, edzeni és mikor hazajöttem azt hittem mindent folytathatok ott, ahol abbahagytam. Tévedtem. Miden más volt, mindenki (beleértve engem is) más lett. Idősebb, öregebb, problémásabb. A Danubiusban a korábbi csapatunk szétesett, de még három évig azt gondoltam van értelme küzdeni érte, küzdeni a nyolcasért, küzdeni a közös edzésekért, a bajnoki címekért. Sajnos nem sikerült, ami 2002 és 2009 között volt a Danubius férfi felnőtt normál és ks csapatában az megszűnt végleg. Csapat még biztos lesz, de az már nem ezekből az emberekből fog állni. Ez nem baj, csak más. Ennyi. 2012 tavaszáig 3 vagy 4 edző edzéstervével is próbálkoztam onnantól, hogy hazajöttem és küzdöttem. Foggal és körömmel téptem az életemet, hogy csak még egyszer úgy evezhessek, mint 2007-2009 között. De mindent akartam. Dolgozni, menedzsernek lenni, blogot írni, Budapest Kupát rendezni, hajót eladni, vállalkozást indítani, utazni – evezni. Evezni, egy pillanatra állj meg olvasó és ha tudod mi ez, gondold át ezt a szót, mit jelent neked. Mikor a tó közepén vagy egyedül, megy le a nap, a víz sima és a hajó siklik a vízen és a csapás csak egy pillanatra akasztja meg mindezt. Képzelj egy nyári estét, vagy őszi hajnalt, amikor kipárolog minden a földből és te ott vagy. Mit látsz magad előtt? 

2012 májusában rendeltem meg Xeno Müller 16 hetes edzés programját, mert tudni akartam mit ajánl ő. Gyermekkori idolom, akihez hasonlóan senki sem evezett, vagy versenyzett. Aztán videó elemzés, egy hónap edzésterv, három hónap edzés terv, egy év és még egy lett mindebből. Nehéz elmagyarázni a digitális edző élményét, nem is való mindenkinek. Én szeretem, mert olyan dolgokat mondott el nekem, amiket azelőtt senki, olyan tisztasággal és egyszerűséggel, mint senki más és amikor 2012 nyarán ismét döntőbe jutottam, akkor ismét boldog voltam. Légy tudatos, hogy kire bízod magad és az első  belső hangnál lépj tovább, mert csak bánni fogod utólag. Az edződ legyen tisztában képességeiddel és te legyél tisztában edződ képességeivel. Az edződ legyen a menedzsered, a legjobb barátod, akiben megbízhatsz. Ha nem tudsz benne megbízni nem jó helyen vagy. tudja mit bírsz és kell, hogy legyen egy víziója arról, hogy három év múlva mit fogsz bírni. Tudja mi az a túledzettség és tudjon megtanítani súlyt emelni. Legyen tisztában a reggeli pulzusoddal, mennyit emelsz, nyomsz, húzol. Mennyit eveztél az elmúlt héten, hónapban évben. Használjon videót és képkockáról képkockára mondja el mi a jó és mi az ami másként lenne jó. Ismerje a sportot, ismerje az új technológiákat és ne féljen az újtól. Tanítson meg guggolni, súlyt emelni, futni és evezni. És még sorolhatnánk, de ennyi most elég, hogy tudd, mit kérdezz meg magadtól mikor értékeled az edződet.

Folyt. köv.

Éves beszámoló 2013-2014

Az előző napokban már megírtam a versenybeszámolókat, ezeket remélem jó volt olvasni. Akiben még van egy kis szusz olvasni evezős témában, annak most egy elemzést mutatok az elmúlt az egy évben elvégzett munkámról.

Röviden összefoglalva sikerült azt a mennyiségű munkát elvégeznem, amit célul tűztem ki. Kettő olyan hét volt, amit betegség miatt ki kellett hagynom, és egy hétre elmentem a családommal pihenni, hogy mentálisan és fizikailag is pihentebb legyek az utolsó etap előtt.

Összességében 700-800 óra közötti edzés munkát akartam elvégezni. Ezt a számot egy a FISA nemzetközi edzői konferenciáján elhangzott előadásra alapoztam, mint célszámot, ami a 2005-2009 között mindent vivő lengyel négypár felkészüléséről szólt. Ők ebben az óra tartományban dolgoztak.

A teljes felkészülést figyelembe véve november és február hónapok voltak azok, ahol többet tudtam volna dolgozni annál, amit vállaltam. Október végén és november elején 2 hosszútávú versenyt is megcsináltam, amire valamilyen szinten pihentem, illetve az utazás sok időt vett el, de hónap közepén sikerült összeszednem egy komolyabb megfázást is. A másik félig üres hónap az február volt, amikor az ergo OB lebegett a szemem előtt és azon akartam nagyon jól teljesíteni – ez több kevesebb sikerrel össze is jött, de utólag visszagondolva a Szögi féle hozzáállást kellett volna választanom: „Egy edzést nem voltam hajlandó kihagyni az ergo OB miatt”.

Ahogy felépült az év

Egy évvel ezelőtt a nagy és hangzatos célok helyett a fizikai megerősödésem volt a legfontosabb cél, amit kitűztem magam elé. Nem sokkal előtte voltam egy dietetikusnál mérésen és több érdekes adat is kijött, ami alapján úgy ítéltem meg: túl gyenge vagyok testsúlyomhoz mérten. Nem fogok mélyen bele menni a kondicionálásom részleteibe, de mindenképp jelentős eredményeket értem el az elmúlt egy évben. Mikor elkezdtem még 75 kg-mal sem ment a 12 db mélyguggolás, az OB előtti hetekben már szabályosan tudtam dolgozni 95kg-mal. Az év során a klasszikus állóképességi súlyzót, amit a legtöbb evezőssel csináltatnak itthon nem csináltam, csak az izom és erő növelő kondikra koncentráltam, amiknek pozitív hatását az állóképességi teljesítményre több ez idő alatt olvasott kutatás is visszaigazolt.

A folyamatos súlyzózás (heti 3 felkészülési időszakban, verseny időszakban heti 2, verseny előtti másfél hétben 0) és a táplálkozási szokásaimban bevezetett változtatások rendkívül pozitív hatással voltak a testemre. Nagy mértékben sikerült zsírt bontanom, az anyagcserémet megfelelően segítette és a regenerációs képességem is jól alakult.

Versenyekre 4 alkalommal pihentem vissza, de óriási különbség volt az OB-ra és a válogatóra való pihenés között. Edzéstervem lényege, hogy elsősorban az állóképességi munkára koncentrál, ahol az anyagcsere még fel tudja dolgozni a termelődő salakanyagot (a legtöbb ember veséje napi 450 mmol salakanyagot tud kitisztítani). Óriási játék volt figyelni a szervezetemet mikor kell extra pihenőt tennem, hogy a következő hetet bírjam. Ebben nagyon segített a Polar personal trainer Training Load funkciója, ami egy nagyon jó indikátora a kumulált edzés terhelésnek (lásd kép).

Ami szembetűnő volt, hogy az edzésmunka eredményéül a videós edzések visszanézése alapján rengeteget javult a hajó kontrollálási képességem az elmúlt 2 szezon alatt. Rá kellett jönnöm, hogy az evezés ugyanannyira a testépítésről szól, mint a body building. Melyik edzést mi követi, mennyi pihenő, mennyit és mit eszünk, mikor, milyen bontásban, mennyi fehérjét. Sajnos ki kell jelentenem, hogy az átlagos egészséges táplálkozáshoz képest a versenyzők táplálkozása sokkal inkább a mitől leszek jobb kérdés körül forog, ami nem biztos, hogy egészséges. (Bár valszeg jobb minőségű, mint az átlag magyaré.)

Amint az a diagramokból kilátszik az edzésidőm kb. 50%-át töltöttem a hajóban, ha hozzávesszük az ergométert akkor 75%. Fontos volt, hogy legyen megfelelő más edzés is, mint evezés. Ennek legfőbb oka a változatosság igénye. Korábban sosem edzettem ennyit, egyszer közelítettem meg 2006-2007-es idényben, de akkor jóval kevesebbet súlyzóztam és kerékpároztam, abban az évben meg volt az 5000km evezés, ami azért nagy különbség. Amiben ez az év nagyban különbözött az az, hogy már 31 éves lettem és el kell ismernem, hogy nem olyan könnyű már egyik edzést kipihenni a másik előtt. Teljes embert igényelt ez a felkészülés, főleg a város sajátosságai miatt. Napi 1,5 órát ingáztam átlagosan, hogy a hajómhoz érjek. Ez rengeteg idő. A vidéken készülőknek ez jelentősen egyszerűbb. A legfontosabb ehhez kapcsolódó dolog az étkezések időzítése, mert edzés előtt is meg van az az időtáv, amikor enni kell és edzés után is. Erre sokan hozzák a szendvics példát, amit mindenki elkészíthet otthon, de nem feltétlen célra vezető csak kenyeret enni a nap folyamán, másrészt unalmas is. Régen ezt a dolgot sokkal jobban bírtam, most már kevésbé.

Az időről még annyit, hogy a sport, ha magas szinten komolyan akarjuk csinálni rengeteg időt igényel. Utazás a helyszínre, öltözés, melegítés, vízreszállás 70-120 perc evezés , hajó elrakás, nyújtás, zuhany és elment a délelőtt. Mert 120 perc evezés után az ember általában csak ül. Aztán valahogy elindul.

Összefoglalva: rengeteg munkát végeztem, amire büszke vagyok és örülök neki. Tudom, hogy Rómába nem csak egy út vezet, de nagyon élveztem és hiszem, hogy az edzés terv, ami alapján dolgoztam tökéletes volt a maga nemében.

Az edzőmről Xeno Müller-ről is fogok közölni egy írást a napokban. A következő pár napban olyan írások fognak megjelenni a blogon, amikben papírra vetem gondolataimat a választott sportágammal kapcsolatban, ahogy én látom, mert vízparti beszélgetésekből elég volt már. A célom, hogy segítsek olyanoknak tisztábban látni a helyzetet, akik komolyan gondolkodnak az idejük és pénzük invesztícióján, hogy legyen egy képük mi kell a sikerhez és, hogy sokszor még ez is kevés lesz.

Remélem tetszeni fog!

Másnap délután

A bejegyzés címe a valóság. Meg kellett nyugodnom a tegnapi nyolcas után és csak most másnap délután tudom összeszedni a gondolatimat. Sok volt, szomorú voltam, vagyok. Csalódott? Lehet, de a szomorú jobb szó. Tegnap délután az első helyért szálltunk/szálltam vízre a Csepel nyolcassal a Maty-éren. Harmadikként végeztünk.

A verseny életem legjobban evezett 2000 méteres nyolcas versenye volt, amiért hálával tartozom a csapatomnak. Igaz, annyi munka is volt benne, amennyiért megérdemeltük, hogy jól menjünk. De sajnos a két győri csapat jobb volt ezen a napon.  Minden támadásunkra tudtak reagálni és az A csapat növelni tudta végig az előnyét, míg a B meg tudta őrizni a verseny során. 500, 900 és 1300 méternél indítottunk, tartottuk sebességünket. Hibáink száma minimális volt. Nincs mit magyarázkodnunk senkinek.

Ami miatt mégis szomorú vagyok az nem csak az eredmény, hanem az, hogy ellentétben a szkiff versennyel, ahol tükörbe nézve azt látom, hogy 95% százalékosan tettem azt, amit kellett az elmúlt év során, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen, addig a nyolcasban érzem, hogy több lehetett volna. Ez nem az utolsó két, három vagy négy hét munkája. Ez az elmúlt 6 hónap. Amire a „Dobogósok tudtok lenni”, „Próbáljuk meg összehozni a heti 2 nyolcast” mondatokat felváltotta a magabiztos „Meg tudjuk nyerni” hozzáállás. A hajó sebessége a tavaszi vízre szállásokhoz képest rengeteget javult, a balansz tartás, a rajtok, a vízfogás, az élmény összehasonlíthatatlan volt a tavaszhoz képest. Az utolsó hetekben az élmény vetekedett a néhai Magyar Nyolcas csapat (2010-12) színvonalához, még, ha a sebesség el is maradt tőle.

Ami viszont megkülönbözteti minden nyolcastól az az, ahogy a csapat az utolsó hetekre összeállt a mélypontok után. Mert rengeteg mélypont volt, mire kialakult ez a csapat. A vezérevezős kiválasztása, a taktika kialakítása, a rajtok, a vállalt és megvalósított tervek, edzés számok és kilométerek mind, mind nagy harc volt, mire kialakítottuk az edzések munka etikáját. Ki, mikor, mit mondhat az edzésen, kinek mi a feladata, mi az ami zavarja egyik vagy másik csapat tagot, a hajó billegtetése, a mez színe, a póló mind-mind rengeteg munka volt és kompromisszum. A végére talán már a körülöttünk lévő emberek is elhitték, hogy képesek vagyunk valamire, ami nagy dolog.

Mert nyolcasban nyerni, ugyanúgy, mint szkiffben a legnagyobb kihívás mindenhol a világon. A többi csapat egység ezekhez viszonyítva könnyű. De erről könyveket lehetne írni.

Ami mégis kárpótol az a pillanat, amikor a rajtnál ültem és nyugodtan gondolhattam arra, hogy most a szkiff után ismét életem egyik legjobb pályáját evezhetem, mert a csapat körülöttem képes rá. Rengeteg olyan verseny volt életemben, ahol 500 méternél már azt kívántam, hogy legyen már vége, itt tudtam, hogy az utolsó méterig küzdeni fogok és küzdeni fogunk. Tudtam, mikor Ádám hátra nézett és a felmutatott ujjammal mutattam neki, hogy jó lesz. Mikor Széll hátra szólt Tominak, hogy jól fogja csinálni és Tomi hátra nyújtotta kezét a rajtban és én hátra nyújtottam Patriknak, hogy jó lesz. Tudtam, mikor elmentünk egy tempó evezéssel az egyik győri hajó mellett és Székely bemondta a cox-boxba, hogy „Ez-az! Nagyon jó! Jól megy!” és én tudtam, hogy a győriek megborzonganak egy pillanatra és tudják, hogy van okuk a félelemre. A csapat kárpótol.

Minden elismerésem a győri csapatoké, és körülöttük lévő közegé, ami lehetővé tette számukra, hogy kialakítsanak kettő ilyen egységet. Ezen a napon ők voltak a gyorsabbak. Ez nem lesz mindig így. De ők megmutatták, hogy a megfelelő felkészítéssel és menedzsmenttel nagy dolgokat lehet tenni. Nem tudok olyan csapatról, akiknek a klubjuk bérelt volna valaha is hajót Magyarországon az OB-ra, vagy elvitték őket, még ha szponzori segítséggel is külföldre versenyezni olyan nívós versenyekre, mint a Basel Head, amihez már több kell, mint az, hogy kiugorjunk Bécsbe, ami olyan messze van, mint Szeged Pesttől. Vagy vesznek egy új nyolcast egy olyan csapatnak, ami még korántsem hozza azt az eredményt, ami alapján érdemes lenne venni egy ilyet. Szembe kell nézni azzal, hogy egy nyolcas nem csak a 9 ember és az edző felelősége, mint ahogy sokan gondolják, hanem az egész klubé az egész hátországé.

Összefoglalva jó verseny volt, alulmaradtunk. A csapat élménye kárpótol. Örülök, hogy ezzel 8 emberrel és segítőinkkel, beugró embereinkkel végigcsinálhattam ezt a felkészülést, ezt a versenyt!

Az elmúlt hetek csöndje után

Az elmúlt hetek csöndje után ismét írok. Eddig azért nem tettem, mert minden leírt szó felesleges lett volna. A nagy szavak, hogy a felkészülés így, vagy úgy megy mind, mind feleslegesek. A lényeg, hogy csinálja az ember.

Két napja érkeztem meg Szegedre a sokadik magyar bajnokságomra, szinte napra pontosan 20 évvel később, mint, hogy édesapám levitt Esztergomban a csónakházba. A felkészülés jól sikerült. (A következő napokban az a tervem, hogy több más bejegyzéssel együtt erről is postolok majd egy elemzést.) Jól sikerült, mert jelentősen többet tudtam edzeni, mint az előző években és kb. annyit, mint a 2000-es évek közepén. Tudom, viszonylag nagy történelmi távlatokat fog át ez az írás. Ez van. Végül rá kell szolgálni arra, hogy az ember szerepel az evezős totó "Ki a legöregebb induló a férfi felnőtt egypárevezősben?" kérdésében. Szerencsére nem én voltam a megfejtés. Rudi volt egy valóban legendás generációból, így legalább elmondhatom, hogy egy lapon említenek vele.

Csütörtök este eveztem egy rövidet a pályán, nagyon jól esett! A technikai gyakorlatok után az alaptempót 4:15-tel eveztem, ami jó sebességnek számít számomra enyhe tolószélben. Este a sorsolás után nem mondom, hogy nem kellett átértékelnem a fejemben felépített terveket, de tulajdonképpen nyugodtan feküdtem le. 

Tegnap reggel az előfutamra az előzetes felkészülés jól telt, különösen jó volt, mikor a kocsinál öltözve apám hangját hallottam meg. Elfelejtettem, hogy eljönnek, meglepetésként ért abban a pillanatban. Szüleim az elmúlt egy évben kezdtek el járni versenyeimre ismét, de Szegeden még sosem voltak mindketten egyszerre, ezért is különleges ez számomra. Felküldtem őket 1500 méterre, hogy drukkoljanak.

Az időjárás szeptemberi volt, sajnos még nem jött el a vén asszonyok nyara, de legalább nem esett. A tólószél fújt, de erős volt. A verseny nehéznek ígérkezett, a parton jószerivel mindenki, akivel beszéltem egyetértett, hogy a mienk a nehezebb előfutam az újrasorsolt és kiemeléssel módosított futamok közül. De az akadályokat, amiket az élet ad venni kell. Szekér Laci azt mondta, hogy jó lesz, és mikor a rajtgépnél ültem arra gondoltam:

"Gergő, tulajdonképpen evezhetsz egy jót is."

Így is tettem. A rajt után nem sokkal stabilan 3. helyen eveztem, amiből felcsúsztam néha 2.-nak, majd végül egy rövid finist is csinálva 3. lettem a futamban. Nyugodtan eveztem, de így is 1000 métert 3:35 körüli idővel eveztük. A második 1000 persze lassabb, nyugodtabb volt és jól is ment, ezért megpróbáltam kakaskodni a 2. helyért és versenytársaim felvették a kesztyűt.

A döntő előtt sokkal nyugodtabb voltam, mint előző években bármelyik döntő előtt, igaz, a verseny előtti héten olyan mélyen voltam, mint korábban soha. Mert nem volt egyszerű az előző hét több szempontból se. Mélyre küldtem magam. Mivel az edzés adag csökkentése miatt rengeteg energiám szabadult fel, rengeteg lehetőségem volt újabb és újabb problémákat kreálni, aminek elsősorban csáládom volt az elszenvedője. Mélyre toltam magam, de a legérdekesebb az volt, hogy nem a fizikai oldalon voltak problémáim. Azt éreztem, hogy évek óta először a hajó úgy megy, ahogy szeretném, fizikailag és technikailag is úgy megy minden, ahogy elképzelem a jó hajó hajtást, a jó evezést. De mikor nem a hajóban ültem, egyszerűen nem volt pillanat, hogy jól éreztem volna magamat, kivéve, ha Erzsi reggel felkeltett, vagy felkérte magát a karomba. Aztán, ahogy jött, közeledett a verseny és minél többet pihentem, relaxáltam vagy beszéltem édesanyámmal, Fruzsival, Lacival, Leventével, Xenoval egyre inkább megnyugodtam. Felépítettem magamban a verseny stratégiámat, elképzeltem a versenyt, elképzeltem a verseny napját egyre inkább megnyugodtam. Egyszerre ráébredtem, hogy nem a helyezés számít, nem az érem, mert az csak annyit jelent, hogy azon a napon én vagy valaki más lesz a gyorsabb. A legfontosabb az ide vezető út volt és az, hogy egy tökéletes pályát evezzek szeptember 5.-én. 

Abban a pillanatban, amikor a rajtgép feljött a víz alól, valami különleges, korábban szinte sosem tapasztalt fókuszt éreztem és tudtam, hogy jól fogok szerepelni. A rajtgép nagyon jó dolog, végre nem kellett foglalkozni az iránnyal, tisztán csak a rajt előtti pillanatot élhettem ki. 

Elkészülni, a piros lámpa felkapcsolva, a feszültség tapintható, egy pillanat csend - bíííííp.

Az első 20 csapás után néztem fel, ellenőriztem helyzetemet. A várt indulás jött, a könnyűsúlyúak és Papp Gergő elment, de Bendegúz és Tari mellettem volt és mentem velük. Papp Gergő előnye meglepő volt, ugyanennyire  hogy Bendegúz ott volt hajón belül. Ekkor még csak mentem, eveztem mellettük, teszteltem erőmet, a hajó sebességét, a szél erejét. A tartó szél borzalmas volt, a pályák újrasorsolása nem kedvezett nekem, de nem számított. Csak a pillanat, a csapás, a vizfogás, a kocsizás, ahogy Szögi mondta az számított. 500 méternél tartottam az utazót és készültem, hogy meginduljak, Vámos Gyuri és Dödi szavai a partról jól, jókor jöttek. Ahogy a bicikli raj haladt a verseny mellett úgy mentem én is mellettük, mert ilyenkor a kerékpárosok hada is viszi a versenyzőket. Az ő támogatásuk, mint a Tour de France-on a bóly úgy viszi a 6 versenyzőt. 

Ekkor hallottam meg először a messzeségben azt a hangot, azt a hihetetlen erős és rekedtesten karcoló hangot, mintha a pokol túlsó végéből jött volna és a nevemet hívta, hívott magához, egyre jobban és jobban és egyre közelebbről és mellém ért, és innentől kezdve összemosódik minden csapás, minden másodperc és minden pillanat és a tökéletes pályán, a tökéletes mozgásban, az eszményi ősállapotban találtam magam, ahol nem számítanak az ellenfelek, ahol nincsenek ellenfelek, ahol nincsen másik pálya, ahol nem kell figyelni az irányra, ahol nincs fáradtság, ahol az energiának egy olyan állapota járja át a testemet, amit 20 év alatt talán ha tízszer éreztem. Ami miatt belekezdtem ebbe az egészbe, ami miatt minden áldott nap csak erre az érzésre gondoltam, kelltem, feküdtem, milliókat elköltöttem a keresésére és kockára tettem a családom, a barátaim nyugalmát. Ami miatt mindenki elviselhetetlennek, agresszívnek, kérlelhetetlennek, makacsnak, nehézfejűnek tartott, ami miatt nem szeretnek sokan. Ami felér minden olyan érzéssel és egy állapotba sűríti, amit a legtöbb emberrel a mámórban, a szerelemben történik meg, ha megtörténik egyáltalán. Amit az emberek a boldogság önfeledt pillanat érzésével vagy a szexxel azonosítnak. Az állapot, amit nekem ez a sport nyújtott, amiért megérte 7500kmt megtenni egy év alatt. 

Ez a hang Szekér Lacié volt, és nekem szurkolt és elindította a hajómat, olyannyira, hogy otthagytam Tari Jancsit, mentem Bendegúzzal és egyszerre éreztem, hogy Papp Gergő hajója is ott van, elérhető, megfogható. Ebben a pillanatban, valahol 1400 méternél, meghallottam, hogy a part a nevemet hívja "OR-BÁN, OR-BÁN" és tudat nélkül tudtam, hogy nem lesz, ami meggátol abban, hogy tovább gyorsuljak, hogy ledolgozzam a 3 hajó hátrányomat. 1700 méterre befogtam és lehagytam Gergőt, Bendegúz viszont jobban gyorsult nálam és Csepi és Galambos harcába nem tudtam már beleszólni és az érem szerzés is elmaradt. 

Mikor beértem a célba, nem éreztem fáradtságot, nem azt a fáradtságot éreztem mint legtöbbször, érez az ember miután kihajtja magát, hanem hálát éreztem, hogy mindezt megtehettem, hogy mindez velem történt meg. Jó volt. Intettem a közönségemnek és most is intek innen, mert hatalmas hálával tartozom mindenkinek, aki ott volt, vagy nem volt ott a pálya mellett és nekem szurkolt.

"Szép volt Papi!"

Mondta Laci a partról és csak köszönni tudtam és tapsolni neki, mert nélküle, Fruzsi és Erzsi és szüleim segítsége nélkül nem ülhettem volna ott akkor a Maty-éren. Jó volt. Jó volt ott ülni a víz közepén, befejezni a versenyt.

Holnap nyolcas, és robogni fogunk! Arról és sok mindenről utánna fogok írni. Most pedig elmegyek megnézni a dublót.  

Nüanszok

Nüanszok - észreveszed?

Be a városba – Európa leggyorsabb szkiff versenyén

http://www.viennautica.com/

Szombaton ismét világot láttunk! Életemben másodszor családostól mentem versenyre. Kicsit bonyolult volt, mert Bécsbe indultunk, ahol a Viennautica keretében a Wienereiner 6km-es üldözéses versenyen indultam. A versenyt negyedik alkalommal rendezték meg és egy kisebb vízi fesztivált szerveztek a köré. A 6 km-es szkiff verseny mellett vasárnap nyolcasok is versenyeztek, de tegnap este szlalom kajak és sárkányhajó verseny is volt. A helyszíne a Duna csatorna volt, 6km a táv és valóban a leggyorsabb sodrás, amin talán életemben eveztem.

A rajt egészen a csatorna felső zsilipkapujánál volt, egy kis zöld placcon várakoztunk és először nagyon furcsa volt, hogy a semmi közepén vagyunk. Aztán kiderült, hogy melegítésre a vízen nincs se idő, se hely, sőt a nyolcasokkal még megfordulni sincs hely. A parton kis gimnasztika, futás és ergozás után (az ergok a fűben voltak egy fa alatt) szép sorjában vízre szálltunk mind a 40-en, rajtszám szerint.

A verseny érdekessége, hogy nem saját, hanem kölcsön hajóban versenyeztem, mert nem tudtam megoldani a hajó szállítását Bécsbe. Szerencsémre az egyik főszervező (Daniel) kölcsönadta hajóját, amiről a helyszínen tudtam meg, hogy egy Fluidesign van szó. Aki nem ismeri ezt a márkát tudnia kell, hogy viszonylag ritka Európában, főleg könnyűsúlyúak használják, kanadai egyébként. A héja, mint az új ST1-es Stämpflinek, puha, igaz nem annyira, de a hajó hosszirányba mégis merev. A villa fordított wing villa volt, és mivel a saját Filippim is ilyen nem volt szokatlan.

Viszontagságaim azonban itt kezdődtek. Igazai amatőrként nem próbáltam ki a hajót a verseny előtti másfél órában, pedig kellett volna. A lábtartó rossz helyen volt ráadásul a hajó fara felé, így szerelnem kellett, de erre már csak a vízen a rajt előtt volt lehetőségem. De mivel kb. 4 perccel a rajt előtt tudtam vízre szállni ráadásul utolsó előttiként, így csúsztam a rajttal. Szerencsére a bírák rugalmasan kezelték a dolgot és elindították az órát, amikor áthaladtam a vízreszálló stégtől 100 méterre lévő rajtvonalon, de így is 3 perccel a mezőny után és 2 perccel az ifik előtt indultam. Nem volt kit üldözni és engem sem üldözött senki. Ráadásul a ekkor vettem észre, hogy a csapásszámmérő kábelmentes így hiába tettem be sajátomat az nem mért semmit. Szerencsére a GPS óra nálam volt így a sebességet és az időt tudtam mérni. A víz nagyon folyt, és az erős ellenszél ellenére is 3 perc körüli átlagot eveztem. Mivel egyedül mentem nem volt mit tenni, mint húzni teljes bedobással és várni, hogy elteljen a táv. A folyó kb. 50 méter széles volt, így figyelni kellett, hogy mindig a középvonalban maradjak. 7-8 perc után kezdtek sűrűsödni az épületek és valóban, ahogy a verseny elején is beszéltük a lényeg, hogy beevezünk a városba. Egyre többen voltak a parton és egyre többen szurkoltak a plázsról, vagy a sétálva. Aztán egyszer csak megláttam valakit evezni előttem és akkor már tudtam, hogy közel a vége és rátettem egy lapáttal. Emlékeztem a térkép alapján, hogy a nagyobb kanyar után már csak egy kilométer, így tudtam, hogy nincs már sok. Végre megszólalt a duda és kifáradva beértem a célba.

A kikötés nagyon jól meg volt szervezve: 8-10 segítő segített kivenni a hajót és elvették a lapátomat is. A hajót visszaadtam és vártam a kis szurkoló csapatomat. A szervezésnek köszönhetően nem kellett visszaevezni, de egy biciklit kellett kérnem, hogy a kocsinkért eltekerjek, majd megvártuk a díjkiosztást. A páran mondták, hogy jó időt mentem, és Daniel is megkért, hogy várjam meg a díjkiosztót, mert nagyon jól mentem. Ezért megvártuk Bécsben az estét, néztük a Szlalom versenyt és sétáltunk is. A díjkiosztónál aztán kiderült annyira jól mentem, hogy nyertem, így megérte a várakozást J.

A verseny nagyon jó hangulatú volt, nagyon élveztem, a kölcsön hajó miatt mentem végül ki és megérte. A Silver Skiffel tudom csak összevetni versenyt és azt kell írjam, hogy ez is legalább olyan jó lehet pár éven belül, ha az indulók száma megnő és pár igazán nagy nevet is hívnak a rendezők. Szóval ajánlom jövőre mindenkinek szkiffben és nyolcasban is.

Végezetül gratuláció a Budapest-Baján indulóknak, kemény lehetett ilyen időben. Talán jövőre majd én is indulok megint, ha összeszedem a bátorságom. 

Bled, Nightrow, Henley és egy csepp triatlon

'Az elmúlt egy hét hihetetlen gyorsan eltelt. Évek óta először elmentünk "nyaralni", nem messze csak a Balatonra. Ez az utolsó, könnyűnek nevezhető hét volt a bajnokság előtt. Korábban nem lehetett menni mert a bledi, bécsi verseny nem engedte, később pedig nem lehet menni mert jön az OB. Már várom. Régóta nem vártam versenyt így, de egy kicsit a fenti versenyekről.

Bled klasszikus. Ez a mondat akár elég is lehetne és aki versenyzett már Bledben az tudja miről írok. A helyszín tulajdonképpen leírhatatlan. A pálya faltól falig tart. A víz nehéz, hideg, ha rosszak a szél viszonyok akkor rendkívüli kihívást jelentenek, ha rossz napja van a tónak, akkor valami leírhatatlan "csúszás" tud a tavon generálódni. Mégis, Bled klasszikus. A futamok percre pontosan akkor kezdődnek, amikor ki van írva. Ha vihar érkezik a pályára szünetet iktatnak be. Mindig van időmérés. A, B, C döntőt rendeznek. A döntők alatt az 500 méteres részidőt is mérik. Eredmény 30-60 perccel a futam után a falon van. A stégeknél sose kell 3-4 percnél többet várni, a stégek stabilak. A rajt mindig tükör vízről van. És a tó közepén magunkkal és az ellenfeleinkkel vagyunk. 

Szkiffben vártam a versenyt. Nehéz volt, mert az előfutamokból csak győztesként vagy idővel lehetett A döntőbe jutni. A mezőny tavalyhoz képest nagyobb lett, 4 előfutamot rendeztek. 10. Idővel a B döntőben folytattam másnap. A rajt után próbáltam felvenni a verseny ritmusát és sikerült is, mert gyakorlatilag már 300 méternél stabilan 2. helyen eveztem és folyamatosan támadtam Mattheiszt, de ellenfelem jobb volt és végig előttem haladt, igaz nem annyival, mint az egy héttel korábbi velencei versenyen. Az időket elnézve a verseny után, lehet, ha egy előfutamban vagyunk akkor A döntőt evezünk. 2. nap Széll úrral dublóztam. Mivel a versenyen ültünk össze idén először azt hiszem azt kaptuk, amit megérdemeltünk. A román és az egy héttel később világkupa győztes horvátok úgy ott hagytak minket, mintha mi sem történt volna. De mivel a szlovákok nem jöttek fel a futamra bejutottunk a döntőbe. Itt már "összeszokott" párosunk 15 másodpercet fejlődve 4.-ként végzett. A végén csak egy konklúziót vontunk le: ha lett volna bennünk 500km közösen akkor még az éremért is versenyezhettünk volna. De nem volt. 

Két héttel később Bécsben volt jelenésünk a Nightrown. Ez a verseny talán a térség legfunkybb, legélményszerűbb versenye, amit ajánlok mindenkinek, akár csak nézőként. Adott az öreg Duna, 350 méter kibólyázva, és 21 nyolcas a férfiak versenyében. Sötétedés után kivilágítják a pályát, de a versenyző nem lát semmit, csak hallja a lapátok, a víz és a kormányos hangját. A parton pedig fergeteges hangulat, mai zenékkel, djvel és speakerrel. A 3 pályán zajló verseny érdekessége, hogy gyakorlatilag lehetetlen a bemelegítés, mert a víz az esti futamokig tele van úszókkal. És mivel óránként kell futamokat húzni, bizony nehéz a menet. Ráadásul a 22:50-kor rendezett döntőig eljutni kimondottan fárasztó. Nem szépítem a dolgot: a középdöntőig jutottunk. Ráadásul kikaptuk a Győrt és egy cseh csapatot, akik a nap top 4 idejét evezték addig. A következtetéseket a csapat levonta, a kérdés, hogy tudunk e változtatni az események lefolyásán. Ezt az idő eldönti majd.

Henyleyben ugyan nem voltam a hétvégén, de több ponton is érdekes volt számomra a verseny. Az egyik, amit mindenki hallott már remélem: Gyimes Kriszti 2. lett Mirka Knapkova mögött, ami nem kis teljesítmény - elvégre Knapkova a jelen kor női evezésének királynője, és Krisztinek, hogy vele versenyezhessen el kellett vernie néhány komolyabb versenyzőt. Másik személyes vonatkozás, hogy Martonffy László is versenyzett! Lacit nem biztos, hogy sokan ismeritik, de tagja volt a 2006-os U23-as 4. helyezett négypárnak, 2007-ben pedig világkupán B döntőztünk együtt ugyanúgy négypárban, előtte pedig együtt voltunk U21-es új-zélandi bajnokok négypárban. Azóta sok minden történt, Laci abbahagyta itthon az evezést, majd 2011-ben Angliában folytatta. Nem kiemelten, hanem kvalifikációval szerezte a helyét, ehhez gratulálok ezen az úton is. Elismerésre méltó. Jövőre meg kellene próbálni nekem is egy Henley-i túrát. 

Most pedig szunya. A triatlon egy runners world beli cikkről szólt, de arról majd máskor. Holnap edzés reggel.

Levél Bácsinak

Kedves Bácsi,

Hetek, sőt hónapok óta akarok írni ismét neked. Olyan sok minden történt ezalatt az idő alatt, nem volt energiám. Most sem tudom hol kezdjem. 

Talán a legegyszerűbb a jó dolgokkal kezdeni! Április legvégén megcsináltuk a 4. Budapest Kupát, ami a Széchenyi emlékverseny része. Jó leírni, hogy ez már a negyedik, mert ezek szerint a koncepció, amit kitaláltunk évekkel ezelőtt működik. Egy nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, mint a Head of the River, a Head of the Charles vagy a Basel Head. Itt Budapesten! Idén is rengeteg külföldi jött, és sok magyar csapat. Sajnos nem sikerült győznünk az új csapatommal a Csepellel, de a 2. hely megmutatta hol tartunk. Nagyon jó döntés volt szétszedni a versenyt két napra, így megfelelő idő jutott a Budapest Kupára és egy igazán evezős verseny volt, aminek középpontjában az evezős csapatok álltak. Nem rohangáltunk, mint szervezők az egyik futamról a másikra, sokkal bensőségesebb volt. A díjkiosztás és előtte a csoportkép az volt, ami számomra az evezést jelenti, amiért érdemes beutazni a félvilágot, új embereket megismerni, barátságokat kötni és jól érezni magunkat. Sajnálom, hogy sokan a hazai csapatok közül úgy érezték nem fér bele mindez a verseny programjukba, remélem jövőre ők is eljönnek. A verseny sportértéke a magyar bajnokság után a második az országban a nyolcasok tekintetében. Nem csak mert az összes nagy csapat itt volt, hanem mert sikerült olyan külföldi csapatokat is bevonzani, akik a világ evezős életében jelentős szerepet játszottak korábban és még a magyar élmezőny, csak hajszállal jár a veteránok előtt. A 3. helyezett olasz csapatban olyan világklasszis evezősök ültek, mint Marco Penna, Mario Palmisano, Aldo Tramontano vagy Nicola Mornatti, aki 2012-es londoni játékokon 4. helyezést ért el. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a többi külföldi csapattól is. A legkedvesebb mind közül az osztrák WRC LIA honlapján megjelent cikk. Több ígéretet kaptunk, hogy jövőre is visszajönnek, sőt a veterán csapatok mellett az első osztályú csapatok jönnek, pl.: HVAK Mladost egy olyan nyolcassal fog kiállni, amiben az olimpiai második Sinkovic testvérek is ott vannak. Várom ezt! 

Nagyon nehéz volt a verseny előtt, az eddigi rendezések közül talán ez ment a legnehezebben, de a verseny utáni afterparty az Ötkertben minden akadályt elfeledtetett. A város egyik legmenőbb klubjában egy iszonyatosan jó evezős "bál" kerekedett, amin a VM-Csemegében és a DEK-ben kezdett Danubiusos veteránok, a külföldiek, a csepeli veterán és első vonalas nyolcas mellett a magyar evezés jelentős része ott volt "mi" töltöttük meg a helyet! A verseny második napján a tízevezős verseny és a kézenfogva/down alapítvánnyal közös futam is nagyon jól sikerült. Sajnos nehezebb volt az időjárás, de a csapatoknak mindez nem szedte a kedvét és nagyon jó hangulatban telt a "másnap". Nagyon köszönöm a szervezőcsapatnak (Máté Ibolyának, Vimi Zitának és Denk Andrásnak), hogy együtt készíthettük elő kb. 6 hónapon keresztül a versenyt. És ugyanekkora köszönet jár minden Danubiusosnak és a Danubiusban dolgozó edzőnek, segítőnek - mindenesnek - akik a verseny előtti hetekben kijártak a tízevezősökkel, előkészítették a klubházat és a verseny alatt mindenben segítették a levezénylést a regisztrációtól, a büfén és hajószállításon keresztül addig a felsorolhatatlan sok részfeladatig, amiből összeáll a Széchenyi Emlékverseny, a Budapest Kupa és a Hív a Duna.

Külön öröm, hogy a versenynek lett külön magyar és angol web lapja, fotókat pedig a facebook oldalon nézegethetsz itt!

Kedves Bácsi, barátom, tudom nem feltétlen a szervezői képességeim és élmenyeim érdekelnek, téged sokkal inkább a versenyzés és az evezésem érdekel. Igazából engem is, de Budapest Kupával hiszem, hogy jobbá tesszük Magyarországot. Hiszem, hogy jobbá tesszük a magyar evezős sportot is, hiszem, hogy ez egy érték, amit meg kell őrizni.

A versenyeket most sokkal jobban menedzseltem az elmúlt hónapokban. Sokkal inkább elkezdtem fókuszálni arra a kevés versenyre, amin el akarok indulni. Ezek, amikre pihenek és készülök a szkiff versenyek, ahol csapathajóban indulok, azokat sokkal inkább felkészülésnek tekintem, ahol nem feltétlenül pihenek pörgetek a verseny előtt. Ez nem mindig célra vezető az adott versenyben, de hosszú távon hiszem, hogy segíteni fog. A hétvégi szegedi versenyen ez nagyon kiütközött a dubló versenyben. Éreztem a pálya második felében, hogy ez most nem az igazi, de továbbra is jó döntésnek tartom, hogy az év 4. legnehezebb hete után elindultam ebben a versenyben. Pálffy Robival úgy eveztünk, ahogy számított rá - technikailag. A helyezéssel nem vagyok elégedett, de az ellenfelek jobbak voltak. Legközelebb megnézzük, hogy ki a jobb.

A kishajós válogató volt eddig az év legfontosabb versenye. Sajnos utána egyből világossá vált számomra, hogy nem leszek válogatott, hiába kvalifikál az elsőtől kapott időm a válogatottságra, egyszerűen nem evezünk annyian, hogy csapatba kerülhessek, nincs csapat és idén látom, tudom nem is lesz sajnos. Így első fókuszom a magyar bajnokság lesz szeptemberben. Ami megnyugtat, hogy jó úton haladok. A negyedik hely megfelelő az erőnlétemhez és ha abból indulok ki, hogy ellenfeleim fejlődtek tavaly óta - és fejlődtek, akkor én is fejlődtem, mert lényegesen közelebb voltam hozzájuk, mint egy évvel ezelőtt. A bajnokságig fennmaradó négy hónap pedig arról fog szólni, hogyan tornázzam előre magam. 

Nem is szaporítom szót tovább, mert pihenni kell, hiszen holnap folytatódik a munka. 

Üdv.:
Gergő

ui.: Ma tartottuk a 2. magyar bajusz napot a szegedi pályán. Azt hiszem a kép magárért beszél :)

Betegségekről és más dolgokról

Az elmúlt hetekben nem írtam. Ennek egyszerű oka van: nem bírtam írni. Persze (majdnem) mindig van miről írni, igaz olykor nem szabad, de januárban az edzések olyan szinten leterhelték a szervezetemet, hogy a billentyűk kopogtatására már nem marad erőm. Vagyis a blogra nem maradt.

Három jól sikerült edzéssel és küzdelemmel teli hét után, azonban úgy döntött a szervezetem, hogy elég és pihenésre utasított. Éveken keresztül edzettem úgy, hogy nem foglalkoztam betegséggel télen csak, ha már nem bírtam kikelni az ágyból, vagy olyan erős volt a láz, hogy remegett a teljes testem. De most éreztem, hogy ez így nem helyes, mert ha megint 2-3 hétig elhúzódik a szenvedés, mint novemberben akkor abból nem lesz ergométer bajnokság. Mikor két hete vasárnap el kezdett fájni a fülem (fura gondolat, hogy a fülfájás az első jele az immunrendszer küzdelmének), akkor ideges lettem, megijedtem. Ha megint antbiotikum kúrára kell mennem annak nem lesz jó vége gondoltam

Hétfőn reggel a Polar fitnesz teszt is visszaigazolta, hogy baj van. Több, mint 10%-ot esett az index és a közérzetem is hasonló volt ehhez. Hétfő kimaradt. Kedd reggel már jó volt a pulzus, de délelőtt inkább pihenéssel telt és délután egy könnyebb kondi után a 10km ergo már csöppet sem esett jól. Valami baj van - jelezte a testem. Az éjszaka borzalmasan telt és a szerda reggeli pulzus még rosszabb volt, mint hétfőn. Nincs mit tenni pihenni kell. Ekkorra már beszereztem a Wick Triactiont – mert tudtam, hogy gyógyszert nem kapnék az orvostól és napi 6 alkalommal elkezdtem infralámpázni. Délután már jobban voltam és gondoltam kipróbálok egy korábbi tanácsot (Ali Anna), amit nem régen könyvben leírva is olvastam: egy könnyű 30-40 perces aerob edzés enyhítheti a légúti megbetegedés tüneteit. 30 perc a Waterroweren és pihi – ártani nem ártott és valamivel jobban voltam utána. Csütörtök hasonlóan telt, péntek pedig teljes pihenéssel. Szombaton merészkedtem ismét először ergométerre, de a szokásos részidőktől messze voltam. Szerencsére már jól éreztem magam. Vasárnap egy laza kondi, hogy hétfőn ott folytathassam, ahol abba maradt egy héttel korábban a munka. És sikerült is. A részidők visszakerültek a helyükre és antibiotikumra sem szorultam. Életemben talán először jókor hallgattam megbetegedés határán a testemre és sikerült nyugodtan végig is pihenni a hetet.

Érdekes, amit Gyimes Kriszti blogjában olvastam – rekord idő 6 km-n antibiotikummal. Nem vonom kétségbe, hiszen Kriszti egy rendkívüli fizikum, de önmagában a kockázat, amit ilyenkor fut a versenyző, akár több hétre is kiütheti magát, az szerintem sok. De van, aki bírja szó se róla.

A témával hasonlatos a cikk, bár annál sokkal komolyabb, amit a minap olvastam. Torbjørn Sindballe tollából származik. Ha valaki nem ismeri Sindballe 2007-ben Ironman dobogós volt és 2004-ben és 2006-ban nyert triatlon VB-t. Szív problémái miatt vonult vissza és nagyon részletesen elemez egy olyan fizikális és szellemi dilemmát, amit majdnem minden sportolónak szembe kell néznie, akinek a sportja meghatározza az életformáját.

From The Heart: A Former Ironman Pro’s Story Of Heart Risks For Athletes

A cikk azért is fogott meg, mert velem is előfordult már olyan, hogy akár mit csináltam nem ment 115 fölé a pulzusom. Na az para érzés!

A másik dolog, amiről még írni szerettem volna a Széchenyi emlékverseny és a Budapest Kupa előkészületei. Nagy öröm volt néhány nappal ezelőtt megtudni, hogy a verseny bekerült a FISA versenynaptárába (először elütés történt, de a netes felületen már jól szerepel a dátum). A programot összeraktuk és folyamatosan dolgozunk azon, hogy idén egy még színvonalasabb és még nagyobb verseny jöjjön létre a profiknak és az amatőröknek is. Idén először kétnapos lesz a verseny. A Budapest Kupa nyolcas és a nők számára szervezett négypár versenye valamint a tízevezősök országos és Budapest bajnoksága lesz szombaton a programban, vasárnap pedig a céges tízevezősök és az utánpótlás korú evezősök versenyei következnek majd. Ha minden jól megy a külföldieknek szánt péntek esti megnyitó vacsora mellett szombaton lesz egy igazi Athlete party az összes külföldi és hazai versenyzőknek. Nagyon felvagyunk pörögve az eseményre, nagyon szeretnénk, ha még jobban sikerülne és még többen jönnétek el, mint tavaly. Erről még fogok írni a jövőben is, de az biztos, hogy több olasz csapat is jelezte már részvételét : ).

Jó edzést és betegségmentes felkészülést kívánok mindenkinek Márai Sándor örök írásával a Füves könyvből.

„62.  Arról, hogy a betegség pihenés

Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költő szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Riviérája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki – mint Kleist, a költő – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat”, csak a betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.

A betegség pihenés, ez közhely. ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd.”