Nyolcasban evezni

Hétvégén sok minden történt velem, amik mellett így vagy úgy de nem lehet szó nélkül elmenni. Sok evezés iránt érdeklődő biztos most nagy dolgokra gondol, de valójában egy igazából, csak most születő dologról van szó: a magyarországi üldözéses nyolcas versenyekről.

Pontosabban egyről a Budapest Kupáról, ami a Széchenyi Emlékverseny egyik fő száma, evezős szakmai szempontból a legerősebb, míg a verseny másik fő lába a tízevezősök versenye az evezés iránt érdeklődők bevonásáról szól.

De lényeg a fontos, ahogy Albert bácsi is mondja, 18 nyolcasban eveztünk a Budapest Kupán és hatalmas versenyt produkáltunk!!!

A számítógépes időmérésre, amit az EvoChip Hungary szolgáltatott nekünk, nagy szükség volt! Az abszolút kategóriában a Tisza EE nyert, mondhatni nagy fölénnyel, de utána a Csepel, a Danubius-Baja-San Cristoforo-Canittieri Mincio versenyegyesülés és az bécsi WRC LIA ifi válogatott nyolcasa hatalmas versenyben 2 másodpercen belül érkezett be. Több hasonlóan szoros eredmény is volt a veteránok között. 

Mi hatalmasat eveztünk! Danubius-Baja-San Cristoforo-Canittieri Mincio versenyegyesülés nagyon jól sikerült. Ez alkalommal jobbra eveztem, és azt hiszem nem is nagyon kell mostmár váltogatni ezt az oldalt. Ugyan egy fél veterán csapattal indultam, akik közül többen, már abba hagyták az aktív versenyzést, de Marco Penna, Mario Palmisano, Marco Testoni és Raffaele úgy tudja mozgatni a hajót, mint nagyon kevesen ebben az országban. A hajó stabil volt, nem véletlen, hiszen az olaszok elhozták saját 15 éves Filippi nyolcasukat, amit csak a gyerekek vagy a veteránok használnak a klubjukban. Szóval toltuk. A hideg idő ugyan lehetett volna melegebb, de nem volt akadály. A "K" hídról spontán fényképezték a versenyt és I öröm volt át evezni a célbíróság a Duna partra felfestett, a célvonalat jelképező, I love Rowing felirat között. (Utóbbi megtekinthető a budai rakpart megfelelő szakaszán.) 

Azt hiszem meghatározó élmény lesz számomra, amikor a nagy Dunán, az Óbudai sziget mellett evezve több, mint 10 nyolcast látok magam körül a vízen és a rajtnál 18-an állunk és várjuk a behívást! Szinte Head of the River, igaz nem 400 csapattal, de még van hova bővülni. 12 külföldi csapat volt és 6 magyar, vagyis mindannyian tudjuk, hogy a hazai evezésben még van tartalék, hogy növeljük a résztvevők számát. Bízom benne, hogy az esetleges résztvevők is rájönnek, nem a győzelem számít, nem csak a legprofibb csapatokkal kell eljönni egy ilyen versenyre, de veteránokkal is vagy ifikkel, akiket csak az OB-n szokott nyolcasban látni az ember. Pedig a 3-4 "F" kategóriás olasz és horvát nyolcas biztos összecsapna magyar ellenfeleivel. 

Utoljára csak annyit szeretnék írni, akit akaratomon kívül megbántottam a hétvégén attól itt ezen a helyen is bocsánatot kérek. 

Jeges mindennapok

Az elmúlt hetekben, már házas emberként, küzdöttem végig a mindennapokat - Európa összes evezősével együtt. Végignézve az időjárás jelentéseket és a híreket az elmaradt, vagy éppen fagyban végig húzott versenyeket (head of the river, roma, Oxford-Cambridge) csoda, hogy élünk.

A felkészülést talán csak Dél-Olaszországban vagy Spanyolország/Portugália tengelyen lehetett gond nélkül folytatni. Szeretem a nagy Dunát, de az elmúlt hetek havazásban, szél viharaiban majd az áradásban nem sok köszönet volt. Szerencsére az elmúlt napokban sikerült már vízre szállni, de a hajó forgalom beindulása és a reggeli 1-2-3 fokok keserű élményeket hagytak.

A hétvégén a Széchenyin indulunk egy Danubius-Baja-Mantova versenyegyesüléssel. Nagyon várom a versenyt, nem csak mint versenyző, bár kétségtelen, hogy a csapat kiváló, de mint szervező is. Az üldözéses nyolcas verseny, ami a Budapest Kupa néven fut már 3. alkalommal sikerül megrendezni. Ez evezős szakmai szemmel nagy dolog! Idén sikerült áttörni egy inflexiós pontot a résztvevők szempontjából, 12 és fél külföldi nevezőnk van, és 7 és fél hazai. Ebben szerepelnek a férfi felnőttek mellett ifiknek, nők, egyetemisték és természetesen veteránok is. Nagy részt veteránok fogják a mezőnyt adni, de hazai oldalról a Csepel Ek, Tisza Evezős Egylet a Budapest EE és a Külker EK részvétele tiszteletreméltó. Első kettő fogja indítani a versenyt az óbudai ágból és félpercenként üldőzzük, majd egymást.

Az időjárás kedves lesz hozzánk, biztos vagyok benne. Sajnálom, hogy több hazai csapat nem tud eljönni a "válogató" verseny miatt vagy mert nyolcast csak az ob-ra vagy a hazai versenyekre tudnak kiállítani. Nagy feladat a nyolcas kiállítása, de talán az evezés egyik legjobb csapathajója, ha nem a legjobb. Jövőre többen leszünk! Főleg a lányok, akiket két csapat képvisel - a Danubius és a Circolo Marina Mercantile Nazario Sauro – Trieste.

Utána pedig irány a kis Duna, mert a hétvégi válogatóra másik sebességbe kell kapcsolni már.

Állomások

Régen éreztem magam úgy, hogy reggel már az az napi esemény gondolatával és feszültségével ébredtem. Szombaton, így történt. Most lesz az esküvönk. Mint egy verseny előtt...úgy érzem magam.

Itthon Esztergomban, mint 16 éves koromban, mikor buszba szálltunk és indultunk a versenyre. Hosszan akartam írni arról, hogy mit érzek, mi lehet az eseménynek és az evezésnek a kapcsolata, de most inkább csak az eseményre koncentrálok, mint egy verseny előtt.

Az úton Tatára már másképp vezettem az autót. Oda kellett érnem, ahelyett, hogy a megkísértem a sebesség ördögét. Időben érkeztem mindenhova. A menyasszonyom is meg volt, a helyén volt, az étteremben is tudták mi lesz, adták is a helyet, a szobát. Miközben Fruzsit sminkelték megérkezett Jeremy a sofőr, Laci a tanú és Zsolt a fegyverhordó. Ki is mentem, hogy megnézzem mindne rendben van és az urak ekkor már a miniatűr lapátokat rakták, ragasztották a BMW elejére és a szallagot. Mikor Fruzsi elkészült kicsit késében voltunk, de Laci és Zsolt előre ment a Tata-Tóvárosi Vizisport Egyletbe, ahonnan lapátokat kértünk a ceremónia lezárásához és ahol az esküvői fotózás megtörtént.

Mikor végeztünk a templomhoz mentünk, ahol az utolsó pillanatig vártunk, hogy ne kelljen senkivel sem találkozni, mielőtt csenget a pap. Mikor édesanyámmal mentem be a jeges templomba, ahol majd mindannyian megfagytunk, az elmúlt 15 évre gondoltam, arra, hogy mi történt és mennyire jól sikerült minden. Lezáródik az élet egy része, valóban.

Tamás atya kedves beszédet mondott - "Nem lehet valaki olimpiai bajnok úgy, hogy csak immel-ámmal edz" mondta, ekkor egy kicsit elgondolkodtam...elvégre sok evezős volt terembe, vagy 20-30. A végén a minusz 46 fokos hidegről is beszélt, de aztán felgyorsultunk, mert tényleg annyi volt.

Igen.

Kint vagyunk a templom előtt és mikor a család és a barátok jó kivánságai után felmentem egy csoportképre a lapátokat tartó fiúkhoz, pillanatokon belül a levegőben találtam magam - nem először a héten és nem utoljára aznap.

Nem is nagyon lehet fokozni vagy leírni azt, ami aznap történt, nem is akarom. Boldog vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, akik mindenki helyett megcsinálják a hangolatot, a menyasszony helyett a férjet rabolják el, már a templomban előveszik a pálinkát, a levegőbe emelnek és egész éjjel táncolnak a velünk. És mindennél boldogabb vagyok, hogy olyan feleségem van, aki megérti és elfogadja ezt és még akkor sem mérges, ha a mennyaszonyi tortát egy tányérral vágják fel. A barátaim javát az evezősnek köszönhetem és az egész életérzést, ami már kettönkké.

Most már a megfázást pihenem ki, de holnap már szeretnék edzeni, mert a show nem áll meg és nem sokára hosszútávú.

Igen.

Elindultunk az állomásról - már ketten.

Tonsillectomy – a mandulaműtét szépségei

8 nappal vagyok a mandulaműtétem után, amit a legtöbb ismerős csak úgy írt le, mint életem egyik legrosszabb elkövetkezendő élménye.

Most már van mit írnom, mert most már tudok írni. Eddig nem tudtam volna írni amúgy sem. Az egész egy hosszabb ideig (kb. fél évig) tartó jobb oldali derék problémával kezdődött. Emlékszem arra a kora áprilisi evezésre Csepelen, amikor a zsilipnél forduló után egyszer csak egy fura nyilalló fájdalmat éreztem, de semmi komolyat. Visszatudtam evezni a csónakházhoz, de kellemetlen volt. Teltek a hetek, először manuálterápián voltam, ami jó volt segített. A fájdalom elmúlt. Úgy két hétre, aztán visszajött. Visszajött sőt annyira, hogy alig bírtam kivenni egyik edzés után a hajót a vízből. Ekkor életemben először úgy kellett döntenem, hogy lemondjak egy versenyt. Ilyenre korábban még nem volt példa. Aztán, ahogy mentünk bele a szezonba egyre inkább megtanultam élni ezzel. Szerencsére mindössze kétszer volt olyan fájdalom, ami miatt abba kellett hagynom az edzést, vagy vissza kellett csónakáznom. Telt az idő, ment a szezon és a bajnokság előtti időszakban semmi problémám nem volt szerencsére. Pontosabban nem vettem észre. A bajnokság lement és én nem foglalkoztam a dologgal, mert nem fájt. Aztán ősszel ismét előjöttek a panaszok és kellett valamit csinálni. Tudtam, hogy van lyukas fogam, így bejelentkeztem fogorvoshoz és a sportkórházba is.

A fogorvos jó egy-másfél hónapig tartott. Sajnos gyökér kezelni kellet az egyik fogat, emiatt a késlekedés, de meg lett. Párhuzamosan pedig a sportkórházban mindenféle humoros vizsgálatra elmentem. Például: fizikó terápiás doktor, aki egyből két helyre küldött: röntgen és gégészet. Mikor a Doktor Úr megtudta, hogy meg van a két mandulám eldobta minden eszközét és átirányított nyugodt szívvel a gégészeti osztályra. Milyen szép emlékek is fogadtak itt. Utoljára 16 éves koromban tettem itt a köröket, amikor még Jakab Erzsi néni (vagy Jakabos, sajnos már nem emlékszem a nevére és már elment azóta közüllünk) két hétig járatot lézeres arcüreggyulladás kezelésre, miután közölte enyhe flegmasággal és a 70 évesek nyugalmával. „Ki kéne venni a mandulát, javaslom”. Sajnos mivel Erzsi néni nem igazán indokolta, hogy mért ezért akkor nem jutott eszembe kivetetni, vagy egyáltalán milyen az amikor az ember be megy és kiveteti a manduláját? Hisz az az enyém! Most már tudom milyen. Sajnos amikor a doktornő a gégészeten belenyúlt a számba közölte, hogy a góc gyulladás van a torokmandulámban, ami meglepett, mert 3-4 éve nem emlékszem, hogy bármikor is fájt volna a torkom úgy, ahogy sokan mondják, hogy fáj nekik. Aztán kiderült, hogy a góc gyulladás lényege, hogy nem tudom, hogy ott van. A góc lehet a fogban, a mandulákban, a belső nemi szervekben és mindenfelé húzódhatnak, szövődhetnek – pl. prosztata, amint azt közölték velem. Levettek egy mintát, amit egy héttel később negatívra értékeltek, vagyis nem volt benne bacilus, de ha már van genny, akkor az nem jó. A doktornő már egyértelműen azzal bocsátott utamra, hogy el kell távolítani azokat a mandulákat, legalább is ő erősen javasolja. A derékorvos ráerősített, sőt hozzá tette: inkább most, mint 10 év múlva.

Így hát nem volt mit tenni. Egy héttel később, még elmentem egy 2. mandula vizsgálatra, amit már Velkei doktor úr végzett el, aki később meg is műtött. Nagyon kedves és jó hangulatú volt a vizsgálat. Természetesen ő is felsorolta, hogy milyen jót fogok magammal tenni (itt elhangzott kb. az összes belső szerv, ami tönkre mehet egy ember élete alatt), ha kivesszük azokat a rossz mandulákat.

Fast forward à Február 4. megérkeztem a László kórházba a műtétre.

Szépen telt az idő, kardiológia és mindenféle helyen voltam, hogy megműtsenek. Mikor betoltak a műtőbe életemben először az egy érdekes élmény volt. Nem tudtam, hogy mi fog történni, aztán egyszer csak keltettek és toltak ki műtőből. Édesapám kint volt és várt. Jól esett, mert nem számítottam rá. Beszéltünk pár kába mondatot és elaludtam miután kortyoltam néhány igen nehezet. Na ez fájt. Amint azt egy barátom leírta, mintha belülről tűvel szúrnák a torkomat. Olyan volt. Tényleg. Zsömlét majszoltam és kalácsot, minden egyes nyelés egyre könnyebb volt és így el is telt a nap. Másnap a fájdalomcsillapító hatására elég jól voltam. Harmad nap haza engedtek és azóta itthon is vagyok. Fekszem és várom, hogy végre kezdhessek edzeni, evezni.

Sajnos ez még várat magára. Egyrészt 10 napig van a kötelező pihenő, aztán csak óvatosan lehet elkezdeni. Alacsony pulzuson és alacsony vérnyomással. Semmi kemény cucc, mert akkor felszakadhat a seb és elvérezhetek… A Wikipediát böngészve sok érdekesség van a mandulákkal kapcsolatban, sőt a mandulaműtéttel (Tonsillectomy) még több. Majdnem 3000 éve végzik az emberiség történetében, napjaink egyik rutinműtétje, de mégis 15000-ből egy beteg meghal benne, legtöbben a műtét követő napon tudnak elvérezni. Szóval csak óvatosan és ha ki kell venni akkor minél előbb, mert az első hét tényleg 0-24 cataflan volt.

Most már jól vagyok és bízok benne, hogy ennek köszönhetően a nyugalmi pulzusom is javulni fog, mert az a gyulladás miatt is magasabb lehet normál értéknél. Egyébként a derekam már nem fáj.

Utolsó téli hét

Eljött számomra az utolsó téli hét. Az elmúlt egy hónap a szellemi és fizikai adaptálódással telt. Egy hónapja kezdődött el új szakasza életemnek. Ugyan teljes tudatában voltam, hogy mi fog következni december 31.-e után mégis szükség volt a változás megszokására.

A napi életritmus új rendbe állt, ami a nap végén hihetetlen többlet szabad időt jelent: 2 órát, amit kedvesemmel vagy barátaimmal tőlthetek el. Ez egy új életstílus 5 év után. Nem kell reggel f6-kor kelnem minden nap, így sikerül 8-9 órát egy huzamban pihenni. Ez szükséges! Ez kell! Ez jó! Nagyon jó! Egyes kutatások szerint napi 1 óra plusz alvás nagyobb boldogságot jelent, mint évi 10 000 dollár többlet jövedelem. Erről biztos lehet vitatkozni, de amikor az ember munkájának része, hogy pihenjen, ráadásul a megfelelő minőségben, akkor boldogságot kell választani.

Az edzés tervhez adaptálódás a szervezetem számára kihívás volt. A szeptember/október időszakban ugyan napi két edzés volt majd mindig ezt sokszor felül írta az élet. Most az edzéstervvel ír felül majdnem minden mást. November/decemberben csak napi egy edzés volt, de ez kellett, hogy pszichésen ne menjek falnak, mert kezdett sötétedni és a tél is eljött. Ezzel párhuzamosan, sajnos rá kellett jönnöm, most mikor ismét két edzés van, hogy a szervezet nem egy gép, pontosabban az, amit folyamatosan fejleszteni kell. Ez a fejlesztés viszont lassú, mint egy 3D printer - rétegről rétegre dolgozik. Ezt sokan tudják, akik e sorokat olvassák. Minden esetre nehéz volt ráébrednek, hogy 4 hét alatt sikerült adaptálódni...

Azért be tettem egy versenyt Szlovákiában, 2k ergot. Pöstyénbe utaztunk, kis Danubiusos csapattal és Fruzsival. A verseny előtti két napot könnyebben vettem, és jól is ment a verseny, leszámítva az utolsó pár csapást, ahol egy kicsit kiengedtem és ezt nem kellett volna. Ebből tanul az ember! 6:20 lett az idő, ami végül is nem rossz. Figyelembe véve hogy nem volt külön vissza pihenés, nem volt pörgetés, volt helyette mandula műtét kiírás! Egyébként életembe másodszor futamgyőztesként szerepeltem. Aztán jött a második futam a nehéz csávokkal, és ketten azért rántottak 6:00 alatt. Bécset már nem is vállaltam, inkább edzettem. Igaz Széll Domonkos rábeszélt, hogy kell húzni egy 6kilométert...amit lehet, így ki kellett volna, hagyni, mert az elmúlt hónap legkeményebb hetét abszolváltam előtte, ami meglátszott az eredményen is. De Domonkos megnyugtatott az értelmet el kell felejteni így nem is foglalkoztam az erdménynek sem nevezhető teljesítményemmel.

A múlt hét viszont végig ment és ha nem lett volna dolgom csütörtökön, akkor 100%-ra meg van minden. Most már pihenek a jövő hétig a mandula műtétre. Két hét biztos off, talán három is, de utána már vízen folytathatom a felkészülést!!! Amit különösen várok! Szóval ez az utolsó téli hét.

Apropó!

Sokan azt gondolják, hogy a mindennapok csak az edzésről szólnak, evésről és alvásról. Sajnos az élet, azért ennyire nem egyszerű. Ugyan a nagybetűs munkát lecseréltem egy kisebb betűs re, de ezzel is kell foglalkoznom, dolgoznom. Az Orrlabda.hu, a mandiner.evezés vagy a Budapest Kupa mind olyan feladatok, amik nem csak jó projektek, evezős projektek, de sokkal jobb feladatok, mint bármi, amit korábban dolgoztam. Mindegyik kihívás és lehetőség: tanulni, fejlődni és fejleszteni - magamat és az evezést is!

Az elmúlt két év érmei