Óév búcsú – újév köszöntő (Budapest Kupa és ez meg az)

Boldog új évet kívánok! Azt hiszem ezt nem kell jobban ragozni. Mivel az elmúlt félév blog bejegyzései nagyon-nagyon az elmúlt időszak elemzéséről szóltak nem nagyon tudok, akarok mit írni saját magammal kapcsolatban.

A bajnokság óta eltelt időszakban jóval kevesebbet eveztem, mint azt megelőzően. A nyolcas volt az első számú hajóosztály, amiben kint voltam. Nem igényeltem a szkiffet. 15 éve ez volt az első időszak, hogy ennyire keveset szkiffeltem – sőt edzettem volna. Az edzésben első helyre került a súlyzó. Korábban a legnagyobb hiányosságom a fizikai erő volt, így ez az időszak kiváló ennek a hiánynak a korrigálására. Most éppen egy 40 darabos edzésterv felénél járok,nagyon érdekes  most még, nem akarok erről írni, sokkal inkább majd az eredményekről a 40. után. Edzésnapló, mint mindig most is pörög, így nem fogtok lemaradni semmi érdekességről.

Amivel most evezés kapcsán a legtöbbet foglalkozom az az elkövetkezendő Budapest Kupa szervezése.  Ez már az 5. verseny lesz, amit közösen szervezek a Danubius NHE-vel és a MESZ-szel. A Budapest Kupa a Széchenyi Emlékverseny része, ami egyben 25 éve a magyar evezős évad megnyitója, ezért kapcsolódik a MESZ is hozzá a történethez. A verseny a magyar evezős évad megnyitója. Nagyon nagy fejlődésen vagyunk túl az elmúlt években. A kezdeti igazán amatőr próbálkozásokhoz képest tavaly már 2. alkalommal volt kamerás időmérés és 15 nyolcas és 7 női négypár versenyzett. Az első verseny 10 hajójához képest komoly előrelépés. Tavaly ergométer váltót és afterpartyt is tartottunk a belvárosban, ahol az összes Budapesten maradt külföldi csapat képviselte magát (kb. 100 evezős az 5kertben). Sőt a Budapest Kupa mellett a „Hív a Duna” amatőr tízevezős verseny, amit vasárnap rendeztünk is rekord 38 csapattal rajtolt.

2015-ben sikerült  további komoly dolgokat leszerveznünk már most! A legfontosabb, hogy a WienerAchterral és a pozsonyi Universitná Regataval együtt körversennyé rendeződik a verseny és Capital Cup néven egy új regionális evezős kupát hozunk létre. A fő szabályok:

1.A résztvevő csapatoknak mind három versenyen indulniuk kell (4,5; 6; 7km),

2. Négy tagnak meg kell egyezni mind a 3 versenyen

3. Lehet verseny egyesülni.

2015-ben először nyolcpároknak is ki lesz írva a verseny (akit érdekel lehet ilyen hajót bérelni majd), de ezen túl az egyetemi, ifi és serdülő csapatokat is lehet nevezni a versenyre. A serdülőknek teljesen ingyenes a nevezés. Ismét lesz 5x100 méteres ergométer váltó és még néhány program, amiről még nem akarok írni, de mindenképp jó lesz J. A vizi események mellett a part is élni fog és délelőtt 10-től délután 3-ig érdemes lesz kijönni a Margitszigetre az evezés iránt érdeklődő közönségnek!

A legfontosabb pedig, hogy már most 8 külföldi csapat nevezett és összesen 18 érdeklődő csapat van csak a nyolcasoknál, a női négypárakról nem is beszélve.

Ezt figyelembe véve minden adott, hogy egy kíváló minőségű, élményszámba menő nemzetközi evezős versennyel nyissuk meg a magyar evezős évadot. Sőt idén valóban ez lesz az első vizi verseny, mert március 21.-én rendezzük! 

Bízok benne, hogy a magyar csapatok legalább ennyien lesznek!

A „Hív a Duna” amatőr és egyetemi tízevezős verseny április közepén kerül megrendezésre idén, erről folyamatosan fogunk hírt adni.

Összefoglalva: most az energiáim nagy részét ebbe a rendezésbe fektetem, ami nagyon motiváló ugyanakkor rengeteget tanulok belőle nap, mint nap. Remélem minél többen eljöttök, mint indulók, vagy, mint nézők. Ha nincs csapatotok, de be szeretnétek ülni valahova keressetek bátran, mert, mindig van egy üres hely. Ha pedig ti is úgy gondoljátok, hogy ez a rendezvény hozzátesz Magyarországhoz, Budapesthez a magyar evezéshez és a saját életetekhez gyertek önkéntes segítőnek. Több olyan feladat van, amihez elfog kelleni kisebb, nagyobb segítség a verseny napján.

A versenyről többet itt olvashattok:

http://szechenyiregatta.danubiusnhe.com (magyar)

http://budapestcup.danubiusnhe.com (angol)

Ha tetszik, akkor pedig kérlek benneteket lájkoljátok:

https://www.facebook.com/szechenyievezosregatta (magyar)

https://www.facebook.com/BudapestCupRegatta (angol)

Új szerepek

Az elmúlt két hónap viharos gyorsasággal eltelt. Hihetetlen, hogy egyik nap még hazavezettem Szegedről, tegnap este pedig már az első téli 2000 méteres felmérőt húztuk Csepelen. Szó mi szó, jól ment, leszámítva az utolsó 150 métert, ahol kézzel foghatóvá vált, hogy az edzés mennyiségemet 6-9 órára csökkentettem és leginkább azokat az izomépítő gyakorlatokat csináltam, amiket az elmúlt 10 évben inkább hanyagoltam. A 6:19-es eredmény ennek tükrében végül is jó, egyenlőre még beférek a nyolcasba.

Amit viszont érzek, hogy az edzés és annak a fajta céltudatos versenyevezésnek a befejezése, amit az elmúlt két évben célzottan csináltam és előtte is évekig ez volt a legfőbb motiváló az életemben egy hatalmas űrt hagyott maga után. Erre az ob utáni hetek pihenése után kellett rádöbbennem. Elkezdtem a cégem tanácsadói ágát kiépíteni, pörögni, munkát, projektet keresni, ami meg is lett és egyenlőre nagyon tanulságos, de mégis van valami, ami hiányzik…

Ebben az élethelyzetben kerestek meg néhányan és kértek fel, hogy próbáljak meg/vállaljak el a MESZ megújuló elnökségébe egy jelölti pozíciót elnökségi tagnak. Alapvetően idegenkedtem a dologtól, ami feladat és szerep is. Egyik oldalon persze jól esett, hogy vannak, akik azonosulni tudnak az általam és néhány evezőstársam képviselte evezősképpel, másik oldalról viszont nagyon nehéz megbarátkozni azzal, hogy ma Magyarországon milyenek a közviszonyok, amit a magyar evezésben napi szinten megélek, megélünk. Nagyon nehéz a feladat azt a közösséget, azt az élményt tovább adni és kiszélesíteni, ami az evezés. Korábbi blog bejegyzéseim (Lista 1. és Lista 2.) ezt próbálták, de a MESZ elnökségi tagjaként ez a feladat egy teljesen más perspektívába kerülne. Napokig gondolkodtam, hogy valóban szeretnék e részt venni egy ilyen feladatkörben és végül arra jutottam, hogy azt az űrt, amit a verseny evezés hagyott maga után ki kell töltenem. Most egy lehetőséget kaptam, hogy az evezésben szervezési és döntési oldalon, országos szinten legyek hatással az eseményekre.

Elfogadtam a jelölést.

De mit is kell tenni az MESZ elnökségének tagjaként? Mit tehetnék én, ebben a szerep- és feladatkörben?

1.       A legfontosabb egy szolgáltatás szemlélet  meghonosítása MESZ-ben és a magyar evezős életben. Az evezősök tudva, vagy tudatlanul egy szolgáltatási szintet várnak el: jobban szervezett pontos versenyeket; klubszinten jobb hajóparkot; megfelelően felkészült edzőt; tiszta öltözőket; meleg vizet (!); sikeres válogatottat, amire büszkék lehetnek; hogy annyira ismerjék az evezést, hogy ne kelljen mindenkinek elmagyarázni, hogy ez nem kajak-kenu, stb. Csak néhány példát említve.

2.   Az, ami miatt azt gondolom, hogy megfelelő tudással rendelkezem ennek a személetnek és az evezősök közösségének a képviselésére az elmúlt 20 év készített fel. Magyarországon eveztem az Esztergomi EHE-ben, a Danubius NHE-ben és most a Csepel EK-ban, de eveztem és versenyeztem Új-Zélandon és Olaszországban. Voltam tagja olyan klubnak, aminek húsz tagja van és olyannak is amelyiknek 4000 és vagyona vetekszik a MESZ vagyonával szellemi és anyagi értelemben is. Láttam rendszereket, szervezési módokat, elveket látom a különbségeket, látom az ottani problémákat és látom, hogy mi megvalósítható itthon és mi nem és mi mikor, minek mi a feltétele.

3.      Jelenleg több szervezési szálon is kapcsolok az evezéshez. A legfontosabb a Budapest Kupa, amely a Danubius és MESZ közös szervezésben valósul meg és az egyik legsikeresebb hazai nemzetközi és legnagyobb nyolcas verseny ma Magyarországon. A BESZ felügyelőbizottságának elnöke vagyok. Vállalkozásomnak egyik területe a Filippi hajók kereskedése és a sporthoz köthető eszközök és tanácsadás szolgáltatása.

4.      Azt gondolom, hogy az evezősöknek belülről kell megerősödniük, az evezés szervezőinek lokális és országos szinten is élménnyé kell tenniük az evezést. A fiatalok számára kell meghatározó élménnyé, közösséggé kell alakítaniuk a sportot, a klubjukat. A versenyeknek és a díjaknak a presztízsét emelni kell.

5.      Egész életen át tartó élményt kell létrehoznunk, aminek fontos eleme a versenyzés hazai és nemzetközi szinten, az olimpia, de ugyanennyire fontossá kell tenni a hosszútávú versenyeket és túrázást, az edzést a klubba járást, a közösségi létet. Nem csak a 2000 méter létezik ki, kell szélesíteni a spektrumot. A gyerekek mellett az egyetemistákat és a felnőtteket is meg kell tudni szólítani, aminek szervezésében a MESZ-nek oroszlánrészt kell vállalnia. Ezt a kommunikáció és rendezvény (versenyek, bemutatók, túrák – itthon és külföldön, evezős bálok, stb.) szervezés révén tudja elérni. Egyszerűen divatossá kell tenni az evezést!

Évekkel ezelőtt olvastam egy század eleji leírást az esztergomi evezős életről. Egy mondat nagyon megragadt: „Az evezősök báljai városszerte híresek voltak”. Akkor 7 csónakház működött a városban, ma egy. A Margitszigeten 11 evezősház volt ma egy. Meg kell fordítani ezt a folyamatot. Vissza kell hozni az evezős élet csillogását és ehhez új szemlélet kell, amely túl lát a mindennapok nehézségein, mer tervezni és nem csak a VB aranytól tesz függővé egy sportág, egy életforma sikerességét.

A közgyűlésen a küldötteknek a legfontosabb feladata, hogy olyan elnökséget tudjanak választani, amely tud együtt dolgozni, nem jön benne létre a mi-ők hangulat. Érvek és ellenérvek alapján, minden helyzetből kompromisszummal továbblépve győzte-győztes játszmákat játszanak az elmúlt években gyakori győztes-vesztes, vagy még inkább vesztes-vesztes játszmák helyett, amiknek mi, a mindennapok evezősei voltunk az elszenvedői, de legalább is nem a nyertesei. Mindenképp nagy a felelőssége a következő elnökségnek, csak néhány dolgot kiemelve: pálya beruházás, nemzetközi sikeresség, tömegsport elvárások, kiemelt sportági státusz megőrzése, stb. A nem olyan régi  adósság konszolidáció egy olyan tabula rasat adott a sportágnak itthon, ami nyugodt helyzetet biztosít a növekedéshez, ezzel a élni kell.

Azt gondolom, hogy van lehetőség most már egy valóban új érát kezdeni a sportágban! A jelöltek közt rengeteg a fiatal – érdemes nekik esélyt adni a bizonyításra, mert ők fognak bizonyítani.

Új dolgok!

A bajnokság óta sok minden változott. Eltolódtak a hangsúlyok. Az edzés persze kevesebb, ennek több oka is van, mondhatni éves pihenő, ami lassan már mindenkinél lejár így nálam is. De sokkal inkább benne van, hogy az a fajta másság a mindennapokban, hogy nem feszítem maximálisan a húrt. Nagyon régen talán tíz évvel ezelőtt volt utoljára igazán ilyen időszak az életemben, hogy ennyire kiengedjek. Szekér barátom mindezt úgy összegezte: „Evezős karriered egy valóban új szintre emelkedett és a legjobb időszak kezdődik”. Való igaz, sokkal kevésbé szenved a testem a 7-9 óra heti edzéstől és volt időm végig csinálni a Wolverine súlyzós edzéstervet, amire korábban az evezés miatt nem volt lehetőségem. Most heti 3-4 alkalommal szállok vízre, nyolcasban leginkább és óriási edzéseket evezünk Csepelen esténként. Külön jó érzés valóban, amikor 2 nyolcas és néha még egy négyes is vizen van. Kemény, de jó! 2006-ban az első blog bejegyzésem a nyolcas körül forgott, és most is ez az egyik legjobb dolog. A célok megváltoztak, több munka (olyan pénzkeresős) van a napba beiktatva és lényegesen több péntek esti kimozdulás, aminek egyszer el kellett jönnie.

Végezetül tegnap megjött a legújabb játékszerem egy Red Paddle Co. Stand Up Paddle deszka és lapát, így új dolgok kipróbálásával kezdhetem az edzést a nyolcas előtt ma este. Holnap pedig súlyemelő edzés!

A legjobbakat, merjetek új dolgokat csinálni – főleg mozgásban!

A lista 2.

3. A klubokról, a csapatokról

Ma Magyarországon az evezős klubok azt gondolom nem tudják segíteni azt a versenyzőt, aki pl. világbajnoki címet akar szerezni evezésben. Szétforgácsolódnak a célok között. Mindenki jó magyarhoz híven csak panaszkodik. Jelenleg azt gondolom 2 olyan klub van az országban, amelyik dinamikusan fejlődik és ennek következtében majd valamikor nemzetközileg sikeres csapatokat nevelhet ki. Biztos nem figyeltetek a részletekre: "valamikor" és "csapatokat" ez a két kulcsszó, amivel a magyar evezős élet nem tudott mit kezdeni az elmúlt kb. 30 évben. 

Felteszek most néhány kérdést, amin gondolkozzatok el:

- mikor volt felnőtt világbajnokságon utoljára két személyesnél nagyobb csapat?

- hány U23-ás Ks négyes volt döntőben az elmúlt tíz évben? Ebből hány sportolót sikerült tovább vinni felnőttbe?

Lehet, hogy úgy tűnik most nagyon "megmondja" a cikk író, hogy mi a tuti, de igazából csak egy dolog lenne fontos: ne egy évben, hanem 5-6 évre előre gondolkodva kellene a csapatokat építeni, túl nyúlni olimpiai ciklusokon, hogy kinevelődhessen annyi versenyző akikkel már lehet mit kezdeni. Ez nem válogatott szintű kérdés csak, ez főleg klubszintű.

Sajnos a klubokban mindig csak 1 vagy 2 versenyzője jut elegendő figyelem, hogy legyen belőlük valaki ebben a sportban, és  amikor meg van az aranytojást tojó tyúk, akkor az edzők hátradőlnek, ahelyett, hogy bővítenék a csoportot, ahogy csak tudják. A te edződ ilyen? Tényleg, ha már az edzőknél tartunk, ismét tedd fel magadnak kedves olvasó a kérdést, jó helyen vagyok? Az én edzőm tudja, hogyan, milyen bontásban evezzek 5000 km-t egy évben, ami a nemzetközi versenyző edzési kritériuma a MESZ válogatott programja szerint? Tudja milyen hajót fog a csapat használni? A klubnak van gazdasági és emberi háttere? Van a klub vezetőiben elhivatottság, hogy te/ti elérd/jétek a célodat? Proaktív az edző az edzések, a csapatok, a versenyek szervezésben, motiválásában?

Hány tagja van a klubodnak? 20-30-100 netán 400? Netán 4000? Én voltam tagja ilyen klubnak, 20-an eveztünk és minden szakosztályának ekkora volt a versenyző létszáma, kb. 120 versenyző a 4000 tagra. A többiek mind napozni jártak le a klubba, koncertekre vagy kondizni. Mert ezek nélkül az emberek nélkül neked sem fog sikerülni. Igenis szükség van a giga klubokra, szükség van arra, hogy a legjobb versenyzők egy klubban legyenek és a klubvezetőknek, de a magyar evezés vezetőinek is ezt kell pártolniuk, ha haladást akarnak elérni a nemzetközi szinten. Mert eredmény és tagság nélkül nem fognak fenn maradni a klubok egyszerűen elmossa őket majd az ingatlan lobbi, vagy bármely más sportág.

A kluboknak szolgáltatásban kellene gondolkodniuk a tiszta evezés helyett. Az evezés csak egy szolgáltatás, ami klub tevékenységének 30-50%-át kell, hogy adja. A maradék a közösség építése, hovatartozás, egyéb programok, társasági helyek építése kell, hogy legyen, mert ez fogja csak fenntartani a versenyevezősöket és lehetővé teszi, hogy a klubba járó személy ne csak 1-2-5 évig legyen aktív fizető "vásárló", hanem akár élete végéig.

4. A válogatottról

A válogatott egy nagyon érdekes kérdés. Mindannyiunk számára gyerekként, ha célt adnak ifjúkorunkban a nevelő klubunkban a válogatottságot jelölik meg. Ez nem vagyok benne biztos, hogy helyes dolog. Egyrészt figyelembe véve a magyar evezés mai helyzetét, másrészt az előző pontban vázolt edzőkkel kapcsolatos kérdéseket.

Ami biztos, hogy válogatottnak lenni jó dolog, többnek érzi magát az ember, kiemelkedőnek. Ami nehéz viszont, hogy itthon sajnos a vakok között a félszemű érzés párosul hozzá. Félre értés ne essék, az elmúlt 2 szezonban mindent megtettem, hogy részese lehessek a válogatottnak. Sajnos azonban versenyző társaim öregnek és túl gyengének találtak, vagy nem tudtak azonosulni a célokkal, amik szerintem a legéletképesebbek lennének a mai helyzetben. 

A válogatottról azt gondolom, hogy csak akkor lesz életképes magyar evezős válogatott, ha a felkészülés 11 hónapjából, legalább 9 hónapot egy csoportban edzenek a versenyzők, egy helyen és mindent alárendelve a célnak. Erre sok kifogás akad miért nem lehet ezt így csinálni. Általában az iskola a klasszikus ok, de sok más is van. Azt gondolom, hogy az evezősnek ebben maximálisan rugalmasnak kell lennie, míg az evezős körül lévő közegnek (edző, szövetségi vezetők, klubok szülők) maximálisan segíteniük kell ebben. Pl.: Iskolában egyéni tanrend kiharcolása, lakás biztosítás, utazás segítése, napi időmenedzsment segítése. Meggyőződésem, hogy csak akkor tud sikeres lenni egy evezős, ha a napi étkezésének megoldására a döntésekre szánt szellemi energiájának kevesebb, mint 1%-át kell szánnia. Evezős étkezőt az evezős "centrumok" mellé. És a napi utazás minimalizásása - sajnos Budapest, mint korábban írtam gyakorlatilag alkalmatlan evezős centrum szerepére a közlekedés nehézségei miatt. Esetleg, ha mindenki Ferencvárosba költözik az egyetemek közelébe és az erzsébeti telepek közé félútra.

5. A versenyzésről

A versenyzésben számomra a legjobb dolog (a győzelmen túl) az utazás volt. 20 év után nem igazán nagy élmény részt venni az év negyedik csepeli versenyén. Mondjuk annál nagyobb mondjuk 10 év után ismét elmenni Mohácsra. Az elmúlt 10 évben hihetetlen helyeken voltam. Nottingham, Belgrád, Kaiapoi, Twizel, Marborough, Picton, Karapiro, Athen, Brest, Duisburg, Essen, Bled, Bécs, Cannes, San remo, London, Eupelio, Basel, Ravenna, Mantova, Torino, Linz, Lugano, Bonn, Düsseldorf, Hollandia 200km verseny, Pöstény, Poznan, és még biztos van néhány, ami most nem jutott eszembe. Mindenhol voltak kiváló és kevésbé kiváló versenyeim, de mindenhol élvezetes volt. Rengeteg emberrel találkoztam ezeken a versenyeken. Sokakat mai napig barátként tartok számon. A legjobban a nyolcas versenyeket élvezetem, a headeket. Azokban van valami rendkívüli. Teljesen más a fizikai, szellemi igénybe vétel. 

Ha tehetitek minél több versenyre menjetek el! Idén én még 2 versenyt tervezek: Teszaloniki és Torino! Hajrá mindenkinek!

A listát nem folytatom, de két bejegyzést még ígérek a következő napokba. Remélem tetszeni fognak.

A lista 1.

Ez a bejegyzés, és az utána következő néhány, időben sokkal hamarabb készült, mint a megjelenés (2014 májusában). Amiért csak most jelenik meg a blogon egyszerű: meg akartam osztani veletek ezeket a gondolatokat, de ugyanakkor nem akartam, nem akarok a jövőben sem összeveszni senkivel ezek miatt a dolgok miatt, amiket most és a következő napokban megjelenítek. Fogadjátok el és használjátok fel.

Nem tudom, hogy sikerült a bajnokság. Még 105 nap van hátra a magyar bajnokság egyéni versenyéig. 105 hosszú nap. Eddig 530 órát készültem 2013. augusztus 26. óta. Az elmúlt nyolc hónapban összesen 5422,4 km mozogtam ebben benne van az evezés, ergométer, futás, waterrowerezés, kerékpár és természetesen a súlyzózás.

Minél közelebb kerülök a végéhez annál tisztábban látom a hibákat, amiket az evezésben az elmúlt húsz évben elkövettem. Keseregni már késő, sőt, semmi okom rá. Igazából most érzem magam a legjobban az erőmmel, testemmel és lelkemmel kapcsolatban. Sokkal inkább, azoknak szeretnék üzenni, akik nagy célokat tűznek ki maguk elé. Tanuljanak a példámból. Ez persze csak egy vélemény, mindenki döntse el maga, hogy mit gondol és hozza ki magából a legtöbbet, mert én is tudom Rómába nem csak egy út vezet.

1. A tudatosságról

Tudatossá az „egész” evezéssel kapcsolatban leginkább 2004/2005-ben kezdtem válni. Azelőtt minden csak sorsszerűen jött. Kevesebb vagy több edzés, sikeresség, sikertelenség minden relatív. Új-Zéland után tudtam, hogy versenyezni akarok és ezért mindent megtettem. Összegyűjtöttem családomból a pénzt egy használt Stampfli X1-re, amit a sors fintoraként egy évvel később Esztergomba adtam tovább. Sikerült egyéniben U23 VB indulási jogot szereznem és úgy éreztem meg is érdemlem. Valószínűleg megérdemeltem, bár valószínűleg jobb lett volna, ha dublóban indulunk Szekér Lacival, akivel a szkiff helyért külön válogatót vívtunk Velencén. Ma napig emlékszem a versenyre. Az ORV után rendezték, este. Tükörsima és nyugodt volt a tó. Csak mi ketten és bírói motoros voltunk vízen. Minden olyan valószerűtlenül kék volt, az ég, a víz, a levegő. Azóta se vívtam ilyen csatát! Laci jól startolt és egyből 2 hajó előnyt szerzett, amit én szép nyugodtan, de kemény utazóval ledolgoztam és kb. 900 méternél sikerült megelőznöm. Ilyenkor mindig félek mit reagál az ellenfél, tud-e váltani, ki fogom-e bírni? Amikor a kikötő stégekhez értünk az egész part a nevemet kiáltotta egy emberként. Sokan voltak Danubiusosok lent, ez hihetetlen erőt adott, így sikerült megvernem Lacit. De dublózni akartam, ki is mentünk Bledbe, ahol negyedikek lettünk. Tíz év távlatából azt gondolom nem is mentünk rosszul, leszámítva, hogy Laci akkor nem így gondolta és lemondta közös VB részvételt. Így maradt a szkiff. Ma már nevetünk ezen, mert tudjuk, hogy 2008-ig nem sikerült még egyszer ilyen jó eredményt elérnünk… A VB viszont nagy felébredés volt. A 4 futamból a reményfutamban és a középfutamban is utolsó lettem, vagy utolsó előtti. Teljesen vakon mentem ki. Edző nélkül (Az évi edzőmmel, Sarlós Erzsivel a magyar bajnokság után megszakítottuk a közös munkánkat), Bori volt egyetlen segítőm, ő tartotta bennem a lelket, hogy kimenjek a „D” döntőre, amit mindenki kudarcként él meg. Valamiért Magyarországon mindenki azt hiszi könnyű dolog VB döntőbe kerülni. Nos tapasztalatból tudom: nem így van. Sajnos a célokat nem jól határoztam meg. Ha lett volna mellettem, vagy a magyar evezésben szakember, aki reálisan látná csapata színvonalát akkor sokkal boldogabbak lettünk volna mindannyian. De nem így volt. Így kimentem egy „B” döntő céllal és hazajöttem egy 20/24 helyezéssel. Ami igazából pozitív eredmény, mert a középdöntő után akkora teherként nehezedett rám a kudarc élménye, hogy azt hittem abban a pillanatban elpusztulok. Bori tartotta bennem a lelket, adott erőt, hogy kimenjek a futamra. Emlékszem körbenéztem az ebédlőben és azt éreztem semmi keresnivalóm itt. Mindenki egy fejjel magasabb nálam, mindenki 15-20-25 másodperccel vert ergométeren és így is volt. Sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, jobban eveztek és volt mellettük az esetük nagy részében egy csapat, egy edző – nekem ez nem volt. Mikor hazaértünk vérlázító volt, hogy mikor megtudtam, hogy a teljesítményemről készített beszámolóban az szerepelt, hogy a barátnőm káros volt a teljesítményemre, hogy dekoncentrált voltam emiatt, ma sportpszichológusok kapnak pénzt azért, amit ő tett, mert a kijelölt edző 3 mondatot se tett hozzá az eredményemhez. A hajóm javítását is magam intéztem egy korábbi sérülés miatt. Ez a vérszemet adott. A megszokás és ez az eset is a folytatásra ösztönzött. Ebben az idényben kaptam meg Matthew Pinsent önéletrajzát. A 4-szeres olimpiai bajnok sztorijából nagyon sokat lehet tanulni. Nekem valójában egy szám maradt meg: 5000 km evezés és 2000 km ergométer. Megszületett a cél és elindultam az úton, hogy elérjem. 2007-ben sikerült. Abban az évben voltam a legedzettebb, a leggyorsabb, még ha mások mást is gondolnak. Abban az évben sikerült először dobogóra állnom szkiffben az ob-n. Pető, Bencsik, Orbán és Varga. Évekig nevettek a kortársaim azon, ahogy elmeséltem a versenyt. Életem egyik legjobb versenye volt. Az élmény leírhatatlan és talán ennek az élmények a kutatása vitt vissza a vízre 2012-ben.

2. Az edzőkről

Legyen edződ (evezős és erőnléti), pszichológusod, masszőröd, gyógytornászod és ez még nem lesz elég

Nem tudsz mindent saját magadtól, nem ismered a tested, nem tudod mire vagy képes, vagy mire lehetnél képes, csak egy elképzelésed van. Tudásod véges, így volt ez velem is. Évekig hittem edzők munkájában, évekig hittem, hogy tudják mit, miért tesznek, hogy irányítanak, visznek valamerre. Bizonyos fokig ez így is volt, de mai fejjel már megmosolygok bizonyos dolgokat. 2012-ig három a maga nemében jó szakemberrel dolgoztam együtt. Molnár Zoltánnal, Forró Dezsővel és Armin Svobodával. Az ő legnagyobb erényük nem is szakmai (35%) sokkal inkább lelki (65%) volt (Armint leszámítva 50-50%), ők hittek bennem. Hitték, hogy a kitartás, a munka eredményt fog szülni. Hiába vannak nálam tehetségesebbek, erősebbek – én szerettem legjobban dolgozni a csoportunkból, azt gondolom ez tudott kiemelkedővé tenné bizonyos időkben, bizonyos versenyeken. Konzisztencia. Ez a legfontosabb, hogy napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra fejlődjünk. Technikailag, erőnlétileg és pszichésen is. Ha az edződ reális célokat tud meghatározni és ezek számszerűsíthetők, akkor jó úton jártok (pl.: max guggolás a tömeged kétszeresével, vagy 6:00 ergon, de úgy, hogy azt el is érd). Aztán 2009-ben vége lett mindennek. Elköltöztem Olaszországba, életem új fejezetet nyitott. Azt hittem vége az evezésnek. Pedig csak új helyzetbe kerültem, Mantovában folytattam és olyan emberek ismertem meg, akikkel élvezetes volt evezni, versenyre járni, edzeni és mikor hazajöttem azt hittem mindent folytathatok ott, ahol abbahagytam. Tévedtem. Miden más volt, mindenki (beleértve engem is) más lett. Idősebb, öregebb, problémásabb. A Danubiusban a korábbi csapatunk szétesett, de még három évig azt gondoltam van értelme küzdeni érte, küzdeni a nyolcasért, küzdeni a közös edzésekért, a bajnoki címekért. Sajnos nem sikerült, ami 2002 és 2009 között volt a Danubius férfi felnőtt normál és ks csapatában az megszűnt végleg. Csapat még biztos lesz, de az már nem ezekből az emberekből fog állni. Ez nem baj, csak más. Ennyi. 2012 tavaszáig 3 vagy 4 edző edzéstervével is próbálkoztam onnantól, hogy hazajöttem és küzdöttem. Foggal és körömmel téptem az életemet, hogy csak még egyszer úgy evezhessek, mint 2007-2009 között. De mindent akartam. Dolgozni, menedzsernek lenni, blogot írni, Budapest Kupát rendezni, hajót eladni, vállalkozást indítani, utazni – evezni. Evezni, egy pillanatra állj meg olvasó és ha tudod mi ez, gondold át ezt a szót, mit jelent neked. Mikor a tó közepén vagy egyedül, megy le a nap, a víz sima és a hajó siklik a vízen és a csapás csak egy pillanatra akasztja meg mindezt. Képzelj egy nyári estét, vagy őszi hajnalt, amikor kipárolog minden a földből és te ott vagy. Mit látsz magad előtt? 

2012 májusában rendeltem meg Xeno Müller 16 hetes edzés programját, mert tudni akartam mit ajánl ő. Gyermekkori idolom, akihez hasonlóan senki sem evezett, vagy versenyzett. Aztán videó elemzés, egy hónap edzésterv, három hónap edzés terv, egy év és még egy lett mindebből. Nehéz elmagyarázni a digitális edző élményét, nem is való mindenkinek. Én szeretem, mert olyan dolgokat mondott el nekem, amiket azelőtt senki, olyan tisztasággal és egyszerűséggel, mint senki más és amikor 2012 nyarán ismét döntőbe jutottam, akkor ismét boldog voltam. Légy tudatos, hogy kire bízod magad és az első  belső hangnál lépj tovább, mert csak bánni fogod utólag. Az edződ legyen tisztában képességeiddel és te legyél tisztában edződ képességeivel. Az edződ legyen a menedzsered, a legjobb barátod, akiben megbízhatsz. Ha nem tudsz benne megbízni nem jó helyen vagy. tudja mit bírsz és kell, hogy legyen egy víziója arról, hogy három év múlva mit fogsz bírni. Tudja mi az a túledzettség és tudjon megtanítani súlyt emelni. Legyen tisztában a reggeli pulzusoddal, mennyit emelsz, nyomsz, húzol. Mennyit eveztél az elmúlt héten, hónapban évben. Használjon videót és képkockáról képkockára mondja el mi a jó és mi az ami másként lenne jó. Ismerje a sportot, ismerje az új technológiákat és ne féljen az újtól. Tanítson meg guggolni, súlyt emelni, futni és evezni. És még sorolhatnánk, de ennyi most elég, hogy tudd, mit kérdezz meg magadtól mikor értékeled az edződet.

Folyt. köv.

Éves beszámoló 2013-2014

Az előző napokban már megírtam a versenybeszámolókat, ezeket remélem jó volt olvasni. Akiben még van egy kis szusz olvasni evezős témában, annak most egy elemzést mutatok az elmúlt az egy évben elvégzett munkámról.

Röviden összefoglalva sikerült azt a mennyiségű munkát elvégeznem, amit célul tűztem ki. Kettő olyan hét volt, amit betegség miatt ki kellett hagynom, és egy hétre elmentem a családommal pihenni, hogy mentálisan és fizikailag is pihentebb legyek az utolsó etap előtt.

Összességében 700-800 óra közötti edzés munkát akartam elvégezni. Ezt a számot egy a FISA nemzetközi edzői konferenciáján elhangzott előadásra alapoztam, mint célszámot, ami a 2005-2009 között mindent vivő lengyel négypár felkészüléséről szólt. Ők ebben az óra tartományban dolgoztak.

A teljes felkészülést figyelembe véve november és február hónapok voltak azok, ahol többet tudtam volna dolgozni annál, amit vállaltam. Október végén és november elején 2 hosszútávú versenyt is megcsináltam, amire valamilyen szinten pihentem, illetve az utazás sok időt vett el, de hónap közepén sikerült összeszednem egy komolyabb megfázást is. A másik félig üres hónap az február volt, amikor az ergo OB lebegett a szemem előtt és azon akartam nagyon jól teljesíteni – ez több kevesebb sikerrel össze is jött, de utólag visszagondolva a Szögi féle hozzáállást kellett volna választanom: „Egy edzést nem voltam hajlandó kihagyni az ergo OB miatt”.

Ahogy felépült az év

Egy évvel ezelőtt a nagy és hangzatos célok helyett a fizikai megerősödésem volt a legfontosabb cél, amit kitűztem magam elé. Nem sokkal előtte voltam egy dietetikusnál mérésen és több érdekes adat is kijött, ami alapján úgy ítéltem meg: túl gyenge vagyok testsúlyomhoz mérten. Nem fogok mélyen bele menni a kondicionálásom részleteibe, de mindenképp jelentős eredményeket értem el az elmúlt egy évben. Mikor elkezdtem még 75 kg-mal sem ment a 12 db mélyguggolás, az OB előtti hetekben már szabályosan tudtam dolgozni 95kg-mal. Az év során a klasszikus állóképességi súlyzót, amit a legtöbb evezőssel csináltatnak itthon nem csináltam, csak az izom és erő növelő kondikra koncentráltam, amiknek pozitív hatását az állóképességi teljesítményre több ez idő alatt olvasott kutatás is visszaigazolt.

A folyamatos súlyzózás (heti 3 felkészülési időszakban, verseny időszakban heti 2, verseny előtti másfél hétben 0) és a táplálkozási szokásaimban bevezetett változtatások rendkívül pozitív hatással voltak a testemre. Nagy mértékben sikerült zsírt bontanom, az anyagcserémet megfelelően segítette és a regenerációs képességem is jól alakult.

Versenyekre 4 alkalommal pihentem vissza, de óriási különbség volt az OB-ra és a válogatóra való pihenés között. Edzéstervem lényege, hogy elsősorban az állóképességi munkára koncentrál, ahol az anyagcsere még fel tudja dolgozni a termelődő salakanyagot (a legtöbb ember veséje napi 450 mmol salakanyagot tud kitisztítani). Óriási játék volt figyelni a szervezetemet mikor kell extra pihenőt tennem, hogy a következő hetet bírjam. Ebben nagyon segített a Polar personal trainer Training Load funkciója, ami egy nagyon jó indikátora a kumulált edzés terhelésnek (lásd kép).

Ami szembetűnő volt, hogy az edzésmunka eredményéül a videós edzések visszanézése alapján rengeteget javult a hajó kontrollálási képességem az elmúlt 2 szezon alatt. Rá kellett jönnöm, hogy az evezés ugyanannyira a testépítésről szól, mint a body building. Melyik edzést mi követi, mennyi pihenő, mennyit és mit eszünk, mikor, milyen bontásban, mennyi fehérjét. Sajnos ki kell jelentenem, hogy az átlagos egészséges táplálkozáshoz képest a versenyzők táplálkozása sokkal inkább a mitől leszek jobb kérdés körül forog, ami nem biztos, hogy egészséges. (Bár valszeg jobb minőségű, mint az átlag magyaré.)

Amint az a diagramokból kilátszik az edzésidőm kb. 50%-át töltöttem a hajóban, ha hozzávesszük az ergométert akkor 75%. Fontos volt, hogy legyen megfelelő más edzés is, mint evezés. Ennek legfőbb oka a változatosság igénye. Korábban sosem edzettem ennyit, egyszer közelítettem meg 2006-2007-es idényben, de akkor jóval kevesebbet súlyzóztam és kerékpároztam, abban az évben meg volt az 5000km evezés, ami azért nagy különbség. Amiben ez az év nagyban különbözött az az, hogy már 31 éves lettem és el kell ismernem, hogy nem olyan könnyű már egyik edzést kipihenni a másik előtt. Teljes embert igényelt ez a felkészülés, főleg a város sajátosságai miatt. Napi 1,5 órát ingáztam átlagosan, hogy a hajómhoz érjek. Ez rengeteg idő. A vidéken készülőknek ez jelentősen egyszerűbb. A legfontosabb ehhez kapcsolódó dolog az étkezések időzítése, mert edzés előtt is meg van az az időtáv, amikor enni kell és edzés után is. Erre sokan hozzák a szendvics példát, amit mindenki elkészíthet otthon, de nem feltétlen célra vezető csak kenyeret enni a nap folyamán, másrészt unalmas is. Régen ezt a dolgot sokkal jobban bírtam, most már kevésbé.

Az időről még annyit, hogy a sport, ha magas szinten komolyan akarjuk csinálni rengeteg időt igényel. Utazás a helyszínre, öltözés, melegítés, vízreszállás 70-120 perc evezés , hajó elrakás, nyújtás, zuhany és elment a délelőtt. Mert 120 perc evezés után az ember általában csak ül. Aztán valahogy elindul.

Összefoglalva: rengeteg munkát végeztem, amire büszke vagyok és örülök neki. Tudom, hogy Rómába nem csak egy út vezet, de nagyon élveztem és hiszem, hogy az edzés terv, ami alapján dolgoztam tökéletes volt a maga nemében.

Az edzőmről Xeno Müller-ről is fogok közölni egy írást a napokban. A következő pár napban olyan írások fognak megjelenni a blogon, amikben papírra vetem gondolataimat a választott sportágammal kapcsolatban, ahogy én látom, mert vízparti beszélgetésekből elég volt már. A célom, hogy segítsek olyanoknak tisztábban látni a helyzetet, akik komolyan gondolkodnak az idejük és pénzük invesztícióján, hogy legyen egy képük mi kell a sikerhez és, hogy sokszor még ez is kevés lesz.

Remélem tetszeni fog!

Másnap délután

A bejegyzés címe a valóság. Meg kellett nyugodnom a tegnapi nyolcas után és csak most másnap délután tudom összeszedni a gondolatimat. Sok volt, szomorú voltam, vagyok. Csalódott? Lehet, de a szomorú jobb szó. Tegnap délután az első helyért szálltunk/szálltam vízre a Csepel nyolcassal a Maty-éren. Harmadikként végeztünk.

A verseny életem legjobban evezett 2000 méteres nyolcas versenye volt, amiért hálával tartozom a csapatomnak. Igaz, annyi munka is volt benne, amennyiért megérdemeltük, hogy jól menjünk. De sajnos a két győri csapat jobb volt ezen a napon.  Minden támadásunkra tudtak reagálni és az A csapat növelni tudta végig az előnyét, míg a B meg tudta őrizni a verseny során. 500, 900 és 1300 méternél indítottunk, tartottuk sebességünket. Hibáink száma minimális volt. Nincs mit magyarázkodnunk senkinek.

Ami miatt mégis szomorú vagyok az nem csak az eredmény, hanem az, hogy ellentétben a szkiff versennyel, ahol tükörbe nézve azt látom, hogy 95% százalékosan tettem azt, amit kellett az elmúlt év során, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen, addig a nyolcasban érzem, hogy több lehetett volna. Ez nem az utolsó két, három vagy négy hét munkája. Ez az elmúlt 6 hónap. Amire a „Dobogósok tudtok lenni”, „Próbáljuk meg összehozni a heti 2 nyolcast” mondatokat felváltotta a magabiztos „Meg tudjuk nyerni” hozzáállás. A hajó sebessége a tavaszi vízre szállásokhoz képest rengeteget javult, a balansz tartás, a rajtok, a vízfogás, az élmény összehasonlíthatatlan volt a tavaszhoz képest. Az utolsó hetekben az élmény vetekedett a néhai Magyar Nyolcas csapat (2010-12) színvonalához, még, ha a sebesség el is maradt tőle.

Ami viszont megkülönbözteti minden nyolcastól az az, ahogy a csapat az utolsó hetekre összeállt a mélypontok után. Mert rengeteg mélypont volt, mire kialakult ez a csapat. A vezérevezős kiválasztása, a taktika kialakítása, a rajtok, a vállalt és megvalósított tervek, edzés számok és kilométerek mind, mind nagy harc volt, mire kialakítottuk az edzések munka etikáját. Ki, mikor, mit mondhat az edzésen, kinek mi a feladata, mi az ami zavarja egyik vagy másik csapat tagot, a hajó billegtetése, a mez színe, a póló mind-mind rengeteg munka volt és kompromisszum. A végére talán már a körülöttünk lévő emberek is elhitték, hogy képesek vagyunk valamire, ami nagy dolog.

Mert nyolcasban nyerni, ugyanúgy, mint szkiffben a legnagyobb kihívás mindenhol a világon. A többi csapat egység ezekhez viszonyítva könnyű. De erről könyveket lehetne írni.

Ami mégis kárpótol az a pillanat, amikor a rajtnál ültem és nyugodtan gondolhattam arra, hogy most a szkiff után ismét életem egyik legjobb pályáját evezhetem, mert a csapat körülöttem képes rá. Rengeteg olyan verseny volt életemben, ahol 500 méternél már azt kívántam, hogy legyen már vége, itt tudtam, hogy az utolsó méterig küzdeni fogok és küzdeni fogunk. Tudtam, mikor Ádám hátra nézett és a felmutatott ujjammal mutattam neki, hogy jó lesz. Mikor Széll hátra szólt Tominak, hogy jól fogja csinálni és Tomi hátra nyújtotta kezét a rajtban és én hátra nyújtottam Patriknak, hogy jó lesz. Tudtam, mikor elmentünk egy tempó evezéssel az egyik győri hajó mellett és Székely bemondta a cox-boxba, hogy „Ez-az! Nagyon jó! Jól megy!” és én tudtam, hogy a győriek megborzonganak egy pillanatra és tudják, hogy van okuk a félelemre. A csapat kárpótol.

Minden elismerésem a győri csapatoké, és körülöttük lévő közegé, ami lehetővé tette számukra, hogy kialakítsanak kettő ilyen egységet. Ezen a napon ők voltak a gyorsabbak. Ez nem lesz mindig így. De ők megmutatták, hogy a megfelelő felkészítéssel és menedzsmenttel nagy dolgokat lehet tenni. Nem tudok olyan csapatról, akiknek a klubjuk bérelt volna valaha is hajót Magyarországon az OB-ra, vagy elvitték őket, még ha szponzori segítséggel is külföldre versenyezni olyan nívós versenyekre, mint a Basel Head, amihez már több kell, mint az, hogy kiugorjunk Bécsbe, ami olyan messze van, mint Szeged Pesttől. Vagy vesznek egy új nyolcast egy olyan csapatnak, ami még korántsem hozza azt az eredményt, ami alapján érdemes lenne venni egy ilyet. Szembe kell nézni azzal, hogy egy nyolcas nem csak a 9 ember és az edző felelősége, mint ahogy sokan gondolják, hanem az egész klubé az egész hátországé.

Összefoglalva jó verseny volt, alulmaradtunk. A csapat élménye kárpótol. Örülök, hogy ezzel 8 emberrel és segítőinkkel, beugró embereinkkel végigcsinálhattam ezt a felkészülést, ezt a versenyt!