Levél Bácsinak

Kedves Bácsi,

Hetek, sőt hónapok óta akarok írni ismét neked. Olyan sok minden történt ezalatt az idő alatt, nem volt energiám. Most sem tudom hol kezdjem. 

Talán a legegyszerűbb a jó dolgokkal kezdeni! Április legvégén megcsináltuk a 4. Budapest Kupát, ami a Széchenyi emlékverseny része. Jó leírni, hogy ez már a negyedik, mert ezek szerint a koncepció, amit kitaláltunk évekkel ezelőtt működik. Egy nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, mint a Head of the River, a Head of the Charles vagy a Basel Head. Itt Budapesten! Idén is rengeteg külföldi jött, és sok magyar csapat. Sajnos nem sikerült győznünk az új csapatommal a Csepellel, de a 2. hely megmutatta hol tartunk. Nagyon jó döntés volt szétszedni a versenyt két napra, így megfelelő idő jutott a Budapest Kupára és egy igazán evezős verseny volt, aminek középpontjában az evezős csapatok álltak. Nem rohangáltunk, mint szervezők az egyik futamról a másikra, sokkal bensőségesebb volt. A díjkiosztás és előtte a csoportkép az volt, ami számomra az evezést jelenti, amiért érdemes beutazni a félvilágot, új embereket megismerni, barátságokat kötni és jól érezni magunkat. Sajnálom, hogy sokan a hazai csapatok közül úgy érezték nem fér bele mindez a verseny programjukba, remélem jövőre ők is eljönnek. A verseny sportértéke a magyar bajnokság után a második az országban a nyolcasok tekintetében. Nem csak mert az összes nagy csapat itt volt, hanem mert sikerült olyan külföldi csapatokat is bevonzani, akik a világ evezős életében jelentős szerepet játszottak korábban és még a magyar élmezőny, csak hajszállal jár a veteránok előtt. A 3. helyezett olasz csapatban olyan világklasszis evezősök ültek, mint Marco Penna, Mario Palmisano, Aldo Tramontano vagy Nicola Mornatti, aki 2012-es londoni játékokon 4. helyezést ért el. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a többi külföldi csapattól is. A legkedvesebb mind közül az osztrák WRC LIA honlapján megjelent cikk. Több ígéretet kaptunk, hogy jövőre is visszajönnek, sőt a veterán csapatok mellett az első osztályú csapatok jönnek, pl.: HVAK Mladost egy olyan nyolcassal fog kiállni, amiben az olimpiai második Sinkovic testvérek is ott vannak. Várom ezt! 

Nagyon nehéz volt a verseny előtt, az eddigi rendezések közül talán ez ment a legnehezebben, de a verseny utáni afterparty az Ötkertben minden akadályt elfeledtetett. A város egyik legmenőbb klubjában egy iszonyatosan jó evezős "bál" kerekedett, amin a VM-Csemegében és a DEK-ben kezdett Danubiusos veteránok, a külföldiek, a csepeli veterán és első vonalas nyolcas mellett a magyar evezés jelentős része ott volt "mi" töltöttük meg a helyet! A verseny második napján a tízevezős verseny és a kézenfogva/down alapítvánnyal közös futam is nagyon jól sikerült. Sajnos nehezebb volt az időjárás, de a csapatoknak mindez nem szedte a kedvét és nagyon jó hangulatban telt a "másnap". Nagyon köszönöm a szervezőcsapatnak (Máté Ibolyának, Vimi Zitának és Denk Andrásnak), hogy együtt készíthettük elő kb. 6 hónapon keresztül a versenyt. És ugyanekkora köszönet jár minden Danubiusosnak és a Danubiusban dolgozó edzőnek, segítőnek - mindenesnek - akik a verseny előtti hetekben kijártak a tízevezősökkel, előkészítették a klubházat és a verseny alatt mindenben segítették a levezénylést a regisztrációtól, a büfén és hajószállításon keresztül addig a felsorolhatatlan sok részfeladatig, amiből összeáll a Széchenyi Emlékverseny, a Budapest Kupa és a Hív a Duna.

Külön öröm, hogy a versenynek lett külön magyar és angol web lapja, fotókat pedig a facebook oldalon nézegethetsz itt!

Kedves Bácsi, barátom, tudom nem feltétlen a szervezői képességeim és élmenyeim érdekelnek, téged sokkal inkább a versenyzés és az evezésem érdekel. Igazából engem is, de Budapest Kupával hiszem, hogy jobbá tesszük Magyarországot. Hiszem, hogy jobbá tesszük a magyar evezős sportot is, hiszem, hogy ez egy érték, amit meg kell őrizni.

A versenyeket most sokkal jobban menedzseltem az elmúlt hónapokban. Sokkal inkább elkezdtem fókuszálni arra a kevés versenyre, amin el akarok indulni. Ezek, amikre pihenek és készülök a szkiff versenyek, ahol csapathajóban indulok, azokat sokkal inkább felkészülésnek tekintem, ahol nem feltétlenül pihenek pörgetek a verseny előtt. Ez nem mindig célra vezető az adott versenyben, de hosszú távon hiszem, hogy segíteni fog. A hétvégi szegedi versenyen ez nagyon kiütközött a dubló versenyben. Éreztem a pálya második felében, hogy ez most nem az igazi, de továbbra is jó döntésnek tartom, hogy az év 4. legnehezebb hete után elindultam ebben a versenyben. Pálffy Robival úgy eveztünk, ahogy számított rá - technikailag. A helyezéssel nem vagyok elégedett, de az ellenfelek jobbak voltak. Legközelebb megnézzük, hogy ki a jobb.

A kishajós válogató volt eddig az év legfontosabb versenye. Sajnos utána egyből világossá vált számomra, hogy nem leszek válogatott, hiába kvalifikál az elsőtől kapott időm a válogatottságra, egyszerűen nem evezünk annyian, hogy csapatba kerülhessek, nincs csapat és idén látom, tudom nem is lesz sajnos. Így első fókuszom a magyar bajnokság lesz szeptemberben. Ami megnyugtat, hogy jó úton haladok. A negyedik hely megfelelő az erőnlétemhez és ha abból indulok ki, hogy ellenfeleim fejlődtek tavaly óta - és fejlődtek, akkor én is fejlődtem, mert lényegesen közelebb voltam hozzájuk, mint egy évvel ezelőtt. A bajnokságig fennmaradó négy hónap pedig arról fog szólni, hogyan tornázzam előre magam. 

Nem is szaporítom szót tovább, mert pihenni kell, hiszen holnap folytatódik a munka. 

Üdv.:
Gergő

ui.: Ma tartottuk a 2. magyar bajusz napot a szegedi pályán. Azt hiszem a kép magárért beszél :)

Betegségekről és más dolgokról

Az elmúlt hetekben nem írtam. Ennek egyszerű oka van: nem bírtam írni. Persze (majdnem) mindig van miről írni, igaz olykor nem szabad, de januárban az edzések olyan szinten leterhelték a szervezetemet, hogy a billentyűk kopogtatására már nem marad erőm. Vagyis a blogra nem maradt.

Három jól sikerült edzéssel és küzdelemmel teli hét után, azonban úgy döntött a szervezetem, hogy elég és pihenésre utasított. Éveken keresztül edzettem úgy, hogy nem foglalkoztam betegséggel télen csak, ha már nem bírtam kikelni az ágyból, vagy olyan erős volt a láz, hogy remegett a teljes testem. De most éreztem, hogy ez így nem helyes, mert ha megint 2-3 hétig elhúzódik a szenvedés, mint novemberben akkor abból nem lesz ergométer bajnokság. Mikor két hete vasárnap el kezdett fájni a fülem (fura gondolat, hogy a fülfájás az első jele az immunrendszer küzdelmének), akkor ideges lettem, megijedtem. Ha megint antbiotikum kúrára kell mennem annak nem lesz jó vége gondoltam

Hétfőn reggel a Polar fitnesz teszt is visszaigazolta, hogy baj van. Több, mint 10%-ot esett az index és a közérzetem is hasonló volt ehhez. Hétfő kimaradt. Kedd reggel már jó volt a pulzus, de délelőtt inkább pihenéssel telt és délután egy könnyebb kondi után a 10km ergo már csöppet sem esett jól. Valami baj van - jelezte a testem. Az éjszaka borzalmasan telt és a szerda reggeli pulzus még rosszabb volt, mint hétfőn. Nincs mit tenni pihenni kell. Ekkorra már beszereztem a Wick Triactiont – mert tudtam, hogy gyógyszert nem kapnék az orvostól és napi 6 alkalommal elkezdtem infralámpázni. Délután már jobban voltam és gondoltam kipróbálok egy korábbi tanácsot (Ali Anna), amit nem régen könyvben leírva is olvastam: egy könnyű 30-40 perces aerob edzés enyhítheti a légúti megbetegedés tüneteit. 30 perc a Waterroweren és pihi – ártani nem ártott és valamivel jobban voltam utána. Csütörtök hasonlóan telt, péntek pedig teljes pihenéssel. Szombaton merészkedtem ismét először ergométerre, de a szokásos részidőktől messze voltam. Szerencsére már jól éreztem magam. Vasárnap egy laza kondi, hogy hétfőn ott folytathassam, ahol abba maradt egy héttel korábban a munka. És sikerült is. A részidők visszakerültek a helyükre és antibiotikumra sem szorultam. Életemben talán először jókor hallgattam megbetegedés határán a testemre és sikerült nyugodtan végig is pihenni a hetet.

Érdekes, amit Gyimes Kriszti blogjában olvastam – rekord idő 6 km-n antibiotikummal. Nem vonom kétségbe, hiszen Kriszti egy rendkívüli fizikum, de önmagában a kockázat, amit ilyenkor fut a versenyző, akár több hétre is kiütheti magát, az szerintem sok. De van, aki bírja szó se róla.

A témával hasonlatos a cikk, bár annál sokkal komolyabb, amit a minap olvastam. Torbjørn Sindballe tollából származik. Ha valaki nem ismeri Sindballe 2007-ben Ironman dobogós volt és 2004-ben és 2006-ban nyert triatlon VB-t. Szív problémái miatt vonult vissza és nagyon részletesen elemez egy olyan fizikális és szellemi dilemmát, amit majdnem minden sportolónak szembe kell néznie, akinek a sportja meghatározza az életformáját.

From The Heart: A Former Ironman Pro’s Story Of Heart Risks For Athletes

A cikk azért is fogott meg, mert velem is előfordult már olyan, hogy akár mit csináltam nem ment 115 fölé a pulzusom. Na az para érzés!

A másik dolog, amiről még írni szerettem volna a Széchenyi emlékverseny és a Budapest Kupa előkészületei. Nagy öröm volt néhány nappal ezelőtt megtudni, hogy a verseny bekerült a FISA versenynaptárába (először elütés történt, de a netes felületen már jól szerepel a dátum). A programot összeraktuk és folyamatosan dolgozunk azon, hogy idén egy még színvonalasabb és még nagyobb verseny jöjjön létre a profiknak és az amatőröknek is. Idén először kétnapos lesz a verseny. A Budapest Kupa nyolcas és a nők számára szervezett négypár versenye valamint a tízevezősök országos és Budapest bajnoksága lesz szombaton a programban, vasárnap pedig a céges tízevezősök és az utánpótlás korú evezősök versenyei következnek majd. Ha minden jól megy a külföldieknek szánt péntek esti megnyitó vacsora mellett szombaton lesz egy igazi Athlete party az összes külföldi és hazai versenyzőknek. Nagyon felvagyunk pörögve az eseményre, nagyon szeretnénk, ha még jobban sikerülne és még többen jönnétek el, mint tavaly. Erről még fogok írni a jövőben is, de az biztos, hogy több olasz csapat is jelezte már részvételét : ).

Jó edzést és betegségmentes felkészülést kívánok mindenkinek Márai Sándor örök írásával a Füves könyvből.

„62.  Arról, hogy a betegség pihenés

Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költő szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Riviérája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki – mint Kleist, a költő – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat”, csak a betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.

A betegség pihenés, ez közhely. ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd.”

Egy év

Eltelt az év. 2013. December 31-e van, a második edzés után itthon pihenek. Felnőtt életem első szilveszter estéje, hogy nem megyek valahova éjjel. Se a pesti éjszaka, se egy evezős házibuli, se a Margitszigeten a korábbi években szokásos Danubiusos/evezős bulija. Egyrészt fáradt vagyok, másrészt valamiért semmi kedvem sincs sodródni az árral, járni az Ötkert, Doboz, Kolor tengelyt. Azoknak, akik mennek jó időtöltést kívánok. Nekem most egy jó Gálvölgyire van szükségem.

Visszatekintve az évre sok jó és sok nehéz pillanattal kell szembenéznem. Esküvő, apaság, evezés, vállalkozás, mind-mind akárcsak egyenként több kötetes könyvtémák. Ráadásul nálam mindezek keresztezik egymást és egy komplex egyveleget alkotnak. Mint minden evezősnek az éves verseny naptár erősen befolyásolja a magánéletünket. Mandulaműtét után egyből esküvő, majd felkészülés a tájékoztatóra, ahol sikerült úgy leépíteni az előző másfél hónap munkáját egy rossz sorsolás miatt, mintha el se kezdtem volna evezni a műtét után. Velence és Bled már sokkal jobb, felszabadultabb élmény volt és a dubló versenyek Csepivel, mind-mind az mondták jó az út amin haladok. Az országos bajnokságon a szkiff felemás eredménye után a dubló előtt nagy hiba volt nem levezetni, de ha valamit 30 évesen kell meg tanulni, akkor 30 évesen kell megtanulni. Augusztus pihenéssel egy kislány, a lányom megismerésével telt. Heti öt edzés és nagy mennyiségű erősítés jó szintre hozott fel. (Erről karrierem végén közlök majd adatokat.) Szeptember és október jól telt. Sok edzéssel, 5 év után edzőtáborral és október/november fordulóján két jól sikerült hosszú távú versennyel, hogy aztán belefussak egy hatalmas fiaskóba a 6km-es ergo teszten. Utólag visszatekintve valószínűleg a pár nappal később kijövő arcüreggyulladás tett be annak a versenynek, de rájöttem, ami nem megy nem kell erőltetni. Decemberben ergo, ergo és ergo program egészen március 1-ig, győri ergo ob-ig. Aztán ismét víz.

A FISA új kvóta javaslata néhány hete gyomrosként ért. De ezzel már nem is foglalkozom, mert nem tudom befolyásolni.

2014-et, ahogy az imént olvastam, tiszta lappal kezdjük. Több edzés, kevesebb idegeskedés, több flow, több hit saját magamban és nem figyelés másokra. Több család, több természet, kevesebb internet, kevesebb facebook, több stretching, kevesebb sérülés. Több km. Magasabb tempo. Jobb versenyek. Jobb vízfogás.120-120-150

2014-ben a Csepel EK színeiben folytatom a versenyzést. 12 idény után váltok verseny klubot. A Danubius klubtagságom továbbra is fenntartom, mert szeretek a Margitszigetre járni, rengeteg emlék köt oda, amit nem akarok elfelejteni és végül szeretek a nagy Dunán evezni, még akkor is, ha sokszor az edzések hatékonysága miatt a kis Dunát választom.

Boldog új évet, sok evezést, kiváló vizet és sportsikereket kívánok mindenkinek!

120-szal falnak csapódni…

…nagyon tud fájni. Szerencsére nem ez  történt, de tény, hogy az elmúlt egy hétben fizikailag is hullámvasútra kerültem a pszichés terhek mellett. Miért írom le ezt ide? Mert ez is ide tartozik. Ugyanúgy, mint a sikerek, a versenyek vagy edzés, evezés közben érzett boldogság, ugyanígy a mély kudarc is. Eddig is jellemző volt rám, hogy inkább objektív szemszögből közelítem meg a teljesítményem utólag, mint szubjektív, de itt most tényleg keményen ki kell írni a dolgokat. Tehát, aki csak a pozitívumot szereti, az inkább a következő blog bejegyzést olvassa el majd.

A Magyar Evezős Szövetség guruinak mindig is volt standard felmérő technikájuk. Ez majdnem mindig a 6 kilométer ergométer teszt köré csoportosult, aztán valahogy eljutottunk a tavaszi válogatóig, ami már nem válogató, vagy nem is tudom.... A lényegre térve, az elmúlt 13 évben kb. 4-szer sikerült olyan 6km-t húznom ezeken a téli teszteken, amik jól sikerültek. És ez azt jelenti, hogy vagy saját rekordot húztam, vagy nem éreztem 2500 méter után,  hogy ehhez, most nincs kedvem. Sajnos múlt hét pénteken húzni kellett egy ilyet. Csepelen neki is álltam bőszen a dolognak, és 2500 méterig szokás szerint tökéletesen cél értéken mozogtam, hogy aztán egyik csapásról a másikra besüljek. A vége egy olyan eredmény lett, ami nyomda festéket nem tűr, de hát, nincs mit tenni, ez van.

Az okokat keresve, végiggondolva nagyon egyszerű magyarázat van: kevés edzés az elmúlt egy hónapban. Először 6km hosszú távú Csepelen, majd Torino 11km – ez a két verseny egyébként nagyon jól ment, sikerült olyan eredményt elérnem időben, amit nem nagyon kell szégyellenem ebben az időszakban. Aztán pár nap szabadság, mert az elmúlt 3 hónapban nem tudtam a családommal lenni és lelkileg azért nagyon jó volt 3 napot Pécsen tölteni. Következő héten pedig már „visszapihenés” az ergo felmérőre. Bárcsak edzésből húztam volna. Azóta 1 napot sikerült jót edzenem, az mondjuk fajin volt, majd hétfő, kedd, szerda, beütőtt egy derékfájás, úgy, hogy nem bírtam kiegyenesedni, ma pedig egy megfázás első tünetei már erősen kiütöttek a délutáni órákra. Az egész persze a rosszul sikerült 6km hozadéka, mert ilyenkor beteg a lelkem és amíg nem történik velem valami nagyon rossz nem veszem észre, hogy mennyi mindenem van és mennyire szerencsés vagyok, vagyis 1 hétre kiütött a 6km gyenge eredménye.

Az edzés örök dilemmája: keveset csinálsz, bűntudatod lesz, sokat , nem fogsz tudni teljesíteni. Ami biztos nem kell idegeskedni. Ahogy a 100 éves ember mondta, maikor kimászott az ablakon és eltűnt: „Minden az, ami és minden úgy lesz, ahogy lennie kell.”

Egyébként semmi értelme nem volt lehúzni. Sajnos a vízi hosszútávún elért 4. hely, vagy az OB. 5. hely továbbra sem elég, hogy beférjek a még „C” keretbe se, így magam ura lehetek. Ami most következni fog, hogy visszatérek a kemény edzés rutinomhoz és küzdök ameddig csak lehet, hogy végre húzzak egy tisztes ergo méter eredményt és egy annak megfelelő vízi eredményt. Mást úgy se lehet.

Két dolog ébresztett rá arra, hogy nem kell ezekkel a ezekkel a tesztekkel foglalkozni, az egyik örömteli: ha ránézek 4 hónapos kislányomra, amint a lámpára akasztott (hova akasszam máshova) érmeimet csörgeti az ölemben. A másik viszont nagyon szomorú: Csenge halála. Csenge halála az év legváratlanabb és legsokkolóbb híre volt, mert ő volt az, akinek nem lett volna szabad meghalnia ráadásul ő testesítette meg az evezős eszményképét: egész évben lejárt a klubba, evezni, ergozni, rendíthetetlenül – egy állandó pont volt. Ha Csenge kosaras biciklije ki volt kötve a bicikli állványhoz, akkor a világ rendben volt. A világ így egyre kevésbé van rendben sajnos…

Silver Skiff 2013 - epilóg

Nehány nappal a verseny után 3 napos pihenőmet töltjük együtt a családommal. Ahogy írtam, folyt. köv. Mert nehány kép és gondolat maradt, amit megszeretnék osztani veletek.

A verseny képekben 

A versenyt az előző bejegyzésben már leírtam, de vannak képek, amiket mellékelni akartam:

Adrián, a leggyorsabb közülünk!

Csepi, felfelé 2 versenyzőt is megelőzött. (Nekem 1-et sikerült, az első 50 induló a tavalyi eredménye alapján került kiemelésre).

És 3. magyarként én. A versenyen minden indulóról készül egy képsorozat, ami letölthető ingyenesen.

Szállodánk ablakából Torinó álmos reggellel fogadott.

Az Armada bárjában, éttermében Adrián mindkét nap játszott egy jót a képen látható buksival. 

A bár maga volt a történelem. A klub elmúlt 100-150 évéből rengeteg kép, emléklap és egyéb relikvia volt kirakva, ami különleges hangulatot kölcsönzött a helynek. Sajnálom, hogy itthon egy ilyen klub sincs. Jó lenne!

Az elmaradhatatlan reggeli cappuccino.

A rajt és cél helye. Ahol a hajók fordulnak az a Cerea csónakháza.

Ezt a képet érdemes kinagyítani, bobby jól néz ki rajta és Drysdale is:)

Sok jópofa dolgot láttunk, ez volt az egyik, de Filippi szkiffből is volt szétszedhető. Veterán korban hasznos, vagy, ha minink van!

Természetesen egy csoport kép sem hiányozhat.

Végül pedig két kép a Cereaból:

Cerea öltöző.

Cerea kondi.

Torino nagyon jó város és a Silver Skiff egy nagyon jó verseny. Jövőre remélem sikerül nagyobb csapattal jönni (első sorban a veteránok jelentkezésére számítok) mert kis létszámmal nagyon költséges az út. Ugyanakkor felejthetetlen élmény több, mint 400 Szkiffel rajthoz állni!

Silverskiff 3. - A verseny

Úton vagyunk hazafelé Torinóból. Mar megtettünk vagy 800 kilométert, előttünk még durván 400. 4 óra kb. Reggel 5-re érünk haza Pestre. Boby vezet, Csepi hátul pihen. Én pedig úgy döntöttem elkezdem írni a beszámolót. A képeket majd holnap feltöltöm.

Már Maribor elott vagyunk, a hegyről lejöttünk, már aludtam is és várom a soromat.    

Reggel 7-kor keltünk, pontosabban keltem, a többiek már ébren voltak. Csepi indult a pályára (kb. 20 perc séta) mérlegelni, mi pedig reggelizni. A reggel gyorsan telt ittunk nehány cappuccinot Bobbyval. Csepi már az Armidaban várt minket. Ez az egyik klub Torinóban a Cerea mellett. Hivatalosan az utóbbi rendezi a versenyt, de természetesen 4-500 hajót nem lehet egy klubban vízre tenni így ez is tele volt. Reggel még nyugalomban ittunk egy második kávét. Aztán felpörögtek az események. Szép idő volt a reggeli hűvösség ellenére.

Kb. egy órával a rajt előtt elmentünk Filippihez, hogy beállitsuk a belkarjainkat. Nekem az edzőtábor óta a négypár állításon volt, Adrián pedig ellenőrzött. Roel Braas és Mahe Drysdale is itt volt. Braaszal szóba is elegyedtünk. Végül is minden reggelinél és vacsoránál összefutottunk. Megtárgyaltuk a belkart és sok jo kívánságot mondtunk egymásnak.

Kicsit késtem a vízre szállással, így csak egy rövid körre volt időm a rajt előtt. Sokan voltak már vízen ezért nehézkes is volt és már hívtak is a rajthoz. Csepi (15) kettővel indult előttem (17). Bobo 162-es rajt számmal egy másik bolyban indult. 

A rajt és a verseny első fele jól ment. Nagyon jónak éreztem a tempomat felfelé. Nem is beszélve arról, hogy 1000 méternél már megelőztem az előttem indulót! Ezt nem igazán értettem, mert tavaly elvileg megvert. Az első ötven hely az előző évi időeredmények alapján kerülnek kiosztásra. Viszont az utánam rajtolóktól is sikerült elmozognom. Az első és második híd után észrevettem, hogy az üldözőim sokszor bemennek a sodrásba és nem vágjak az íveket. Először nem értettem, aztán a belső hangra hallgatva követtem őket, amint érezhető volt merre tartanak. Utóbb kiderült jó döntés volt - ismerve a pályát sok időt lehet megtakarítani a jó ívekkel. Szemem sarkából láttam az előttem evezőt. Először azt hittem Csepi, de hamar rájöttem, hogy az előtte induló. Sajnos nem sikerült a fordulóra utoóérnem, de azért igyekeztem. 

Felfelé és visszafelé is a belogó stégeknél síppal jeleztek a szervezők őrszemei, hogy figyeljünk. Ez jó volt. 

Visszafelé azonban a felfelé jó formám eltűnt. Válószinűleg a szél volt a hiba, de a tempó visszaesett és üldözőim is egyre jobban felzárkóztak. A 10 másodperces előny egyszerre 10 másodperc hátránnyá vált. Ez elkezdett zavarni és egyszerre csak, azon járt a fejem ha elpusztulok sem érhetnek utól. Ez az érzés nagyjából 3 km-rel a cél előtt fogott el. Majd 2 km-rel a vége előtt éreztem, távolodok. Hagyom le őket. 1200 méternél éreztem, hogy bírok, tudok és akarok emelni! A 26-27-es tempóról 32-33-rá váltottam. A sebességet 3:40/km-ig tudtam emelni és bedaráltam őket. A finis közben nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy gőzmozdony indult el mellettem. Mahe Drysdale indult és mindenki menekült előle. 

A célduda nagyon jól esett. Kifáradtan, kiégtem. Jó volt. 

Amikor beértem Adrián akkor rajtolt. Kiabáltam neki, és pihentem tovább. 

A versenyt "természetesen" Drysdale nyerte. Mögötte a tavalyi győztes és az ifi világbajnok cseh, egy holland londoni olimpikon és Adrián! Csepi 10. lett összetettben és 2. könnyűsúlyúban, ami nagy dolog egy országban, amelyikben ott van a világ egyik legjobb ks válogatottja és sokan voltak. Én, noha több, mint ötven másodperccel jobb időt eveztem tavaly óta, csupán 3 helyet léptem előre és 30. lettem, normálsúlyban 12. Az azért jól esett, hogy normálsúlyban Braas az előttem végzett versenyző, aki azért húzott egy vb Szkiff döntőt 2 hónapja. 

Két társam előtt emelem kalapomat, mert Európa egyik legjobb hosszútávú Szkiff  versenyen kiemelkedőt nyújtottak. Reméljük jövőre is jönnek és még jobban szerepelünk mind!

Folyt. köv.

Silver Skiff 2. - képriport, Torino evezős szemmel

Beszéljenek a képek, a verseny utáni összefoglalóban, majd hosszabban is megírom.

Reggel 7, parkolóóra, reggeli, szolid parkolás a helyiektől

9:45 a Canottieri Armida, Po, rajt rész 

9:46 part, Boby, evezősgép 

11:45 edzés után, öltöző, szekrények, gumicsizma, oklevelek 

12:20 klub terem, ebéd 

12:21 kiállítás 

12:45 lavazza, espresso, a klub bárjában

12:50 roma, 1960, olimpiai mez

13:00 egyre többen 

13:10 Canottieri Cerea, 150 éves klub, kiállítás 

14:45 séta, Boby fotózta, szobor, főtér 

14:46 főtér, panoráma, lavazza

14:48 lemerült a kamera

15:50 uzsonna, pihi után, sétáló utca, főtt sonka, mozzarella, paradicsomos szendvics, fagyi, pihi

19:00 Armida, vacsora, evezős szobor

22:00 alvás, bejegyzés