Egy év

Eltelt az év. 2013. December 31-e van, a második edzés után itthon pihenek. Felnőtt életem első szilveszter estéje, hogy nem megyek valahova éjjel. Se a pesti éjszaka, se egy evezős házibuli, se a Margitszigeten a korábbi években szokásos Danubiusos/evezős bulija. Egyrészt fáradt vagyok, másrészt valamiért semmi kedvem sincs sodródni az árral, járni az Ötkert, Doboz, Kolor tengelyt. Azoknak, akik mennek jó időtöltést kívánok. Nekem most egy jó Gálvölgyire van szükségem.

Visszatekintve az évre sok jó és sok nehéz pillanattal kell szembenéznem. Esküvő, apaság, evezés, vállalkozás, mind-mind akárcsak egyenként több kötetes könyvtémák. Ráadásul nálam mindezek keresztezik egymást és egy komplex egyveleget alkotnak. Mint minden evezősnek az éves verseny naptár erősen befolyásolja a magánéletünket. Mandulaműtét után egyből esküvő, majd felkészülés a tájékoztatóra, ahol sikerült úgy leépíteni az előző másfél hónap munkáját egy rossz sorsolás miatt, mintha el se kezdtem volna evezni a műtét után. Velence és Bled már sokkal jobb, felszabadultabb élmény volt és a dubló versenyek Csepivel, mind-mind az mondták jó az út amin haladok. Az országos bajnokságon a szkiff felemás eredménye után a dubló előtt nagy hiba volt nem levezetni, de ha valamit 30 évesen kell meg tanulni, akkor 30 évesen kell megtanulni. Augusztus pihenéssel egy kislány, a lányom megismerésével telt. Heti öt edzés és nagy mennyiségű erősítés jó szintre hozott fel. (Erről karrierem végén közlök majd adatokat.) Szeptember és október jól telt. Sok edzéssel, 5 év után edzőtáborral és október/november fordulóján két jól sikerült hosszú távú versennyel, hogy aztán belefussak egy hatalmas fiaskóba a 6km-es ergo teszten. Utólag visszatekintve valószínűleg a pár nappal később kijövő arcüreggyulladás tett be annak a versenynek, de rájöttem, ami nem megy nem kell erőltetni. Decemberben ergo, ergo és ergo program egészen március 1-ig, győri ergo ob-ig. Aztán ismét víz.

A FISA új kvóta javaslata néhány hete gyomrosként ért. De ezzel már nem is foglalkozom, mert nem tudom befolyásolni.

2014-et, ahogy az imént olvastam, tiszta lappal kezdjük. Több edzés, kevesebb idegeskedés, több flow, több hit saját magamban és nem figyelés másokra. Több család, több természet, kevesebb internet, kevesebb facebook, több stretching, kevesebb sérülés. Több km. Magasabb tempo. Jobb versenyek. Jobb vízfogás.120-120-150

2014-ben a Csepel EK színeiben folytatom a versenyzést. 12 idény után váltok verseny klubot. A Danubius klubtagságom továbbra is fenntartom, mert szeretek a Margitszigetre járni, rengeteg emlék köt oda, amit nem akarok elfelejteni és végül szeretek a nagy Dunán evezni, még akkor is, ha sokszor az edzések hatékonysága miatt a kis Dunát választom.

Boldog új évet, sok evezést, kiváló vizet és sportsikereket kívánok mindenkinek!

120-szal falnak csapódni…

…nagyon tud fájni. Szerencsére nem ez  történt, de tény, hogy az elmúlt egy hétben fizikailag is hullámvasútra kerültem a pszichés terhek mellett. Miért írom le ezt ide? Mert ez is ide tartozik. Ugyanúgy, mint a sikerek, a versenyek vagy edzés, evezés közben érzett boldogság, ugyanígy a mély kudarc is. Eddig is jellemző volt rám, hogy inkább objektív szemszögből közelítem meg a teljesítményem utólag, mint szubjektív, de itt most tényleg keményen ki kell írni a dolgokat. Tehát, aki csak a pozitívumot szereti, az inkább a következő blog bejegyzést olvassa el majd.

A Magyar Evezős Szövetség guruinak mindig is volt standard felmérő technikájuk. Ez majdnem mindig a 6 kilométer ergométer teszt köré csoportosult, aztán valahogy eljutottunk a tavaszi válogatóig, ami már nem válogató, vagy nem is tudom.... A lényegre térve, az elmúlt 13 évben kb. 4-szer sikerült olyan 6km-t húznom ezeken a téli teszteken, amik jól sikerültek. És ez azt jelenti, hogy vagy saját rekordot húztam, vagy nem éreztem 2500 méter után,  hogy ehhez, most nincs kedvem. Sajnos múlt hét pénteken húzni kellett egy ilyet. Csepelen neki is álltam bőszen a dolognak, és 2500 méterig szokás szerint tökéletesen cél értéken mozogtam, hogy aztán egyik csapásról a másikra besüljek. A vége egy olyan eredmény lett, ami nyomda festéket nem tűr, de hát, nincs mit tenni, ez van.

Az okokat keresve, végiggondolva nagyon egyszerű magyarázat van: kevés edzés az elmúlt egy hónapban. Először 6km hosszú távú Csepelen, majd Torino 11km – ez a két verseny egyébként nagyon jól ment, sikerült olyan eredményt elérnem időben, amit nem nagyon kell szégyellenem ebben az időszakban. Aztán pár nap szabadság, mert az elmúlt 3 hónapban nem tudtam a családommal lenni és lelkileg azért nagyon jó volt 3 napot Pécsen tölteni. Következő héten pedig már „visszapihenés” az ergo felmérőre. Bárcsak edzésből húztam volna. Azóta 1 napot sikerült jót edzenem, az mondjuk fajin volt, majd hétfő, kedd, szerda, beütőtt egy derékfájás, úgy, hogy nem bírtam kiegyenesedni, ma pedig egy megfázás első tünetei már erősen kiütöttek a délutáni órákra. Az egész persze a rosszul sikerült 6km hozadéka, mert ilyenkor beteg a lelkem és amíg nem történik velem valami nagyon rossz nem veszem észre, hogy mennyi mindenem van és mennyire szerencsés vagyok, vagyis 1 hétre kiütött a 6km gyenge eredménye.

Az edzés örök dilemmája: keveset csinálsz, bűntudatod lesz, sokat , nem fogsz tudni teljesíteni. Ami biztos nem kell idegeskedni. Ahogy a 100 éves ember mondta, maikor kimászott az ablakon és eltűnt: „Minden az, ami és minden úgy lesz, ahogy lennie kell.”

Egyébként semmi értelme nem volt lehúzni. Sajnos a vízi hosszútávún elért 4. hely, vagy az OB. 5. hely továbbra sem elég, hogy beférjek a még „C” keretbe se, így magam ura lehetek. Ami most következni fog, hogy visszatérek a kemény edzés rutinomhoz és küzdök ameddig csak lehet, hogy végre húzzak egy tisztes ergo méter eredményt és egy annak megfelelő vízi eredményt. Mást úgy se lehet.

Két dolog ébresztett rá arra, hogy nem kell ezekkel a ezekkel a tesztekkel foglalkozni, az egyik örömteli: ha ránézek 4 hónapos kislányomra, amint a lámpára akasztott (hova akasszam máshova) érmeimet csörgeti az ölemben. A másik viszont nagyon szomorú: Csenge halála. Csenge halála az év legváratlanabb és legsokkolóbb híre volt, mert ő volt az, akinek nem lett volna szabad meghalnia ráadásul ő testesítette meg az evezős eszményképét: egész évben lejárt a klubba, evezni, ergozni, rendíthetetlenül – egy állandó pont volt. Ha Csenge kosaras biciklije ki volt kötve a bicikli állványhoz, akkor a világ rendben volt. A világ így egyre kevésbé van rendben sajnos…

Silver Skiff 2013 - epilóg

Nehány nappal a verseny után 3 napos pihenőmet töltjük együtt a családommal. Ahogy írtam, folyt. köv. Mert nehány kép és gondolat maradt, amit megszeretnék osztani veletek.

A verseny képekben 

A versenyt az előző bejegyzésben már leírtam, de vannak képek, amiket mellékelni akartam:

Adrián, a leggyorsabb közülünk!

Csepi, felfelé 2 versenyzőt is megelőzött. (Nekem 1-et sikerült, az első 50 induló a tavalyi eredménye alapján került kiemelésre).

És 3. magyarként én. A versenyen minden indulóról készül egy képsorozat, ami letölthető ingyenesen.

Szállodánk ablakából Torinó álmos reggellel fogadott.

Az Armada bárjában, éttermében Adrián mindkét nap játszott egy jót a képen látható buksival. 

A bár maga volt a történelem. A klub elmúlt 100-150 évéből rengeteg kép, emléklap és egyéb relikvia volt kirakva, ami különleges hangulatot kölcsönzött a helynek. Sajnálom, hogy itthon egy ilyen klub sincs. Jó lenne!

Az elmaradhatatlan reggeli cappuccino.

A rajt és cél helye. Ahol a hajók fordulnak az a Cerea csónakháza.

Ezt a képet érdemes kinagyítani, bobby jól néz ki rajta és Drysdale is:)

Sok jópofa dolgot láttunk, ez volt az egyik, de Filippi szkiffből is volt szétszedhető. Veterán korban hasznos, vagy, ha minink van!

Természetesen egy csoport kép sem hiányozhat.

Végül pedig két kép a Cereaból:

Cerea öltöző.

Cerea kondi.

Torino nagyon jó város és a Silver Skiff egy nagyon jó verseny. Jövőre remélem sikerül nagyobb csapattal jönni (első sorban a veteránok jelentkezésére számítok) mert kis létszámmal nagyon költséges az út. Ugyanakkor felejthetetlen élmény több, mint 400 Szkiffel rajthoz állni!

Silverskiff 3. - A verseny

Úton vagyunk hazafelé Torinóból. Mar megtettünk vagy 800 kilométert, előttünk még durván 400. 4 óra kb. Reggel 5-re érünk haza Pestre. Boby vezet, Csepi hátul pihen. Én pedig úgy döntöttem elkezdem írni a beszámolót. A képeket majd holnap feltöltöm.

Már Maribor elott vagyunk, a hegyről lejöttünk, már aludtam is és várom a soromat.    

Reggel 7-kor keltünk, pontosabban keltem, a többiek már ébren voltak. Csepi indult a pályára (kb. 20 perc séta) mérlegelni, mi pedig reggelizni. A reggel gyorsan telt ittunk nehány cappuccinot Bobbyval. Csepi már az Armidaban várt minket. Ez az egyik klub Torinóban a Cerea mellett. Hivatalosan az utóbbi rendezi a versenyt, de természetesen 4-500 hajót nem lehet egy klubban vízre tenni így ez is tele volt. Reggel még nyugalomban ittunk egy második kávét. Aztán felpörögtek az események. Szép idő volt a reggeli hűvösség ellenére.

Kb. egy órával a rajt előtt elmentünk Filippihez, hogy beállitsuk a belkarjainkat. Nekem az edzőtábor óta a négypár állításon volt, Adrián pedig ellenőrzött. Roel Braas és Mahe Drysdale is itt volt. Braaszal szóba is elegyedtünk. Végül is minden reggelinél és vacsoránál összefutottunk. Megtárgyaltuk a belkart és sok jo kívánságot mondtunk egymásnak.

Kicsit késtem a vízre szállással, így csak egy rövid körre volt időm a rajt előtt. Sokan voltak már vízen ezért nehézkes is volt és már hívtak is a rajthoz. Csepi (15) kettővel indult előttem (17). Bobo 162-es rajt számmal egy másik bolyban indult. 

A rajt és a verseny első fele jól ment. Nagyon jónak éreztem a tempomat felfelé. Nem is beszélve arról, hogy 1000 méternél már megelőztem az előttem indulót! Ezt nem igazán értettem, mert tavaly elvileg megvert. Az első ötven hely az előző évi időeredmények alapján kerülnek kiosztásra. Viszont az utánam rajtolóktól is sikerült elmozognom. Az első és második híd után észrevettem, hogy az üldözőim sokszor bemennek a sodrásba és nem vágjak az íveket. Először nem értettem, aztán a belső hangra hallgatva követtem őket, amint érezhető volt merre tartanak. Utóbb kiderült jó döntés volt - ismerve a pályát sok időt lehet megtakarítani a jó ívekkel. Szemem sarkából láttam az előttem evezőt. Először azt hittem Csepi, de hamar rájöttem, hogy az előtte induló. Sajnos nem sikerült a fordulóra utoóérnem, de azért igyekeztem. 

Felfelé és visszafelé is a belogó stégeknél síppal jeleztek a szervezők őrszemei, hogy figyeljünk. Ez jó volt. 

Visszafelé azonban a felfelé jó formám eltűnt. Válószinűleg a szél volt a hiba, de a tempó visszaesett és üldözőim is egyre jobban felzárkóztak. A 10 másodperces előny egyszerre 10 másodperc hátránnyá vált. Ez elkezdett zavarni és egyszerre csak, azon járt a fejem ha elpusztulok sem érhetnek utól. Ez az érzés nagyjából 3 km-rel a cél előtt fogott el. Majd 2 km-rel a vége előtt éreztem, távolodok. Hagyom le őket. 1200 méternél éreztem, hogy bírok, tudok és akarok emelni! A 26-27-es tempóról 32-33-rá váltottam. A sebességet 3:40/km-ig tudtam emelni és bedaráltam őket. A finis közben nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy gőzmozdony indult el mellettem. Mahe Drysdale indult és mindenki menekült előle. 

A célduda nagyon jól esett. Kifáradtan, kiégtem. Jó volt. 

Amikor beértem Adrián akkor rajtolt. Kiabáltam neki, és pihentem tovább. 

A versenyt "természetesen" Drysdale nyerte. Mögötte a tavalyi győztes és az ifi világbajnok cseh, egy holland londoni olimpikon és Adrián! Csepi 10. lett összetettben és 2. könnyűsúlyúban, ami nagy dolog egy országban, amelyikben ott van a világ egyik legjobb ks válogatottja és sokan voltak. Én, noha több, mint ötven másodperccel jobb időt eveztem tavaly óta, csupán 3 helyet léptem előre és 30. lettem, normálsúlyban 12. Az azért jól esett, hogy normálsúlyban Braas az előttem végzett versenyző, aki azért húzott egy vb Szkiff döntőt 2 hónapja. 

Két társam előtt emelem kalapomat, mert Európa egyik legjobb hosszútávú Szkiff  versenyen kiemelkedőt nyújtottak. Reméljük jövőre is jönnek és még jobban szerepelünk mind!

Folyt. köv.

Silver Skiff 2. - képriport, Torino evezős szemmel

Beszéljenek a képek, a verseny utáni összefoglalóban, majd hosszabban is megírom.

Reggel 7, parkolóóra, reggeli, szolid parkolás a helyiektől

9:45 a Canottieri Armida, Po, rajt rész 

9:46 part, Boby, evezősgép 

11:45 edzés után, öltöző, szekrények, gumicsizma, oklevelek 

12:20 klub terem, ebéd 

12:21 kiállítás 

12:45 lavazza, espresso, a klub bárjában

12:50 roma, 1960, olimpiai mez

13:00 egyre többen 

13:10 Canottieri Cerea, 150 éves klub, kiállítás 

14:45 séta, Boby fotózta, szobor, főtér 

14:46 főtér, panoráma, lavazza

14:48 lemerült a kamera

15:50 uzsonna, pihi után, sétáló utca, főtt sonka, mozzarella, paradicsomos szendvics, fagyi, pihi

19:00 Armida, vacsora, evezős szobor

22:00 alvás, bejegyzés 

Silver Skiff 1

Telnek az évek és ismét Torinóban várom a Silver Skiff rajtját. Tegnap megpihentünk Mantovaban. (Lsd lenti kép - egyébként ideális meleg vízi tábor 4-6 fokkal melegebb van mint otthon 6km hosszú élvezhető álló víz, fain konyha és fain evezős klub). Most pedig már Torinóban vagyunk.

Csepi és Bobo jöttek idén, sajnos csak ennyien jöttünk össze. Remélem jövőre többen jönnek otthonról majd. Kifelé úton természetesen megváltottuk a világot, főleg az evezőst. 

A szállodában pihentünk miközben e sorokat írom. Tv és pihi. A Cereaban  vacsoráztunk, mindig elgondolkodom ebben a klubban mennyire messze van a magyar evezős élet a valódi hagyományoktól, ami itt a falakból és a képekből árad, ezt mindenkinek ki olvassa e sorokat meg kellene tapasztalnia. Nem mellékesen Drysdale és Braas előttünk fejezte be a teazást. Néhányan a verseny nagy ágyúi közül.

Hajók már vannak. Az Armadia evezős klubba, ahol letettük a hajókat a klub elnöke üdvözölt minket. Holnap edzés és Kinder Skiff!

 Folyt köv.

Ui.: missing my family :(

 

Hosszútávú után, egy hosszútáv előtt

Ismét hosszú idő telt el a legutolsó bejegyzés óta. Ennek több oka is volt. Egyik oldalról, hogy nem történt annyi minden (edzés-evés-alvás kör alapvetően ennyi), másrészt, amik történtek nem feltétlen olyan dolgok, amikről írni akartam, mert nem akartam senkibe sem tüskét szúrni, mert mint annyi helyen a Magyarországon a nyílt és őszinte beszéd csak ellenérzéseket vált ki és nem a  problémára hívja fel a figyelmet és nem tereli az embereket a problémamegoldás irányába. 

Mérések 

De nem szeretnék ködösíteni. A nyár óta elvégeztem egy adag munkát, amire azt hiszem senkinek sem lehet egy szava sem. A pihenő heteket figyelembe véve heti  kb. 14 órát edzettem átlagosan. A leghangsúlyosabb részt a heti 3 súlyzónak szenteltem, az evezés mellett. Ami a leggyengébb, annak a fejlesztésével lehet a legkönnyebben előre jutni. Szeptemberben és október elején nem igazán volt durva (értsd magas intenzitású terhelés), csak hosszú evezés és kerékpár. Jó volt Egy év után ismét tudok futni, ami nagyon jó érzés, mert majdnem egy éven keresztül fájt az egyik térdszalagom. 

Az időszak tanulsága: "What gets measured, gets managed" - Amit lemérnek, azt meg lehet változtatni a lényege a mondatnak. Így hétről hétre láttam, látom a fejlődést a kondiban. Sajnos már nem úgy ugrálnak a számok mint korábban, de azért jó érzés a fejlődés. 

Ami a ködösítést illeti, egész ősszel, most a hosszútávú után sikerült először csapatban eveznem az ország legjobb scullerjeivel. Jó lett volna, ha ezt már szeptemberben is megtehettük volna, de nem így alakult. Késő bánat eb gondolat mondják, így én sem kesergek, de jó lenne, ha a jövőben, ameddig jó idő van hetente pár napot evezhetnénk együtt. 

Hosszútávú 

Sajnos az ősszel több hosszútávú versenyen is indulam/tunk volna, de csak a magyarországi jött össze. A Red Bull X-rown sajnos a szervezők mondták vissza az indulást. Ez nem esett jól, de legalább tudtam edzeni addig is. A hosszútávú volt ez egyik főpróbája számomra a felkészülésnek. Tudtam, hogy ha itt nem tudok 4. lenni a normálsúlyúak közt, akkor nincs igazán miről beszélni a jövő szempontjából. Nagyon messze voltam a felpörgött állapottól, de időszakhoz képest ez nem is kellene, hogy cél legyen. A fontos a technika és a hajóhajtás, a többivel pedig kezdek majd valamit gondoltam. Elvégre verseny és a versenyhelyzet sok mindent kihozhat az emberből. Próbáltam tudatosan készülni. Most nem volt reggel autóba pakolás, előző este nyugodtan munka és számítógép nélkül telt, hogy lehetőleg ne terheljem túl az agyam - ez a mai világban igényel egy zen hangulatot, ami ritkán van meg. 

A verseny reggelén jó idő fogadott minket, ami azóta is tart. Igazából nincs mit mondani a versenyről. Végigmentem, ahogy bírtam, ahogy ment. 28, majd a második felében 26-os tempóval.  Utólag öreguras tempónak minősítették a partról, de azért megnyugtatott, hogy így sikerült 22:04-et eveznem, aminél talán egyszer vagy kétszer eveztem jobbat. Délután, mikor megjöttek az eredmények 4.-ként szerepeltem a listán a normál súlyúak között, ami azt jelentette, hogy sikerrel teljesítettem a kitűzött célomat.

Utólag kiderült, hogy az időket elszámoltak, elmérték, de így is. 4.-5. helyen maradtam, mert Juhász Adrián is 22:04 körüli időt ment.

Edzőtáborban 

Most 4 év után ismét Dunavarsányban vagyok. Igaz továbbra is önfinanszírozóként, és valószínűleg még sokáig. A sculler csapatban 11-en vagyunk normál súlyúak. Az első edzés előtt pozitív esemény volt, hogy Lopez (Molnár Zoltán) elmondta, hogy mért vagyunk itt, egy dubló és egy négypár riói kijutása a "célunk", mint csapat. Ez azért volt jó, mert korábban sose lehetett erről beszélni. Most beszéltünk is róla és volt vita is. Számomra a lényeg: ha nem lesz jövőre felnőtt négypár, akkor homályosan fogalmazva leszűkülnek a lehetősegeim. 

Egyszerűen fogalmazva, csak edzeni kell, mert mást nem igazán lehet tenni. 

Ami persze segítene egy csapat felkészítést (értsd: több klubból összeverbuvált csapatok), hogy azonos stílus elvárást határozna meg a szakmai vezetés és az edzők klub szinten követnék mindezt. Lényegesen könnyebb lenne összecsiszolni egy-egy csapatot. Jó lenne, ha egyszer azt mondhatnánk: "A magyarok így eveznek". Valószínűleg ez nehéz lesz, de jó lenne!

Szerencsére az idő meleg, a víz kiváló. Jó edzeni, persze fárasztó, de ez nem baj. 

Következő hetek

Jövő héten utazunk Torinóba. Várom! A silverskiff Európa egyik legszínvonalasabb folyam vízi 10 km-es szkiff verseny. Mindig vannak sztárok, akikhez képest láthatjuk hol tartunk. Aztán pedig edzés és edzés.

Ui.: Most éppen dopping előadáson vagyunk, mit, miért, mikor NE

   

Varese ismét - máshogy

A hétvégén ismét külföldre sodort az élet. Ez alkalommal is evezés volt természetesen a fő téma, de most nem versenyeztem. Az elsődleges dolog most a régi, 8 éven keresztül használt Stämpfli eladása, illetve egyéb az orrlabda.hu-val kapcsolatos ügyek intézése volt. A Stämpfli eladása nehéz volt, mert mégis csak 8 év az 8 év, annak minden eseményével, élményével, de erről egy másik bejegyzésben fogok írni.

Varese, veterán világbajnokság

Csütörtökön reggel 3:05 perckor indultam budai lakásunkból az 1000km útra. Az utat ismertem, hisz majd másfél éven keresztül másfél-két havonta megtettem. Vareseben ez alatt az idő alatt többször is volt alkalmam versenyezni. A város 40 kilométerre Milánótól. Az olasz elit egyik közkedvelt városa, melyben a shopping az Andrássy úttal vetekszik, pontosabban le is nyomja. Como néhány kilométerre van és a varese-i tó másik oldalán Gavirateban van az olasz para evezős központ. Vagyis a tavon két bójázott pálya is van, ami azért elmondja, hogy a térségben mennyire kedvelt az evezés.

Az út eleinte lassan fogyott, a magyar szakaszon a sötétben valahogy a gyér forgalom ellenére nem nagyon haladtam, vagy csak az éjszaka...Szlovéniába érve, Ljubljana magasságában meg kellett állnom pihenni egy fél órát, mert kezdtek letapadni a szemeim. Mikor egy órára megérkeztem már nagyban folyt a verseny. A világ minden részéről voltak klubok, versenyzők tényleg minden korosztályból. Bevallom eddig nagyon távol állt tőlem a masters versenyzés, de most már kezdem érteni és érezni a lényeget.

Talán olyan ez az egész, mint egy fordított tanuló, serdülő, ifi viszony rendszer, bár kétségtelen meglepődtem, mikor az egyik versenyző szájából elhangzott "őket 20 éve figyelem, mindig együtt eveznek, így könnyű" - a hetven évesek kategóriájában hangzott el ez... Lehet, hogy rövid az ember élete, de sok minden belefér.

A rendezők eléggé pörgették a versenyeket, de így is volt néha késes, és ha valaki nem figyelt gyakran elvesztette a fonalat, hogy melyik verseny jön. A program füzet pedig valóban vaskos volt, ugyanakkor volt is mit beleírni. Sokan több számban is indultak és a versenyzőket elnézve különböző színvonalú edzéségi szinten mozogtak. Voltak akik alig bírtak beszállni a hajókba és voltak akik bizony komolyan a labdába rúghatnak bármilyen országos színvonalú versenyen. Sokan érkeztek a tengeren túlról is. Amerikaiak, japánok, brazilok, minden honnan. 

Az időjárás jó volt, a Nap forrón sütött, a pára is jelentős volt, az égen egy felhő se.

Magyar csapatok sokan voltak és többen sikeresen is szerepeltek közülük! Néhányuknak volt alkalmam gratulálni, de estét nem magyarokkal hanem olasz barátaimmal töltöttem. Sokan kérdeztek e napok folyamán, hogy miben indulok, de én mindig csak annyit tudtam mondani kicsit esetlenül: "én még nem érzem magam masternak"

Az első este Milánóban tudtam edzeni egyet. Milánóba Marcoval és Vandoval mentem, akiket még Mantovaból ismertem és Márió klubjába mentünk a Canottieri San Cristoforoba. Az urak itt még csináltak egy rövid edzést a másnapi verseny előtt, de mivel nem jött még meg mindenki csak ergoztak, aminek a fő része egy 100 méter volt, amit 1:13-1:18 között abszolváltak... Edzés után a klubban vacsoráztunk. A klub maga egy új klub, sokkal inkább fitnesz klub, mint, amit mi Magyarországon evezős klubnak tartunk. Először is nem voltak benne versenyhajók csak tanulóhajók (lásd a galériában) másodrészt 3 edző ugyanannyit foglalkozott a negyven-hatvan éves korosztállyal, mint a gyerekekkel. Az evezés pedig egy akkora csatornában zajlott, amiben egy nyolcas meg sem tud fordulni. Az étterem mindenkinek nyitott, de a klub alapvetően zártkörű. 3 éve indult, de sikeres szervezet.

Panigacci és testaroli volt a menü a vacsorára. Az előbbi egy majdnem ropogós rá sütött tészta, a második pedig egy szagatott tészta féle paradicsomos, pestos és sajtos verzióval. Minden igazi olasz volt: sok féle étel, kisebb adagokban. A testaroli 3-4 adagja már önmagában eltelített, és utána a panigacci sajttal, különböző sonkákkal és desszertnek nutellával feltette az i-re a pontot.

Azt este folyamán kiteljesedett a csapat, mert megjöttek a Nápolyból akkor érkező csapattársak. Nagy összeborulás és örvendezés következett és ekkor megértettem valamit a veterán evezés lényegéből. Egy adag nosztalgia, egy adag versenyszellem és hozzá sok, a csapattársak iránt érzett szeretet és barátság, mert ha ez nincs akkor minek töltsük el egymással az időt negyven évesen. Ahhoz tényleg rövid az élet, hogy olyanokkal legyünk, akikkel nem szeretünk lenni, de sokszor lennünk kell, amíg aktív evezősök vagyunk.

Vacsora után a szállásra mentünk, ami az egyik nyaralásból éppen hazaérkező csapattag lakásán volt. Márió vitt minket és egy bő fél órát autóztunk mire odaértünk. Itt már kezdtem rosszul lenni a fáradtságtól. Mikor bementünk akkor derült ki, hogy senki sincs otthon, Márió pedig egy éve volt itt egyszer akkor is éjjel. Mivel a háznak A-H lépcsőháza volt hamar kiderült, hogy Márió nem emlékszik a pontos lépcsőházra, amik egyébként olaszosan voltak elrendezve. Kiderült, hogy a telefonja is lemerült, de szerencsére volt nálunk töltő és a ház aljában működő étterem még nem zárt be, csak zárásban volt. Az öreg tulaj/főpincér és a felesége megengedték, hogy töltsük a telefonra, és közben el kezdtük kérdezgetni a házba hazatérőket nem tudjak melyik ajtóban lakhat az emberünk. Természetesen a csengőre nem volt kiírva a lakás így vártunk, amíg nem vette fel a telefont. Mivel éjjel egy óra volt már ez nem jött olyan gyorsan. Kezdtem fáradni, izzadt voltam, és elcsigázott, de legalább a hasam tele volt. Mikor megkérdezte az öreg bajszos és kopaszodó pincér, hogy kérünk e vizet úgy éreztem kell egy kóla, mert nem bírom tovább. Máris hozta a kis olasz öreg úr, nem kért érte semmit, csak egészséget kívánt. Ki bontottam, bele kortyoltam és elolvastam mi van ráírva: "Felicita" - boldogság. És ekkor tényleg boldognak éreztem magam. Márió és Marco nevetni kezdtek, mikor megmutattam, hogy mennyire erre a helyzetre illik ez a szó és a telefont is felvették, így hamarosan lefekhettem.

Másnap reggel a Pepperino nevű étteremben találkoztunk, ami egy másik nápolyié volt, innen mikor megjött mindenki a csapatból elsétáltunk reggelizni. Egy tipikus olasz bárba mentünk, ami nem olyan volt, mint a manapság itthon divatos látvány pékségek. Itt valóban volt látvány: a sütemények, a briósok, a töltött szendvicsek mind kacsingattak ránk. A kávé és a cappuccino is megszólalt és a színes bögre mind-mind hozzátettek az élményhez. Voltak napilapok, amiket lehetett böngészni és kellemes olasz őszi időnk volt. A reggeli után elindultunk, először azt gondoltam van célunk, de egyszer csak kiderült random városnézésbe kezdett a csapat, mert a pályán nem lehetett mit csinálni és a futam is csak 5-kor lesz. Azért a céltalanságot felismerve ittunk egy gyors kávét és elindultunk a pályára.

Link a galériához, aki gyorsan szeretné végig pörgetni: https://picasaweb.google.com/108390519658522226727/VareseMilano?authuser=0&feat=directlink

A verseny hasonlóan a előző naphoz folyt tovább, jó idő volt és jó versenyek.

A nap végen a csapat 2. lett nyolcasban. A fehérorosz csapat verte meg őket, de legalább kedvet kaptak a folytatáshoz. A verseny után visszatértünk Milánóba. A belvárosban hihetetlen nagyvilági forgatag várt minket. Vacsorázni a csapattal mentünk közösen a Pepperinoba, ahol pizzát ettünk és még sok minden mást. Le kellett mondanom a pár hete beállított diétámról, de a hét vége már elveszett.

Vacsora után autóba szálltunk és az evezős klubba vettük az irányt. A klubban esti partit tartottak, de mire éjfélre megérkeztünk még csak az étterem átpakolásánál tartottak. Az emberek elkezdtek szállingózni, zene is lett és mi egész éjjel beszélgettünk, iszogattunk jól éreztük magunkat. Az egész ilyen volt mintha margitszigeti chachat átvitték volna egy csónakházba...

Reggel a szállodában jól esett a kiadós reggeli. Majd hamar Mantovaból vettük az irányt, onnan pedig haza!